Hirdetés
Hirdetés

Elindult a jelentkezés a II. Carson Coma Palántaprogramra

A Carson Coma idén is elindítja Palántaprogramját, amellyel az együttes a pályakezdő zenészeket támogatja. A tavalyi sikeres évad után a pályázat idén is visszatér: a legígéretesebb anyagot beküldő zenekar egy stúdiólemeze felvételéhez használhatja fel a Palántaprogram nyereményét.

Hirdetés

II. Carson Coma Palántaprogramra többtagú, pályakezdő, magyarul vagy angolul éneklő (vagy akár instrumentális) zenekarok jelentkezését várják az egész országból, akik nem rendelkeznek kiadói háttérrel és még nem jelent meg saját nagylemezük. A jelentkezéshez három kiadatlan demót kér és bírál el a Carson Coma hat tagjából álló zsűri, amelyek a debütáló (és a nyertes esetén a támogatott) stúdióalbum részét képezik majd.

A projekt végkimenetele, azaz a főnyeremény egy saját lemez felvétele, melyhez a Carson Coma nyújtja az infrastruktúrát és az anyagi hátteret: a próbatermet, stúdiót és saját technikusaikat is. A tavalyi pályázat nyertese a Telehold együttes volt, akinek Éjszakai című lemeze pár hónapja jelent meg a Palántaprogram támogatásával.

Számunkra mindig is fontos volt, hogy induló zenekarokat, illetve úgy általánosságban a zenekari felállást támogassuk. Maga a Carson Coma is egy olyan időszakban indult, majd vált ismertté, amiben a domináló trend a klasszikus zenekaros formátum helyett inkább szóló pop/rap előadók befutása volt – természetesen egyik sem egyértelműen jobb a másiknál, szubjektív preferencia kérdése, viszont mindenképp érezhető egy új, zenekarban alkotó generáció utánpótlásának a hiánya.

– mondta a kezdeményezésről Fekete Giorgio.

Az előzenekari lehetőségek nyújtása mellett az idén másodjára induló Palántaprogrammal szeretnénk egy ígéretes zenekarnak segíteni. Olyan jelölteknek örülnénk a legjobban, akik az izgalmas, és lehetőleg innovatív zene mellett határozott tervekkel és vízióval rendelkeznek

– tette hozzá az énekes.

A jelentkezés, aminek a határideje február 28-a itt érhető el. Az eredményt március közepén hirdeti ki a zsűri, melynek tagjai: Bóna Zsombor, Fekete Giorgio, Gaál Péter, Héra Barnabás, Jónás Attila és Kun Bálint.

Az együttes a pályakezdők támogatása mellett a saját karrierjét is egyengeti: már elérhetőek a jegyek a Nagy Carson Coma Reunionra, amelyet május 23-án tart meg az együttes a Budapest Parkban.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,160KedvelőTetszik
3,116KövetőKövetés
5,520FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók