Minden botrányt a hőse tesz hitelessé – Linczényi Márkot többé nem kísérti tulajdon múltja, így készen áll beváltani nagy, kamaszkori álmát. A magyarországi színpadokra visszatérő Kolin, a Hungary’s Got Talent zsűrijébe katapultált énekesével többek között megbánt sikerről, hurkatöltő sztárokról és a tökéletes botrányról beszélgettünk.
Milyen ismérvei vannak a jó botrányhősnek?
Egy jó botrányhős szükségszerűen intelligens. Egy jó botrányhős sohasem hagyja csillapodni maga körül a kedélyeket. Egy jó botrányhős képes elidegeníteni magát a szerepeitől jelezve, mit kell idézőjelbe tenni és mit nem. Legvégül pedig a botrányhős nyilvánvalóan felületfüggő: megválasztja, hol érdemes botrányt csinálnia.
Nekem a kereskedelmi televízió legnézettebb műsorában például nem érdemes, elvégre ez nem rólam szól, hanem a versenyzőkről. Majd ők csinálják a cirkuszt. A Kolin zenekarral kapcsolatban pedig immár egyértelmű, csak akkor van szükség botrányra, ha új brandet vezetünk be. Ha egy név egyszer már elhíresült, nincs más dolgod, mint értéket pakolni mögé.
Mit jelent számodra recept alapján dolgozni?
A kommunikációm soha nem volt légből kapott, automatikus vagy véletlenszerű. A sajtóban megjelenő képemet végig kézben tartottam és pontosan tudtam, hogy egy-egy kivillanó fenék, radikális megszólalás milyen médiavisszhangot és mekkora elérést fog eredményezni. Időközben persze a fejem lágya is benőtt, az ember pedig kétségtelenül más dolgokat enged meg magának 25 évesen, az első lemezének bemutatóján s megint mást 32 évesen. Egy csomó minden van, amely egyszerűen most már nem fér bele. Számomra Madonna az iskolapélda e téren, aki nyolcvanas években még megdugatta magát a színpadon, mielőtt üzletasszony, végül pedig családmodell-felelős vált volna belőle.
Lehet-e érdek nélküli a polgárpukkasztás?
A polgárpukkasztás soha nem öncélú. Ugyanakkor egy botrányt a hőse tesz hitelessé: a Miley Cyrus féle népsokkolást például egész egyszerűen képtelen vagyok elhinni. Meggyőződésem, hogy az egész jelenség túlontúl erőszakos, pusztán a népszerűség felkeltését szolgálja. Miley Cirusból sajnos hiányzik a poén egy, a bugyis vonagláson is továbbmutató gag.
Hogyan változott az utóbbi évek során a magyar közönséghez való viszonyod?
Az a réteg, mely Magyarországon fogékony volt a Kolin zenéjére iszonyatosan szűk, mindössze pár tízezer fős. Megfeszülhetek, akkor sem tudom lenyomni a magyar nagyközönség torkán egy angolul éneklő, a nemzetközi popkulturális hagyományokat követő produkciót. Ezen nem tudok és most már nem is akarok változtatni. Sokáig próbáltam megváltani magamnak a világot, ám rengeteg csalódtam. Ma úgy érzem, szívesebben vagyok indie előadó, mint a hurkatöltő fesztiválok vagy plázák haknizó sztárvendége.
A Kolinnal 2008-ban számunkra is megdöbbentő hirtelenséggel robbantunk be, a zenénk pedig elég izgalmas volt ahhoz, hogy akkor egy év alatt szinte a teljes célközönségünket elérjük. Ezt követően válaszúthoz érkeztem: ha a magyar nagyközönség igényeit szeretném kielégíteni, rengeteg kompromisszumot kellene meghoznom, amelyekre én nem vagyok hajlandó.
Mennyire volt és mennyire hivatott ma Magyarországon a Kolin?
Ez a zenekar soha nem fogja elérni a Vastag Csaba-Oláh Gergő-Tóth Gabi tengely popularitását. Ha a számoknak engedve kiengedném a kezem közül a művészeti irányítást, az eredmény egyáltalán nem az lenne, mint amiért 13 éves koromban rocksztár akartam lenni.
Pont ez volt a Kolin rákfenéje hosszú éveken keresztül: nem vettük figyelembe, hogy elértük mindazt, mit ez a piac számunkra nyújtani tud. Megpróbáltam minél szélesebb közönségnek tenni a szépet és mi történt? Se nekik, se saját magamnak nem tudtam megfelelni, miközben a produkció egyre csak romlott. Most már kizárólag annak a képnek akarok megfelelni, amelyet gimnáziumban, órák alatt a négyzethálós füzetre rajzolgattam elképzelve, miként állok majd a Wembley színpadán.
Milyen vízióra van szükség ma a magyar rocksztársághoz?
Leszarom. A magyar rocksztárságról semmi vízióm nincsen. Egy magyar zenekar számára az A-kategória, ha olyanná tud válni, mint a Tankcsapda vagy a Quimby, melyek közül megjegyezném, egyik sem ma kezdte, mindkettő magyar nyelvű és iszonyatos kulturális jelentőséggel, már-már népnevelési funkcióval bír. Én képtelen lennék ilyesmit létrehozni, ilyen felelősséggel élni.
Magyar sztárság helyett sokkal szívesebben lennék nemzetközi B-előadó, akinek van évente pár nemzetközi turnéja, szórakoztató és beilleszthető a nyugati palettába. Nyilvánvalóan tisztában vagyok azzal, hogy 32 évesen egyre kevesebb az esélyünk arra, hogy mi legyünk a következő Depeche Mode vagy Muse, viszont az is tény, hogy életünk első londoni turnéján ugyanúgy éreztem magam, mint 2008-ban a Kolin első koncertjén. Végre teljesen felszabadultan csinálhatom azt, mit a legjobban szeretek.
Folytatásnak vagy újrakezdésnek neveznéd a visszatérésetek?
Kezdjük elfelejteni a sok szintetizátort, a cirkuszt és visszakanyarodunk ahhoz, amely ennek az egésznek a lényege. Arra találtam rá megint, amely az elején adott volt, ám időközben elvesztettük. Ugyanúgy büszkék vagyunk a régi számainkra, a klipjeinkre, ám az új lemez dalai épp, hogy csak köszönőviszonyban lesznek velük. Mikor hét évvel ezelőtt elkezdtem cirkuszi bohócként ugrándozni, még teljesen más dolgok működtek a színpadon, mint most. Ez talán maga az evolúció.
Ma már elkerülhető, hogy bohócként tekintsenek rád?
Attól függ. Az bohóckodás, hogy elmegyek az ország legnézettebb műsorába, beülök a zsűri székébe, ahol semmi keresnivalóm nem volna? Vagy pont azért ülök ott, hogy bohóckodjak? Csupán kaptam egy újabb játszóteret, ahol kipróbálhatom magam, mert még mindig hiszem, hogy humorral minden konfliktust fel lehet oldani. A humor mindig kurva jól jön különösen, ha kínos csendet kell megszakítanod.
A Kolin december 18-án adja visszatérő koncertjét a budapesti Ötkertben, https://www.facebook.com/events/119744568391951/, mielőtt a Balcony TV szilveszteri különkiadásának vendégeként lerántanák a leplet év elején érkező, vadonat új lemezük dalairól.
