Hirdetés

Christopher Wolstenholme: Élőben nagyon jó a Muse

November 20-án a Papp László Budapest Sportarénában lép fel Muse, akik úgy tűnik nagyon is képben vannak, hogy hová jönnek egy hét múlva koncertezni. „Legutoljára azt hiszem a Szigeten léptünk fel Budapesten, szóval várjuk, hogy végre egy rendes, nagy, stadionos koncertet adjunk, és most meglesz rá minden lehetőségünk. Kíváncsiak vagyunk, hogyan fogad majd minket a magyar közönségünk.” – nyilatkozta a Lángoló Gitároknak a fenti képen bal oldalon álló Christopher Wolstenholme basszusgitáros a frankfurti MTV European Music Awards vörös szőnyegén.

Arra a kérdésre, hogy az új lemez dalaira épül-e majd a fellépés, Wolstenholme egyértelmű nemmel válaszolt. „Nem szeretnénk, hogy túlságosan előtérbe kerüljön bármelyik lemez is. Persze ez a turné a The 2nd Law albumról szól, de próbáltuk úgy összeválogatni a dalokat, hogy azzal mindenki elégedett legyen, és hogy a régebbi rajongóink se hiányoljanak semmit. Pont ezért az első lemezről is játszunk most három dalt, ugyanakkor azok sem mennek majd csalódottan haza, akik az új lemez számait szeretnék élőben hallani. Ez egyébként nagyon nehéz feladat, de szerintem jól teljesítünk.”

A basszusgitáros a látványvilágról annyit árult el, hogy nagyon eltér majd attól, amit például a Szigetre hoztak magukkal. Az biztos, hogy lesz mit nézni, és rengeteg fénnyel készülnek. „Ez a mostani nagyon monumentális. Az egész színpad ledfallal lesz körbeépítve, és felettünk is lesz egy hatalmas piramis-szerű kivetítő, azon is mennek majd a képek, mintha mozogna. Az első néhány számnál nem, csak utána tűnik majd ez fel az embereknek. Na, akkor kell majd sikongatni meg megőrülni.”

Végül megkérdeztük azt is, hogy ő hogyan venné rá az embereket, hogy menjenek el egy Muse-koncertre. „Nekik kell eldönteniük, hogy miből maradnak ki. Akik nagyon elszántak valószínűleg már megvették a belépőt, velük találkozunk hamarosan. Akik meg csak hallgatják otthon a lemezt, azoknak azt üzenem, hogy élőben nagyon jók vagyunk. Ha valaki kilátogat egy koncertünkre, ott áll neki össze igazán a kép, hogy milyen is ez a zenekar valójában.” – mondta Christopher Wolstenholme, a Muse basszusgitárosa.

Hirdetés

Kommentek

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
830FeliratkozóFeliratkozás

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló