Hirdetés
Hirdetés

Emel a szívünk – Premieren Takáts Eszter új klipje

Jönnek csodák címmel készül Takáts Eszter új albuma, amit több okból is nagyon várunk: egyrészt egyik kedvenc hazai dalszerző/énekesünkről van szó, és bizony öt év eltelt már a legutóbbi rendes albuma óta, így ki vagyunk éhezve rendesen, és nagy megelégedésünkre a tavaszi dalpremier és ez a mostani, amihez klip is készült, igen jó nagylemezt ígér.

Hirdetés

De meséljen róla maga a szerző:

A dal, és a készülő lemez is az „Emelkedés a szerelembe” üzenetét hordozza, ami egyébként Karafiáth Orsolyával közös műsorunk címe is „teljesen véletlenül”. Az „Emel a szívünk” is ezt közvetíti, és egyfajta spirituális vonatkozást is képvisel. Ezért is szerepelnek a klipben hiteles gyógyítók, segítők, akik az én feladatomat és tudatosságomat is erősítik ebben a folyamatban. Tamás mágus tudása lenyűgözött, segítőmmé vált, akárcsak Horváth Diána asztrológus/életvezetési tanácsadó, aki a klipben a rózsaszín sálat, mint az érzelmi biztonság analógiáját adja át. Tamás egyébként rendezőként, Diána pedig dramaturgként is közreműködött. A zenészek közül Radics Igor dobos nem, de a többiek a klipben is szerepelnek: Molnár Zoltán Gábor kavalon és handpanen játszik, Lovas András pedig basszusgitáron, és a zene produkciós oldalát intézte, én pedig a dalszerzésen és éneklésen kívül billentyűzök is. Ja, és mellékszereplő még Csakra cica.

A dalszöveg:

Köszönöm a Létezésem / Segíts az Elengedésben / Termékeny Szövetségünk / Megújítja Mindenségünk / Tenyerünkben a Kincsünk / Vissza már ne tekintsünk / Formákba öntött szavak / Most már megtartalak / Emel a Szívünk Tudatosan / Eljövök hozzád hamarosan / Emel a Szívünk Tudatosan / Összeolvad hamarosan.

További információk Takáts Eszter szerzői és Facebook oldalán!

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,105KedvelőTetszik
3,073KövetőKövetés
4,990FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók