Hirdetés
Hirdetés

Elton John megválik ikonikus ruhái egy részétől

Szeretnék egy őszinte vallomással kezdeni. Két híresség van, akinek szívesen beszabadulnék a ruhásszekrényébe, hogy a kabátjaikat, pólóikat, ingjeiket és a kiegészítőiket próbálgassam, és kisírjam, hogy legalább néhányat adjanak nekem. Az egyikük ruhái most minden eddiginél közelebb, de mégis távolabb kerültek hozzám, Rob Halford pedig nem tudom, mikor kezd hasonló kiárusításba.

Hirdetés

Szóval Elton John bejelentette, hogy mivel már nem turnézik, így körülnézett a raktárban (nem otthon a szekrényben, hanem az egyik ruharaktárában) és arra jutott, hogy meglehetősen sok darabtól megválna.

Jó helyre megy a pénz

A csodálatos darabokra az Ebay-en lehet licitálni (át kell állítani a kiszállítás országát az Egyesült Királyságra), a bevétel pedig teljesen egészében jótékony célokat szolgál, az Elton John Aids Alapítványhoz megy az összeg.

-Van egy-két darab, amit lehet, Donatella visszakérne.

– Majd licitál rá, mint mindenki más, jótékonyságról van szó.

Elton John kiárusítást tart, megválik néhány menő ruhadarabjától

Szóval Donatella Versace lehet az egyik licitellenfél, és bár a ruhák elérhető közelségbe kerültek, gyakran az árak – legalábbis sokunk számára – elérhetetlenek. Persze azért a Versace cipők a 130-140 ezer forintos áraikkal a bolti árhoz képest nem is drágák, mondjuk azok pont nem jók a lábamra, és az egyelőre 100 ezer forint alatti Yohji Yamamoto ingek is akár befektetési ruhadarabnak is kiválóak.

Elton John Ebay kiárusítás
Elton John kiárusítást tart, megválik néhány menő ruhadarabjától

Minőségi, egyedi, dizájner

Nagyon sok az egyedi darab, mint például az a Gucci bomber, ami nem csak gyönyörű, de egy nagy E-betű virít rajta minthogy Elton (vagy mint Edina ugye), csak hát ez már eszmei, és mindenfajta értéke miatt több mint kétmillió forinton áll. A legdrágább darab egy Gianni Versace ezüst ing, ami több mint 3 millió forintba kerül jelenleg, és természetesen Elton méretére szabták. De a világoskék, a leírás szerint több helyen a viselés miatt megkopott, de egyébként nagyon mutatós Gucci bőrdzseki is másfél millióba kerül. Van rengeteg blézer, öltöny, kalapok, Prada félcipők, és még Gucci kötőkészletet is lehet vásárolni. A legendás szemüvegkészletéből csak kettőt árusít ki, egyik sem túl izgalmas darab.

Elton John Ebay kiárusítás
Elton John kiárusítást tart, megválik néhány menő ruhadarabjától

Még nem késő lottózni

A licit még öt napig tart, addig belefér egy Skandináv lottó vagy egy Eurojackpot, és aki szerint ez az ár sok egy ingért vagy egy táskáért, annak itt az ideje megérteni, hogy egyrészt jótékonyságról van szó, másrészt jelen esetben nem csak egy ruhadarabot vesz, hanem egy darab poptörténelmet is, ráadásul a műkereskedők valószínűleg sokat tudnának mesélni, hogy az ilyen daraboknak milyen eszmei értékük van, amelyek akár befektetésnek is kiválóak.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,012KedvelőTetszik
3,065KövetőKövetés
4,580FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók