Hirdetés
Hirdetés

Én pici pónim – Varga Zsuzsa-dalpremier

Állandó szerzőtársával, Kovács Péterrel, valamint a stúdióban Deutsch Gábor segítségével új nagylemezen dolgozik Varga Zsuzsa, akinek Barkácsklub lányoknak című albuma óta nem jelent meg új anyaga. A lemezről már el is készült az első dal, amit most itt a Lángoló Gitárokon debütál. Az Én pici pónim egy viccesnek szánt "pop-rokkabili", egy kevés elektronikával fűszerezve, amihez klipet is tervez az énekesnő, a mesebeli hangulathoz a már határainkon kívül is ismert fotóművész, Dénes Nóra álmodott mesebeli fotókat, mint például a poszt illusztrációjaként szolgáló kép. A dal a lapozás után máris meghallgatható, és minderről bővebb információk is olvashatók.

Varga Zsuzsa és szerzőtársa, Kovács Péter ígérgetnek már egy ideje új nagylemezt, hiszen a sikeres, Barkácsklub lányoknak című albumról kimásolt, a remixereknek köszönhetően még a BBC Radio 1-ban is játszott Lányok másra várnak, vagy a neves producer/DJ, Mylo által is méltatott Be Infected kiadása után sem álltak le, és a koncerteken hallhatott a közönség új dalokat. Valahogy azonban mégis mindig volt fontosabb dolguk, az MR2-Akusztikra 13 tagú zenekarral érkeztek, voltak doboscserék, játszottak Varsóban, Zsuzsát több zenekar is elcsábította egy-egy közös munkára, így az E.Z. Basic, vagy mostanában a Pluto, ahol Zsuzsa a babázó Péterfy Borit helyettesíti.

Most viszont teljes erőbedobással az új lemezre koncentrálnak, ígéretük szerint megint eklektikus, senkivel és semmivel össze nem téveszthető hangzással jönnek majd, lesz a lemezen 2-4es partizene, minimál, musicboxra hangszerelt 70 bpm-es lassúságú dal, gitáros, szerelmes, szakítós, és szemtelen, odamondogatós, nagyon őszinte számok is.

Az R33 stúdiójában elkezdődtek a felvételek, az utómunkában/masteringben az Anorganik alteregóján kívül még egy sor egyéb más álneven (Gary Blade, Raster stb.) is ismert producer, Deutsch Gábor segíti az énekesnőt, közös munkájuk első elérhető dala az itt most bemutatásra kerülő Én pici pónim. Amint elkészül hozzá a videoklip, természetesen azt is megmutatjuk majd.

Advertisement
38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló