Hirdetés

Elindult a zenei ízlésen alapuló társkereső

Egy kapcsolatban akár sarkalatos pont lehet a zenei ízlés, főleg az ismerkedés szakaszában, mikor először rémül meg az egyik fél azon, hogy a másik alkalomadtán grindcore-t vagy Burzumot hallgat kikapcsolódásként, Napalm Death-re alszik el, vagy éppen Nickelback-rajongó, esetleg karácsonyra Havasi-, Mága Zoltán- vagy Kis Grófo-jegyet kér.


Az ilyen kellemetlen helyzeteket megelőzendő indult a POM, azaz Power of Music társkereső, amit már 25 ezren töltöttek le, a lényege pedig az, hogy elemzi a zenehallgatási szokásokat, és az alapján ajánl párt, de itthon egyelőre még nem elérhető. A buktatója annyi, hogy csak a stream zenehallgatást elemzi, szóval bárki meghallgathatja otthon suttyomban a Celine Dion-gyűjteményét, az az ő titka marad. Ugyanakkor ha igazán fel akarja vállalni magát, akkor büszkén viseli, hogy két Anthrax-lemez között levezetésként a My Heart Will Go On slágert hallgatja, hátha rátalál a másik felére, aki ugyanezt teszi.

Az POM megálmodója szerint sokkal egyszerűbb már az első randi is, ha nem a közlekedésről meg az időjárásról kell kínkeservesen cseverészni, hanem azonnal bele lehet lendülni a zenei témákba, ki melyik koncertet várja, melyiken volt ott, vagy mit gondol valamelyik előadó új lemezéről. Nyilván ezeket a témákat enélkül is elő lehet hozni, de sok esetben ilyenkor válik igazán kínossá a randi, mikor kiderül, hogy a másik félnek fogalma sincs az említett zenekarokról vagy koncertekről.

Szóval az applikáció ingyenes, és a Spotify vagy az Apple Music fiókkal kell összekötni. A kitalálója, Vihan Patel azt mondta, hogy a társkereső alkalmazások többsége csak azon alapul, hogy ki hogy néz ki, aki viszont ennél komolyabb és mélyebb kapcsolatra vágyik, az inkább más paraméterek alapján keresne párt. A zeneszerető emberek például az alapján, hogy milyen a másik ízlése, mert ezzel kialakul egyfajta kép a másikról azon túl, hogy fizikailag vonzónak találja-e az illetőt. Nyilván ez semmit nem árul el a másikról azzal kapcsolatban, hogy milyen az értékrendszere, hogyan viselkedik egy kapcsolatban, csak kicsit több információt ad arról, hogy mivel tölti a szabadidejét.

Egyébként a társkereső piac nagyon felpörgött a járvány alatt, az emberek ezeken a helyeken keresnek új kapcsolatokat vagy csak egyszerűen szociális interakciót. Pont emiatt lenne fontos, hogy a sima tetszik-nem tetszik modelltől eltérően érdeklődési kör, érzelmi beállítottság alapján lehessen embereket megismerni. Megjelentek az olyan alkalmazások, amelyeken vallás szerint vagy akár étrend alapján lehet ismerkedni.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,166KedvelőTetszik
3,126KövetőKövetés
6,060FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Tesztek