Már csak néhány nap, és indul a 32. Művészetek Völgye. Szirtes Edina Mókus Erkel Ferenc-díjas énekesnő, hegedűs, zeneszerző az egyike azoknak, akik idén udvargazdák lesznek a fesztiválon. A Mókuskert Udvar még a több mint 2200 program között is üde színfoltnak ígérkezik, hiszen több formabontó produkció és számos izgalmas koncert várja majd azokat, akik felkeresik a helyszínt a tíz nap bármelyikén. Most következő interjúnk ezek apropóján készült, de természetesen sok más téma is szóba került a felhőtlen szórakozás helyett a felhős gondolkodás szükségességétől egészen addig, hogyan lehet egy fesztiválhelyszín egy hitvallás megnyilvánulása.
Idén ismét udvarosa leszel a Művészetek Völgyének, egész pontosan a Mókuskert Udvar lesz az, aminek te felelsz a koncepciójáért, és a te ötleteid mentén alakul majd, mit láthat és hallhat ott a közönség. Hogyan jött az ötlet, hogy ezúttal te legyél a házigazdája a fesztivál legkisebb helyszínének?
Volt még 2017-ben egy udvarkám, meg ugye minden évben jön felkérés a Művészetek Völgye részéről, de azért egész más udvarosnak lenni, mint „csak” odamenni fellépni. Az, hogy a legkisebb udvar, ez egy tény, méreteinél fogva is, meg bizonyos értelemben programjait tekintve is. Kicsit mesebeli az egész, fönn van a dombon: a Kaláka Versudvarnál a híd után nem szabad még feladni, jobbra van egy pici kaptató a dombon, és már ott is van a Mókuskert udvar. Ez a hivatalos neve, mert egy kicsi kertecske, ahogy írtam, koboldoknak, agrároknak, tündéreknek és hippiknek. Aki ide felkapaszkodik, az már eleve vagány, illetve van ebben egy kis elvarázsoltság, fölemelkedés, fölülemelkedés. Aki járt már a Művészetek Völgyében, az tudja, hogy ott minden nagyon közel van, szinte belélegezzük, magunkévá tesszük azonnal, tehát nem nagyon kell keresni programokat, nem nagyon kell keresni színhelyeket, a varázslatot, ott van minden a szánk, vagy az orrunk előtt. A Mókuskert meg ugye ott van fent ezen a kicsi dombon.
Mik azok a programok, amiket mindenképp ajánlanál az odalátogatóknak?
A kertben van egy pici pajtaszínház, ahol színművészeket látunk majd vendégül az Egy színész meg egy zenész és a Világ előadássorozatban. Ennek az ötlete onnan jött, nagyon sok hangoskönyvet hallgatok, még régi rádiójátékokat, amikben a művészek olyan gyönyörűen használják a hangjukat, a beszédet, mintha hangszeres zenét hallgatnék. Így meghívtunk a Pajtaszínházba néhány kitűnő színészt, többek között Csákányi Esztert, Majsai Nyilas Tündét, Kakassy Dórát, Györgyi Annát, akiket arra kértünk, hozzák el a kedvenc könyvüket, és olvassanak fel belőle úgy, ahogyan csak egy színész olvashat: gyönyörű hangon, úgy megformálva a gondolatokat, a dinamikát, am garantáltan eltér attól, ahogy esetleg egy olvasó magában elképzeli. Ez már szerintem velem együtt sokakat érdekel, és önmagában is élmény, de arra gondoltunk, még izgalmasabb lesz, ha egy-két zenész barátom ott csücsül majd mellettük, és improvizál majd a hangszerén. Élőre nem tudom mondani, hogy milyen mértékben, mert ez abszolút egymásra érzésen fog alapulni, de a lényeg, hogy felolvasás közben lehet, hogy végigjátssza, lehet, hogy csak egy-két hangot szólaltat majd meg, az adott könyvnek a tartalmától és dramaturgiájától függően, ahogy majd alakul. Ezek abszolút improvizatív és érzéseken alapuló előadások lesznek, amiket akár összekuckózva lehet majd hallgatni a babzsákokban. Ez volt az egyik alapötlet, nem is feltétlenül a koncertek, mert az teljesen normális, hogy egy zenész udvarosként elhívja a koncertező barátait. Nekem az volt az első, hogy annyira szívesen hallgatnék és megszerveznék egy ilyet.
A másik szenvedélyemmel, a podcast beszélgetésekkel kapcsolatban Jakupcsek Gabival beszéltem, aki el is vállalta, hogy idén két ízben kipróbáljuk, milyen egy fesztiválon egy élőszóban előadott, élőzenével kísért podcast. Ez is egy kísérlet lesz abszolút kísérlet, az egyik délutáni műsorban Horváth Kristóf, „Színész Bob” lesz az egyik vendég, a másikban Gryllus Dániel. Ezeket Gabi vezeti majd le; az ő szellemisége és szakmai tudása szerintem biztosítja, hogy kiváló lesz minden Közeledős beszélgetés, ezeket is nagyon várom.
Az ilyen formabontó produkciók mellett lesz a Mókuskertben rengeteg koncert is, ezekről mondanál pár szót?
Természetesen koncertek is lesznek, mindenki, aki fellép, a barátom. Jön majd Madár Tamás Jammal és Tálas Áron, egy beatboxos és egy jazz zongorista duója, ami már önmagában izgalmas. Ott lesz Kemény Zsófi, akit szintén nagyon szeretek. Ő egy slam poetry alkotó, de annál sokkal több mindent csinál. Gyönyörű versei vannak, és is szoktam énekelni egyet-kettőt, ő is eljön hozzánk egy kis élőzenés előadásra. Pozsár Eszter és Nagy János Yancha egy fuvola-zongora duettkoncertet adnak, aztán jön Nagy Ádám, aki hozzánk az Ádám Elméi projektjével érkezik. A Wörk projekttel most már úgy egy éve együtt dolgozunk, lesz közös koncertünk is a Művészetek Völgyében, Borlai Gergő és Szentpáli Roland zenei világának nagy rajongója vagyok, de ebben a formációban fiatalokkal játszik, szerintem csodálatos lesz, már alig várom. Babcsán Bence és Varga Kornél duója klarinét és szaxofon, illetve gitár hangszerelésben balkán dallamokat játszanak majd akusztikusan. Rohmann Ditta csellóművészt is meg kell említenem, szoktam vele játszani, olyan gyors és éles elme, olyan elképesztő muzikalitás van benne, amit nagyon ritkán él együtt egy emberben, ő önálló koncertet ad nálunk.
Ami szerintem nagyon izgalmas lesz még, az a Z Generáció koncertje, akik nagyon fiatalok még. Őket szinte gyerekként ismertem meg, írtam nekik egy-két dalt, segítettem hangszerelésben, most már olyan tizennégy év is megvan talán az átlagéletkoruk, szóval őrületesen megkorosodtak, és elképesztő tehetségesek. Sokszor eszembe jut, hogy egy-két ilyen orrát fent hordó zenészt érdemes lenne odaültetni, hogy lássák, hogy játszanak tizenévesen, mert lehet, hogy azt gondolnák, itt az ideje gyakorolni. Ők egyébként világzenét játszanak, magyar és balkán zenei motívumokat, abszolút az új generációt képviselik. Lesz persze gyerekprogram is, Ancsa néni bábszínháza, aki meséket játszik majd a gyerekeknek a fesztivál második hétvégéjén a Pajtaszínházban, úgy, hogy a bábokat ott készítik el a helyszínen. És ott lesz velünk Soma Mamagésa is! Azt gondoltam, hogy egy ilyen fesztiválon jöjjön el a pajtaszínházba, és adja oda nekünk, amit úgy gondol, hogy adni szeretne.
Az volt bennem, hogy ez a helyszín legyen egyfajta kavarodást okozó szél, egy örvény, egy napfény, egy hely, ahol tényleg bármi lehetséges. Hogy olyan vendégeket hívjunk, akik nem letudni akarják a fellépést, hogy na, ez is megvolt. Összességében nem a szórakoztatás a lényeg, hanem hogy a Mókuskert legyen felébresztő és elgondolkodtató. Mindenkit, akit odahívtam, szeretek és tisztelek, és mindenki valami olyasmit ad, ami nem egy felhőtlen szórakozás, inkább egyfajta felhős gondolkodásba hívjuk az embereket. Elgondolkoztatni, ráébreszteni, kinyitni ott bent – ez lehet, hogy olykor megviseli az embert, viszont utána történnek olyan csodák, amiben én hiszek. Ez a kicsi kert az én hitvallásom.
Ahogy beszélsz most erről, nekem az egészből süt az, hogy egyfajta világlátást is szeretnél képviselni és átadni ezekkel a programokkal. Milyen tekintetben kell(ene) felébrednie annak, aki mondjuk egy ilyen fesztiválra látogat el? Hiszen a közönség azért itt jellemzően eleve fogékonyak az ilyen élményekre.
Igen, ez így talán nagyon nagyképű vágy, de nem adom fel!
Nem hinném, hogy nagyképű lenne.
Ezt úgy tudom megfogalmazni, hogy kellene talán valami olyan mélység, ahova már egyre ritkábban jutnak le az emberek a hétköznapokban, egyrészt a sürgés-forgás-rohanás miatt, másrészt meg nem annyira jövedelmező mélyre kerülni, mert onnan nagyon nehéz visszajönni. Viszont minden olyasmi, ami értékes, vagy nagyon mélyen van, vagy nagyon magasan. Nem hiszek a középútban. Egyszer volt egy koncertünk Kapolcson a vonósötösömmel, Presser Gábor és Istók Sándor Mama című dalát játszottuk, amit szerintem nagyon sokat ismernek Katona Kláritól. Elképzelhetetlenül mély, megfogalmazhatatlan erő van abban a dalban, és átírtam vonós hangszerekre. Nagyon fontos tudni, hogy egy ilyen fesztiválon minden percben, mindenhol dübörög mindenféle zene. Nem dobot hallunk, vagy gitárt, hanem ebből az egészből lesz egy ilyen alapmorajlás. Játszottuk a kertben ezt az ébresztő, mélységeket kivéső dalt, és amikor vége lett, ott voltunk 150 emberrel úgy, hogy mindenhonnan dübörgött a szórakozás, és nem hittük el, hogy senki nem mozdul, csöndben ültünk utána másfél-két percig. Aki volt már koncerten, akár nézőként, akár előadóként, az tudja, hogy egy-egy dal után akár pár másodperc csend is óráknak tűnhet. De egy másfél-két perces csend, az olyan, mint amikor egy új univerzum születik ott, az emberek által, akik velünk voltak és meghallgattak. Ez az, amit át szeretnék adni, egy-egy ilyen történés. Mert a hang, a zene csak alibi. A lényeg maga a történés, ami nem hanyagolható. Persze minden előadónak a vágya, hogy ne legyen hanyagolható, hogy ne legyen könnyed, bár nyilván ezzel nem a szórakoztatást becsmérlem, csak számomra ez az irány: történés bármi áron.
Maguk a vendégek mennyire vannak tisztában azzal, hogy neked ez az alapállásod akár a helyszínnel, akár mondjuk ennek a tíz napnak a megélésével kapcsolatban? Mert ugye nyilván könnyebb emészthetőnek lenni, meg bizonyos mélységekig nem leásni.
Szerintem szerencsés vagyok, mert akiket hívtam, eleve ilyenek. Nem véletlenül nem látjuk őket túl sokszor fesztiválokon, vagy úgy általában a szórakoztatóiparban. Ha most bármelyikük beszélt volna helyettem, akkor lehet, hogy más szavakkal, máshogy, de ugyanezt fogalmazta volna meg. Ilyen szempontból nagyon erős egység van. Nem véletlenül mondtam, hogy tündéreknek, koboldoknak, hippiknek és agrároknak – és persze ebbe bárki beletartozhat. Tehát aki esetleg benzinkutasként dolgozik, de így érez, ki ne maradjon, jöjjön bátran! Akik pedig odajönnek, azokért tűzbe teszem a szívemet, ők szintén ilyenek, egyébként nem működne az egész. Ezt másképp nem lehet csinálni, csak akkor, ha vannak még hozzád hasonló elvetemültek, akik ugyanúgy éreznek.
A Művészetek Völgyéről milyen élményeid vannak korábbról?
Szerintem az első, ami kiemelendő, az a közelség. Tehát egy nálunk nagyobb udvar sem olyan nagy. Közel mehetünk, egészen közelről szinte érezhetjük az előadó jelenlétét, a lélegzetét. Nyilvánvalóan a nagyszínpad, meg mondjuk a Póka Udvar, ahol fellépek majd a saját zenekarommal nagyobb helyek, de alapvetően azok sem azok a nagyok, hatalmasok, mint amiket megszoktunk. Eleve a Művészetek Völgye azokat vonzza, akik figyelnek, akik csöndben tudnak maradni, és nem az az első, hogy mondjuk táncoljanak, bár amúgy olyan is van persze, hogy 11 óra 39 perckor valamilyen étkezőhelyen valaki táncol, és senki nem nézi bolondnak, hiszen ez az egész a szabadságról szól. A szabadság a másik kulcsszó szerintem, és az a fajta elfogadás, hogy nem baj, ha nem a divatot követed, nem baj, hogy nem vagy könnyen értelmezhető. Az, hogy nekem a szervezők, vagy név szerint Oszkó-Jakab Natália lehetőséget ad arra, hogy legyen egy kis kertem, egy kis színpadom, egy kis világom, amiben hiszek, az is azt mutatja, hogy elfogadják azt, hogy valaki másmilyen, hogy a maga módján gondolkozik a művészetről. Talán Lackfi János mondta, hogy ez egy ilyen kultúrköztársaság, Kapolcs és a környező kis falvak, tényleg olyanok, mintha létezne 10 napon át egy kis világ, amiben szorosan benne él a kultúra. Hogy felkelünk reggel, és van olyan udvar, ahol reggeli torna van, de az is zenére, van meditáció, van gyerekringató. Beleszagolhatunk abba, mintha az emberek így is élhetnének, ami varázslatos, és nehéz is innen visszamenni a városba, hogy minden nap egy ilyen kockában létezzünk. Minden tiszteletem azoké az embereké, akik kitartanak, és még álmodoznak a kockákból kifelé, mert az szerintem sokkal nagyobb dolog, mint nekünk, akik egyébként is ugrabugrálunk a réten.
Lesz esetleg olyan produkció, ami nem a te udvarodban lesz, de mindenképpen ajánlod, vagy te is megnézed látogatóként?
Igen, a Panoráma Színpadon Pici bácsi, Presser Gábor. Sajnos nem tudok elmenni, mert épp játszom majd, de oda biztos, hogy elmennék. A Jazz Udvar programjai is nagyon jók lesznek, azokat kutatnám, ha lenne rá alkalom, de nem nagyon lesz, mert a saját helyszínünkön kell helytállni.
Na igen, 10 napon át ott lenni, folyamatosan 100 százalékon pörögni, az azért nem lesz akármilyen kihívás. Lehet erre készülni?
Igen, már rángatozik a bal szemem, és az ajkaim széle is! De van még egy kis idő, hogy felvértezzem magam. Az biztos, hogy át kell lényegülni ehhez jelenléthez.
A Művészetek Völgyével nyilván nem ér véget a nyár, és ez a év. Hol találkozhat veled a közönség a közeljövőben Kapolcs után?
Augusztus 5-én lesz a Szirtes Quintettel és Vecsei H. Miklóssal egy közös koncertünk Dörgicsén, van ott egy új színpad, ami gyönyörű. Aztán egy héttel később szintén a vonósötössel játszunk Pulán. Augusztus 20-án Budapesten a Szirtes Folk Banddel lépünk fel a rakparton, 27-én meg a Savaria Fesztiválon leszünk, ahol a nagyszínpadon játszunk. Az igazi fesztiválélmény lesz: nem pici, nem a közelségről szól, de elárulom, azért azt is szeretem, amikor nagy a színpad, az ilyen helyeken a hangerő, a megszólalás is rendesen fel tud csigázni. Jó érzés úgy hallani, mondjuk Jammal beatbox szubjait, hogy nagy mélyládákon át szólal meg, és beremegnek a környező ablakok. Az lesz az idei nyarunk zárása, már nagyon várom.
További információk a Művészetek Völgye weboldalán, és a programfüzet Mókuskert Udvarral kapcsolatos oldalain!
