Hirdetés
Hirdetés

Emlékszem nyár volt – Második Műszak kislemez és klipbemutató

masodik_muszak.jpg

A Csík zenekaros Szabó Attila a Második Műszak formáció égisze alatt éli ki zenészbarátaival folkzenén túli, azaz rockandroll-közeli elképzeléseit, és már a banda bemutatkozó albumából egyértelműen kiderült, hogy ez jóval több mániánál, ugyanis az a lemez megnyugtatóan élvezetes és kerek történetté állt össze. Ehhez képest úgy tűnik, hogy meglepően kicsi visszhangot váltott ki, pedig egy-egy dalt kiemelve is simán slágereket gyárthattak volna belőle megfelelő promócióval. A fiúkat ez viszont nem törte meg, most egy három számos kislemezzel adnak hangot a bennük rejlő potenciálról, az ív itt is jól érzékelhető: a popos és klipdalnak is szánt Emlékszem nyár volt örömzenélésétől a Fény és árnyék skás lüktetésén át a Nem fáj az élet rockosabb, a nyolcvanas évek pesti undergroundját amúgy csehtamásosan megidéző remekléséig szinte minialbumot kapunk. Klippremier a hajtás után! 

A szupergroupként is felfogható zenekarba Barcza Zsolt cimbalmos, Bartók József bőgős, Makó Péter fúvós és Szabó Attila énekes-gitáros a Csík zenekarból érkezett, Jankó Miklós dobos és Pintér Zsolt mandolinos-gitáros a Rackajamból, rajtuk kívül pedig Mező Misi énekes erősíti még a bandát. Az Emlékszem nyár volt kislemez szerzői kiadásban jelenik meg február 25-én.

Advertisement
38,932KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,670FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló