Hirdetés
Hirdetés

Elhunyt Dj Spinbad, a mixtape-forradalmár

Egyelőre tisztázatlan körülmények között elhunyt a New York-i hip-hop dj-közösség meghatározó alakja, Dj Spinbad, aki karrierjének harminc éve alatt a mixtape-ek, a rap-előadókkal végzett közös stúdiómunka és az akár stadion méretekben levezényelt dj-szettek terén is maradandót alkotott.

Hirdetés

Villámgyors, technikás scratch-eit azok is ismerik, akik talán nem is tudták pontosan, hogy kitől hallják a csúcsra járatott lemezjátszóista trükköket. A leghíresebb kiadvány, amin valaha dolgozott az 1998-ban rögzített posse-track, a John Blaze, – ahol magát a refrént jelentették Spinbad karcai – , miközben olyan keleti-parti rap nagyágyúk adták egymásnak a mikrofont, mint Fat Joe, Nas, Big Pun, Raekwon vagy Jadakiss. De Spinbad-scratchet hallhatunk többet közt Zack De La Rocha és KRS-One – C.I.A. (Criminals In Action) című együttműködésében is, sőt Moby zenekarában is ő állt a lemezjátszók mögött, mikor legsikeresebb lemezét a Play-t turnéztatta világszerte fesztiválokon, vagy olyan népszerű talk-showkban, mint a Letterman. Hallhattuk a Return of the D.J. válogatásokon, és egy megsemmisítő két és fél perces diss-track-kel ő nyerte a New York-i éter feletti uralomért vívott csatát Funkmaster Flex-szel szemben, mikor a híres rádiós hírhedt egója élő adásban nem túl elegáns stílusban kihívta a konkurens csatornák dj-it 2006 telén.

Spinbad igazi terepét azonban nem a három-négy perces dalok, hanem a hatvan perces kazetták jelentették. A legnagyobb kiadók is készíttettek a kilencvenes években egy-egy kiemelt nagylemez mellé, – alapvetően promóciós célokra – mixtape-eket, de a gyakran exkluzív, még kiadatlan számokkal megpakolt, a New York-i Fulton Street-en árusított mixekkel kis szerencsével akár a platina lemezes sztárok világába is katapultálhatott valaki, ha elég kitartó volt, mint mondjuk Dj Clue. Ebben a gyakran több tízezer dolláros profitot termelő közegben gurított igazán nagyot a Spinbad – Dj JS-1 páros, mikor a Rocks The Casbah!! címre keresztelt mixtape-jükön a profi hip-hop dj-k minden trükkjét, olyan pop-zenészek lemezeit felhasználva alkalmazták, mint a Culture Club, a Madness vagy a Duran Duran. A nyolcvanas évek megamix-ből világszerte népszerű házibuli kellék, és igazi “game-changer” mixtape-széria vált, Spinbad pedig ezen felül, olyan kultikus kiadványokkal ajándékozta meg a hip-hop rajongókat, mint az Underground Airplay (2001) vagy a FabricLive sorozat  14-es darabja (2004).

 A Rocks The Casbah!! eredeti példányai ma már minimum 50 euróért cserélnek gazdát

Az elmúlt években a humorista és hip-hop rajongó Russell Peters oldalán bejárta a világot Las Vegas-tól Indiáig, és legtöbbször több tízezer főt befogadó arénákban melegítette be a közönséget, vagy vezényelte le az after-partyt. Saját európai klubturnéja 2017-ben érintette Bécset majd Budapestet is. Egyetlen magyarországi fellépésén az Ötkertben játszott, és az akkor közzétett fotók alapján igazán lenyűgözte a város.

Váratlanul bekövetkezett halála kapcsán többek közt Dj Premier, Lord Finesse, Dj Jazzy Jeff és Dj Revolution is megszólaltak, megfogalmazva azt, hogy mekkora inspirációt is jelentett a számukra. Utóbbi Los Angeles-i scratch-mesterrel az évek során kétszer is összemérték erejüket, és aki most azt ígérte a régi barátnak, hogy ha újra találkoznak odaát, harmadszor is megteszik majd.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,670FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók