Hirdetés
Hirdetés

Erdőklipekkel jelentkezik Azegrivár 

Lángoló Premier

Két év után új, háromdalos kislemezzel és hozzájuk tartozó klipekkel jelentkezik Azegrivár, Magyarország egyik (ha nem a) legegyszemélyesebb zenekara, ahogy mondja magáról. Azegrivár Egri Bálint egyszálgitáros zenei produkciójának fedőneve, aki a daloknak nemcsak dalszövegírója, de zeneszerzője és előadója is.

„Sok minden találkozott össze az Erdőklipek című kislemez felvételekor. Szerettük volna az elmúlt időszakban született dalokat dokumentálni, és ehhez olyan képi megjelenítésre vágytunk, ami jelzi a zenekar természetességét, ‘mezítlábasságát’.”

2019 végén a zenekar Egrinek ikerfiai születtek, így kevés ideje maradt kreatív energiái kiélésére. A személyesség és a spontaneitás jegyében így a közeli kiserdőbe sétált ki, hogy a helyszínen, mintegy két és fél óra alatt rögzítse a kislemez teljes hang- és képanyagát. A klipeken is látható hangrögzítő a dalokon kívül az erdő zajait és a madarak zenéjét is rögzítette, mindeközben egy négytagú stáb gondoskodott a videófelvételekről.

„Császár Réka, a feleségem, a zenekar jól bevált fotósa. Nagyon szeretem az ő szemén keresztül látni magamat, ezért őt kértem az egyik kamerához, a főoperatőr pedig Bárdi Gergő lett, aki szintén készített már koncertfelvételeket a zenekar számára. Jelen volt még Michl Juli, a klipek későbbi vágója, valamint Tóth Áron Gergely (a zenekar menedzsere), aki afféle best boyként segített. A hangfelvételek utómunkáján pedig az a Mezey Gábor dolgozott, aki a múltban már több alkalommal is vállalt hangmesteri feladatokat Azegrivár koncertjein vagy lemezfelvételein.”

A lemezen szereplő dalokról:

„A Modern utazás 2 személyre, tanulsággal című dal egy nyári kaland története, melyben egy korszerűtlen fiú végül nem szedi fel a kiválasztott hölgyet; a Háromvarjúka a körülöttünk lévő világ dekonstrukciójának megéneklése, míg a Kiterítenek egy József Attila-vers, a Két hexameter parafrázisa, sőt a dalszöveg (egy költői kép erejéig) még Lovasi András líráját is megidézi.”

Hogy miért pont ezzel a három klippel jönnek ki most?

„A klipek laza asszociációs kapcsolatban állnak egymással, a dalok pedig olyan nóták, amelyek a zenekar legutóbbi nagylemeze, a 2019-es Gréteszhicc megjelenése óta születtek és amelyeket most abban a reményben mutatunk be a közönségnek, hogy a nyári, szabadtéri fellépéseket idén meg lehet majd tartani, és a dalok már élőben is ismerősek lesznek a koncertre látogatók számára.”

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,933KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók