Hirdetés
Hirdetés

Elkezdte felvenni új lemezét a Green Day

A Green Day Twitter-oldalán jelentette be a minap Billie Joe Armstrong, hogy hivatalosan is megkezdték a 2009-ben megjelent 21th Century Breakdown című albumot követő új nagylemezük felvételeit. A zenekar korábban a soron következő kilencedik lemezéről úgy nyilatkozott, hogy az szakítani fog az előző két lemez, az American Idiot, valamint az említett 21th Century Breakdown koncepciójával, és egy jóval egyszerűbb lemezt szeretnének készíteni. A lapozás után egy tavaly novemberi San Francisco-i koncerten játszott új dal is hallható a zenekartól.

Mint ismert, 2009-ben musical készült American Idiot címmel a zenekar 2004-ben megjelent és óriási sikert aratott azonos című nagylemezének, b-oldalas számoknak, valamint a szintén 2009-ben kiadott 21th Century Breakdown néhány dalának felhasználásával. A darab 2010-ben debütált és nagy sikerrel futott a Broadwayn is, idén ősszel pedig például az Egyesült Királyságban is bemutatják majd. Sőt, hamarosan film is készül belőle, aminek a producere Tom Hanks lesz.

Ezeknek a lemezek a hangzásával igyekszik szakítani most új albumán némileg a Green Day, akik tavaly novemberben San Fanciscóban egy titkos, bennfenteseknek rendezett bulin már új dalokat is játszottak a közönségnek, ezek egyike volt az alább hallható Carpe Diem című dal. Hogy ez végül milyen formában kerül majd az új lemezre, az egyelőre nem ismert, de ez alapján most mindenki eldöntheti, mennyivel másabb ez, mint a zenekar elmúlt években kiadott anyagai.

Advertisement
38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló