Ha van hakni, akkor a Here and Now-koncertsorozat az. Összeáll pár régen lejárt, általában a nyolcvanas években csúcson volt sztár, és körbeturnéznak egy csomó várost. Egyikük sem aktuális, de annak idején akkora slágereik voltak, amiket még ma is énekelgetnek sokan, és a nosztalgia miatt ezrek buliznak majd rájuk. Idén Budapestre is eljut az a csomag, amibe most Boy George, Kim Wilde, Paul Young, Nik Kershaw és Rick Astley tartozik bele. Talán még a húszas éveikben járók is ismerik az előadók egy-egy dalát (akár tudtukon kívül is), de nem árt a múltidézés előtt egy kis emlékezetfrissítés, hogy képben legyünk ki kicsoda, és ne csak az arc nélküli gigaslágerekre szórakozzunk október másodikán a Budapest Sportarénában.
Az összeállítás egyetlen női tagja Kim Wilde, aki a nyolcvanas évek legelején tűnt fel apja és testvére szerzeményével, a Kids In Americával, de a Chequered Love és a Cambodia is nagy slágerei voltak, a You Keep Me Hangin’ On című Supremes-feldogozással pedig még az Egyesül Államokban is sikerült befutnia. Turnézott Michael Jacksonnal, volt még pár slágere, de igazából csak ezek maradtak meg belőle az ember emlékezetében.
Paul Young nem úgy lett más dalával híres, hogy írtak neki slágereket, ő inkább feldolgozott. Olyan előadók, zenekarok kevésbé ismert szerzeményeit szedte elő, mint a Crowded House, a Joy Division, Marvin Gaye stb. Legnagyobb slágere az Everytime You Go Away lett, aminek Daryl Hall volt az eredeti előadója. 1985-ben az egyik legnépszerűbb énekes volt a Live Aiden (a videó is innen van), de a kilencvenes évekre már teljesen elhalványult.
Paul Younggal ellentétben Nik Kershaw saját maga szerezte a dalait, amik közül olyanok lettek slágerek, mint a Wide Boy, a Wouldn’t It Be Good vagy a The Riddle. Utóbbiról bárki megmondhatja őszintén, hogy fogalma sem volt ki az előadó, de a szám már beleégett az agyába. Ő is megjárta a Live Aidet, de ő nem adta fel a kilencvenes évek beköszöntével, sőt, a mai napig jelentet meg lemezeket, amikről egyelőre semmi nem lett akkora sláger, mint ez:
Rick Astley piszkosul gazdag, ahogy ebben az interjúban elmondta, amit nagyban köszönhet első slágerének, az 1987-ben megjelent Never Gonna Give You Up-nak, amit a Stock-Aitken-Waterman trió szerzett, ahogy Astley többi slágerét is, például a Together Forever-t. Mivel Watermanék eléggé rátelepedtek az énekesre, ezért ő a kilencvenes évek elején szakított velük, önállóan kezdett el dolgozni, minőségi anyagokat is rakott össze, viszont nem lett egy slágere sem innentől fogva. Viszonylag rendszeresen ad ki lemezeket, a legutóbbit 2005-ben követte el, de 2008-ban lett ismét híres a rickrollinggal, ami egész pontosan azt jelenti, amit itt is lehet olvasni Astley kommentárjával egybekötve.
Az összes előadó közül Boy George-nak van a legkacifántosabb életrajza. A Culture Club élén kapásból a nyolcvanas évek elején megcsinálta a nagy sikert a Do You Really Want To Hurt Me-vel, amit aztán a Karma Chameleonnal is megközelített, sőt, ezzel az USA-ba is betört. George akkora sztár volt ebben az időben, hogy szinte mozdulni sem tudott a rajongóktól, úgy kellett elszöknie otthonról, nehogy az ajtó előtt strázsáló fanatikusokba ütközzön. A siker hatására, mint megannyi híresség, ő is belegabalyodott a drogokba, és volt egy csomó kétes szerelmi ügye, amit csak tetézett, hogy George nyíltan homoszexuális, és ebből számos botránya származott a későbbiekben (magát heteroszexuálisnak valló szeretőről való lepel lerántása, nők kitiltása a turnéról stb.). A kilencvenes években Boy George is csak kínlódott, bár volt pár minőségi slágere. Mostanában viszont csak a botrányairól híres (megverte egyik partnerét, kokainozott stb.), de ez nem tartotta vissza attól, hogy a 2000-es évek egyik legjobb duettjét adja elő You Are My Sister címmel Antony Hegartyval annak I Am A Bird Now lemezén. A Sportarénában sajnos az uttbi dal nem lesz, de ez igen:
