Hirdetés

Énekes nélkül maradt a Hail Of Bullets

martinvandrunenlive2014hail_638.jpg

Meglehetősen szűk zenehallgatói réteget ráz majd meg ez a hír, viszont őket annál jobban, hiszen a holland death metál egyik legjobb ma is működő csapatáról, és vitán felül legegyénibb hangú énekeséről beszélünk. A tegnap keltezett facebookos bejegyzés szerint személyes nézeteltérések nem teszik lehetővé a további közös munkát. Ez eufemizálva annyit jelent, hogy Van Drunent mondhatni kiebrudalták a csapatból, népiesebben kitették a szűrét. További szinonímák itt. A zenekar ettől függetlenül nem áll le.

Szerkesztőségünk mindenesetre kellemetlen összeveszést gyanít a háttérben, ugyanis a zenekar egy meglehetősen szűkszavú nyilatkozatban jelentette be, hogy megváltak az énekestől, és ezzel párhuzamosan minden lekötött bulijukat is lemondták. Ez önmagában még nem is lenne olyan nagy dolog. Viszont ha tudjuk, hogy Martin Van Drunen a holland death színtér dalospacsirtái közül talán a legpatinásabb név, hiszen olyan zenekarokban szorongatta a mikrofont, mint a Pestilence, az Asphyx, vagy az angol Bolt Thrower, akkor már kicsit más a leányzó fekvése, hiszen ilyen arcokat nem nagyon szoktak nyeretlen kétévesekre cserélni.

A zenekar tagjai szerint ugyanakkor nem ő az egyetlen jó énekes ezen a bolygón, és a zenekart mindenképpen folytatni fogják. Mi a legjobbakat kívánjuk mindkét félnek, hiszen Roger Waters is addig hajtogatta zenésztársainak, hogy mindenki pótolható, amíg igaza lett.* Dave Ingram, a Benediction és a Bolt Thrower korábbi frontembere információink szerint szintén Hollandiában él mostanság, ő egy kiadós torokgyulladás után
alkalmas is lenne a posztra.

Ugyanakkor a holland színtér most már összekaphatná magát, mert azért az nem állapot, hogy egymás után oszlanak fel az olyan csapatok, mint a már említett Pestilence, vagy az évek óta jégre tett Gorefest. A végén még megérjük azt a szégyent, hogy erről a szép kis országról olyan dolgok jutnak majd az emberek eszébe először, mint a sajt, a tulipán, meg a facipő. 

*Nick Mason Pink Floyd-dobosnak tulajdonított mondás, amit most pofátlanul kölcsönvettünk.

Hirdetés

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
1,000FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló