Életének 69. évében, hosszabb ideje viselt betegség után elhunyt Póka Egon, Máté Péter-díjas basszusgitáros és zeneszerző, akit a közönség többek között a Hobo Blues Band meghatározó tagjaként, dalszerzőjeként, illetve az MZTSz Kőbányai Zenei Stúdió vezetőjeként, tanáraként ismerhet, és aki pályafutása során olyan zenekarokban játszott még, mint a P. Mobil, az Olympia, a Juventus, a Magyar Atom vagy saját formációja, a Póka Egon Experience. A hírt először lánya tette közzé egy nem nyilvános Facebook-bejegyzésben szerdán kora délután, majd nem sokkal később több egymástól független forrás is megerősítette azt.
A magyar zenei élet túlzás nélkül legendás basszusgitárosának a teljesség igénye nélkül olyan alapműveket köszönhet több generáció is, mint a Hobo Blues Band klasszikus korszakának albumai vagy épp Deák Bill Gyula Rossz vér című szólólemeze. Legyen neki könnyű a föld! (Fotó: Facebook)