Pár nappal a Jupiter című második megjelent lemeze után, de még az első lemezbemutató koncert előtt találkoztunk Saya Noé néven ismert Kőrös Mimivel, akivel a két és fél éves alkotási folyamatról, művészetről, női előadókról, magasságokról és mélységekről, illetve sok más dologról is szó esett.
Miközben készült a második lemezed, közbejött egy betervezetlen utazás, amikor több hónapra ki kellett költöznöd Malajziába. Időben ez mennyire eredményezett csúszást?
Fél évet biztos, de meglehet, hogy egy egész évet is csúszott a megjelenés. Ez mindig benne van a pakliban, hogy nem úgy történnek a dolgok. Valahol izgalmas is, hogy egy változás, ami lehet annyira kicsi, hogy egy hetet csúszik, vagy olyan nagy, hogy nyolc hónappal csúszik, hogyan fogja befolyásolni a folyamatot. Egy alkotónak ezek a befolyások azok, amik definiálják az alkotás mivoltát. Én próbálom ezt mindig úgy felfogni, hogy látom magam előtt, mi az, ami kellemetlenséget okoz, és megnézem, hogy hogyan tudom ezt belevinni az egész koncepcióba, vagy akár teljesen megváltoztatni azt. Ha kell meghagyom, és egyszerűen csak figyelemmel követem, hogy ez miként fogja befolyásolni. Jelen esetben az idő is és az élmények is befolyásolták. Születtek olyan dalok, amik egyáltalán nem voltak tervben, mint a nosztalgikus, visszatekintő dalok, mégis itt vagyunk és abszolút nem bánom. Nagyon sokat tanultam belőle. Időt tölthettem apukámmal, még ha nehéz időszak is volt számára. Valamiért ennek így kellett történnie, és örülök neki, hogy egy örökké tartó lenyomatot eredményezett, ami talán nem csak rám, hanem hatással tud lenni arra is, aki ezt hallgatja.
Ez bennem is felmerült, hogy ez az idő, hogyan hatott a lemez eredeti terveire?
Idén januárban már láttuk azt, hogy apukám szerencsére kezd javulni, és van arra remény, hogy hamarosan haza tudok utazni. Amikor már kirajzolódott, hogy május környékén fogok hazajönni, elkezdtem tervezni az első néhány dal, majd azokat követően az album megjelenését. Szerettem volna videoklipet is forgatni, amihez komoly logisztikára volt szükség. Ha hazajövök április május környékén és elkezdek foglalkozni egy csapattal, akkor az még több hónap mire megvalósul, nem lesz videóklipem szeptemberig. Akkor jött a döntés, hogy megbízok egy csapatot itthon, és teljes szabadságot adok nekik abban, hogy megvalósítsák, amit végül az In Motion dalra forgattak. Telefonon megbeszéltük a koncepciót, adtam támpontokat arról, hogy nagyjából mit szeretnék, viszont a megvalósítását azt Szelei Dórára és Csillag Marcira bíztam. Mikor elkészült, és megnéztem a klipet, teljesen oda voltam érte, hogy mennyire zseniális, és elfogott a FOMO- Fear of missing out érzés. Soha nem volt még olyan videoklip forgatásom, ahol nem voltam ott. Ez valahol elásott egy magot bennem és néhány héttel később előtört belőlem a vágy, hogy én is le fogok forgatni egy klipet, még ha az egy nagyon egyszerű is lesz. Az egyik nap elkezdett szakadni az eső Malajziában és mivel nagyon szeretem a monszun esőt, megkérdeztem apukámat, lenne-e kedve kijönni az esőbe tartani a kamerát, ameddig én nem tudom, hogy mit fogok csinálni. Spontán jött az ötlet és a megvalósítás is, mivel összesen 15 percünk volt a villámokkal teli zuhéban forgatni, mert a végén már annyira szakadt az eső, hogy nem volt biztonságban a kamera az ernyő alatt se. Teljesen kaotikus volt, de megszületett belőle az All Over Again dalnak a klipje. Nagy pacsi apukámnak, aki az operatőr volt, mert így lett két klip az új lemezhez. Egy itthon egy otthon.
Összehasonlítható az érzés, amikor otthonról jöttél itthonra és itthonról mész otthonra?
Egy és ugyanaz. Mint amikor megindokoljuk, hogy egy dal miért a kedvencünk, aztán pedig elmondjuk, hogy egy másik dal pedig egy másik kontextusban a kedvencünk. Ugyanannyira tud változni az otthonnal kapcsolatban is a véleményem. Maga az otthon fogalma egy annyira fluid dolog, hogy jelenthet érzelmet, személyt, helyszínt, de lehet, hogy csak egy tárgyat, ami velem van és kötődik hozzám. Ebből a szempontból nagyon sokszor személyekhez köthető az otthon, ahol biztonságban és szeretve érzem magam, illetve ahol tudok fejlődni. Bizonyos érzések kiváltanak belőlem egy otthon érzetet, ami egy nagyon nehezen definiálható absztrakt dolog. Nagyon sokáig Magyarországon nem éreztem magam otthon, még tini koromban, amikor sokkal kevésbé tudtam objektíven látni az életet. Nagyon nehéz volt elengedni Malajziát, sokáig azt tekintettem otthonnak, de már itt vagyok tizenöt éve és legalább annyira érzem ezt otthonom, ha nem még jobban. Viszont ott van még egy nagy ok, amiért kimegyek és az apukám, úgyhogy amikor ott vagyok, akkor az az otthon. Alkalmazkodó típus vagyok. Ha jól érzem magam, akkor ez a kávézó, ahol ülünk is tud otthon lenni. Szerintem, ha még egy órát itt vagyunk, leveszem a cipőmet, bebújok a gyerekházba, rajzolok párat és egyből már tekinthető az is egy otthonnak.
Akkor ez a szellemiség tekinthető egyfajta kapaszkodónak is a külföldi turnék során?
Persze. Engem éltet a változás, a kaland, meg az, amikor komfortzónámon kívül vagyok. Mindenhol foglalkoztat az, hogy az adott helyet, hogyan tudom az otthonommá varázsolni. A csapatot, akikkel együtt dolgozom, hogyan tudom családdá formálni. Valahol mindenben próbálom megtalálni az értelmet, a célt, és a közösségérzetet, meg a közös tanulást.
A megjelent klipek közül az egyik egy kisboltban forgott, asztronauta ruhában. Ez a ruha már egyszer korábban is alapdarabja lett volna egy klipednek. Melyik dalhoz készülhetett volna még űrhajó ruhás videó?
A Pinky Promise dalhoz. Még nem adtam fel teljesen, hogy az a videó megvalósuljon. Amikor a Pinky Promise dallal elkészültem, akkor annak is erősen űr témája volt, ezért valahol útközben megrendeltem a ruhát, csak mire megérkezett, kiköltöztem Malajziába, úgyhogy itt maradt nyolc hónapig ez a jelmez, és meg is feledkeztem róla. Amikor a Jupiter I.-et elkezdtünk tervezni az első meetingen, amikor találkoztam a rendezőmmel, Kelemen Barnabással, akkor már az első ötletek között volt, hogy a jelmez szerepelni fog a klipben.
Mi miatt ragaszkodtál ehhez a témakörhöz?
Egyáltalán nem ragaszkodtam hozzá. Nagyon sokszor bizonyos dallamok és szövegek megtalálnak újra és újra, amikor halandzsázok és kitalálom a szövegeket. Általában egyedül szoktam otthon tartani dalszerző sessionöket, elindítom az alapot, amin dolgoztam és halandzsázok. Néha percekig, néha órákig, és a strong winds on Jupiter mondat mindig felmerült. Nyilván, ha többször visszajön egy téma, akkor elkezdek morfondírozni rajta, hogy mit jelenthet. Amikor egyik nap ez újból felmerült, akkor megragadtam ezt az érzést, és elszabadult a fantáziám. Milyen lehet egy bolygónak lenni? Úgy éreztem, hogy akkor én abszolút azonosulni tudtam egy bolygóval, ami arról híres, hogy a legnagyobb káosz uralkodik rajta, és teljesen élhetetlen. Valahol bennem is olyan nagy érzelmi viharok dúltak ebben az időszakban. Annyira abszurd, ellentétes és absztrakt volt, ezért tetszett meg. Ahogy elindultam ezen a hullámon, egyre jobban átláttam a párhuzamokat. Sokszor én is először csak írok random dalokat, és később kezdem el boncolgatni, hogy mégis mi a történet.
Ez az első lemezedre is igaz volt?
Az elsőre is. Az annyiban volt másabb, hogy ott a dalokat egy songwriting challengre írtam. Harminc nap alatt írtam harmincnál kicsivel több dalt, és azt redukáltam le a kedvenc tizenkettő dalomra. Abban az volt az igazi kihívás, hogy nap mint nap, hogyan tudok változtatni részeken, mik azok a motívumok, amik folyton visszatérnek, és a frusztráció, hogy mivel ugyanazokat írom minden nap, hogyan tudnám ezeket megváltoztatni? Abban az időszakban ugyanaz az érzésvilág volt bennem, mert sok minden nem változik egy hónapon belül, viszont a második albumnál két és fél év története van a dalokban, amik után pedig az a nagy kihívás, hogy hogyan tudom ezeket a nagyon személyes érzéseket általánosságban úgy tálalni, hogy másnak is értelmet nyerjen.
Időközben pedig Spotify Equal nagykövet lettél. Mit jelent neked ez a kinevezés?
Meg voltam lepődve, hogy én kaptam ezt a kinevezést. Engem nagyon kellemesen ért, ugyanis mint bármilyen másik nő a zeneiparban, azon törekszem minden nap, hogy reprezentáljam a létjogosultságunkat. Az utóbbi időben ugyan van változás, de még mindig érezhető, hogy a zeneiparban a nők alulreprezentáltak. Az én munkámon a kinevezés nem változtatott, ugyanúgy dolgozom, és ugyanúgy dolgoztam volna, hogyha megkapom, meg akkor is, ha nem, de ezáltal én is hangot tudtam adni annak, hogy jelen vagyunk és dolgozunk és ugyanannyi helyünk van itt, mint bárki másnak. Nagyon jó látni azt, hogy az elmúlt évek során jobbnál jobb női előadók vannak jelen. Ilyenkor mindig azt érzem, hogy együtt lökjük előre ezt a nagy hajót, amin mindannyian vagyunk.
Kik azok a női előadók, akik téged inspirálnak?
Nagy kedvencem Banks. Az évek során nagyon sokat hallgattam az ő zenéjét, nagy figyelemmel és csodálattal követem a munkásságát. Itthon kedves barátom lett Дeva, többször játszottunk már együtt, és nagyon szeretem, hogy milyen elánnal és magabiztossággal tör magának egy olyan kis lyukat, ami csak az övé. Illetve meg kell említenem anyukámat is, aki komoly zenész, ő is világéletében zenélt. A csellista apukám mellett láttam azt, hogy mennyire komolyan dolgozik azért, hogy azt csinálhassa, amit a legjobban szeret a világon, és ez nem mindig könnyű. Sőt! Nagyon nehéz. Engem nagyon inspirálnak azok, akik önmagukat is képesek inspirálni, és ez a fajta motiváció az, ami engem tovább lök. Az olyan embereket szeretem követni, akikben ott van a tűz.
Melyik volt az eddigi legjobb koncerted?
Sok szempontból lehet nézni, hogy mikor számít egy koncert jónak. Hányan voltak, milyen korosztálynak játszottunk, jó volt-e a catering, ott volt-e anyukám? Egyszer a járvány alatt kaptunk egy lehetőséget, aminek a keretein belül a zenekarral elkeveredtünk egy szőlősnek a kellős közepébe, azt se tudom hova, valahol Magyarországon, december közepén. Lefagytak az ujjaim, és azt hittük, hogy ott fagyunk szét, de gyönyörű ködös nap volt, és egy szőlősbokornak játszottunk. A mai napig megmaradt, mint egy kedves emlék, egyre kevésbé él bennem, hogy mennyire fáztam, sokkal inkább az, hogy baromira élveztem. Másik szempontból nevezhetném a legnagyobb fesztivál élményeket, idén a Szigeten is felléptünk és szuper volt. A legkedvesebb élmények viszont mindig a saját koncertek. Az A38 Tetőteraszán már voltunk fent többször, a Turbinában is játszottunk már, most pedig visszatérünk szombaton az A38 gyomrába, egy nagyobb terembe. Ezek a legjobb élmények, mert nagyon ritkán lehetünk olyan helyen, ahol ténylegesen csak a mi közönségünknek játszunk, és annál jobb hangulat nem létezik. Közös öröm, közös élmény, és mindenki azért van ott, hogy együtt táncoljunk a mi zenénkre. Valószínűleg a szombati is egy top élmény lesz.
Egy posztban említetted, hogy mikor 2019-ben kint voltatok New Yorkban és ha valaki azt mondta volna, hogy évek múlva a te arcképed lesz kivetítve a Time Square falán, akkor kineveted. Ha már ez beteljesült, mi a következő nagy lépcső?
Ez a kezdődő mini európai turné is nevezhető ilyen élménynek. Valahol azt érzem, hogy már világturnét jártam, annyit streamelek Twitch-en és annyira nemzetközi a közösségem, viszont más élőben ott lenni egy külföldi helyszínen, legyen az bármelyik ország. Mindig is szerettem új helyeken járni, terjeszteni a zenémet, azt érezni, hogy haladunk valami új felé. Aztán pedig ezt is lehet terjeszteni tovább egy valódi világ körüli turnéra.
Nyilvánvaló, hogy a technikai fejlettségek lévén már minden elérhető egy kattintásra, ami javában megkönnyíti a rajongóknak a helyzetét, hogy bárhol azonnal el tudnak érni jóval több tartalmat a kedvenc előadójuktól, mint anno, de van-e valami olyan hozadéka ennek, amit az előadó tud eltenni magának?
A Twich-ben az a különleges, hogy az embereket az egész napjuk során el tudom érni, a kis lényegtelen, érdektelen pillanatokban is. Van, aki mosogat, kávét főz, munkába tart, nem tud aludni, éppen kel fel, vagy éppen műtőben van és a huszadik óráját tölti ébren, és berak valakit Twich-en, hogy ébren tartsa. Más élethelyzetekben találom meg az embereket, segíteni tudom őket, mosolyt csalni az arcukra. Más a funkciója a zenémnek szemben azzal, amikor egy élő koncerten vagyok. Koncertre azért megy el az ember, hogy kikapcsolódjon, elmenjen bulizni a barátaival. A Twich-et sokkal többféleképpen lehet felhasználni, és ezért nem csak nemzetközi szinten tudok különböző emberekhez eljutni, hanem nagyon sokrétű élethelyzetekben tudom segíteni őket. Volt, amikor egy kislányt készültek műteni, és lehetőségem volt elénekelni egy gyerekdalt, aminek hatására ő mosolyogva aludt el. Ez nekem egy nagyon furcsa és új élmény volt, amit tudom, hogy soha nem fogok megtapasztalni a színpadon. De nem is akarnék, mert ott más a feladatom. A Twichen ott van az, aki unatkozik, vagy az, aki mentális problémákkal küzd, és lehet ezért nem ment el egy koncertre, de én tudok egy olyan közösséget ápolni, amiben viszont komfortosan érzi magát. Egy személyes és gazdag élményt biztosít ez a felület, és sokkal jobban meg tudom ismerni a nézőimet, meg ők is engem. Egy színpadi fellépés után, ha lemegyek akkor csak pár percet tudok beszélni a közönségemmel, de nem ismerjük meg egymást, a Twich-en viszont van, aki órákon keresztül követi a streamjeimet. Én is megismertem őket, meg ők is engem, és egy igazi baráti, családi társaság alakult ki. És mint előadó, ha valamire, akkor erre vágyom, hogy legyen értelme a zenénknek és lássuk azt, hogy szükség van ránk.
Saya Noéval szombaton az A38-on lehet majd találkozni, ahol bemutatják Jupiter című legújabb lemezüket, és az előzenekar NOIRA lesz. Részletek a koncert Facebook-eseményénél, illetve Saya Noé közösségi oldalán. Jegyek még kaphatók!
