Hirdetés
Hirdetés

Elhunyt Storm Thorgerson, a lemezborítók királya

Storm-Thorgerson

Hatvankilenc éves korában rákban elhunyt Storm Thorgerson, akit egész egyszerűen a lemezborítók királyának tartottak. Thorgerson remek kapcsolatot ápolt a Pink Floyddal, hiszen gyerekkori barátja volt David Gilmour gitárosnak, így tervezhetett lemezborítót a zenekarnak, irányíthatta az együttes grafikai arculatát. Egyik leghíresebb munkája a The Dark Side of the Moon album borítója volt, amelyen egy prizma szórja szét a színeket. A The Dark Side of the Moon 1973-ban jelent meg, a lemez idén, március végén ünnepelte negyvenedik évfordulóját. Minden idők egyik legkelendőbb albuma lett, 1973 és 1988 között 741 hétig szerepelt az amerikai toplistákon, a briteken pedig harminc évig időzött.

Ugyancsak Thorgerson tervezte az Atom Heart Mother című Pink Floyd-lemezt egy mezőn álldogáló magányos tehén képével, valamint a Wish You Were Here lángoló üzletemberes imázsát és az Animals albumon megjelenő Battersea erőmű képét a kémények közt repülő disznóval. Grafikai alkotásai „elválaszthatatlan részei lettek a munkánknak” – fogalmazott honlapján Dave Gilmour, a Pink Floyd énekese és gitárosa. Első találkozásukat felidézve leírta: tízévesnél kicsit idősebbek voltak, és Cambridge-ben, a folyóparton találkoztak, és lettek barátok.

Thorgerson mindig tele volt energiával, ötlettel, lelkesedéssel, ő volt a leghangosabb, és ez mit sem változott hosszú barátságuk alatt. „A munkám és magánéletem állandó erőforrása lett, nagyszerű barát, akinek a vállán kisírhatja magát az ember. Hiányozni fog” – méltatta Gilmour. 

A grafikus a Hipgnosis nevű alkotói csoportjával számos híres zenekarnak tervezett még borítót a Pink Floydon kívül, például a Black Sabbath-nak, a Led Zeppelinnek, az Anthtraxnek, a Mars Voltának, a Muse-nak és a Genesisnek is.

Válogatás Storm Thorgerson munkáiból:

black-holes-and-revelations-4ddc40806c24f
Advertisement
38,932KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,670FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló