Hirdetés
Hirdetés

Először került Forma-1-es autóra zenei fesztivál hirdetése

Idén a Tomorrowland nevű fesztivált csak online tartják meg, de így legalább el tudták sütni azt, hogy az egész világon zajlik.

Hirdetés

Úgy tűnik, hogy a kreatív csapat azóta sem tud leállni, mert kitalálták, hogy az övék lesz a világ leggyorsabb szórólapja, ezt pedig most hétvégén meg is valósítják a terveik szerint. 

Az Osztrák Nagydíjon a McLaren csapat autóira kerül majd a Tomorrowland Around the World logó, és Lando Norris, valamint Daniel Ricciardo lesznek azok, akik jó gyorsan köröznek majd vele.

Ez az első alkalom, hogy egy zenei fesztivál Forma-1 versenyautón hirdet. 

Az egész úgy tud megvalósulni, hogy a British American Tobacco átadja az állandó hirdetési helyét az autón július 4-én. A július 16–17. között tartott virtuális fesztiválon egyébként fellép Armin van Buuren, Nicky Romero, Charlotte de Witte és egy rakás nemzetközi dj. Tavaly több mint egymillióan vettek jegyet az eseményre. Az idei helyszíne Pāpiliōnemen, egy virtuális varázssziget, ahova 20 euró a belépő, és így néz majd ki a digitális térben:

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,142KedvelőTetszik
3,137KövetőKövetés
7,170FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók