Hirdetés
Hirdetés

Ejtették a vádakat a lengyel Decapitated zenekart érintő szexuális erőszak ügyében

A Spokane megyei ügyészség pénteken ejtette a vádakat a Decapitated zenekar tagjait érintő ügyben. A négy lengyel zenészt szexuális erőszakkal és emberrablással vádolták, ezt vonták most vissza 11 nappal azelőtt, hogy megkezdődött volna a bírósági trágyalás. Kelly Fitzgerald, a felperest képviselő ügyész elmondta, hogy a jövőben még sor kerülhet az eljárásra, de jelenleg azt tartották fontosnak, hogy az áldozat mielőbb felgyógyuljon az erőszak  traumájából. A gyógyulást nem segítette volna a négy vádlott miatt várhatóan rendkívül hosszú ideig tartó bírósági tárgyalás, így az ügyfelével úgy döntöttek, hogy inkább ejtik az vádakat. A zenekar tagjainak ügyvédei szerint viszont egész egyszerűen arról van szó, hogy túl sok bizonyíték szólt már a tagok ártatlansága mellett, ezért nem lepődtek meg túlzottan, hogy még a tárgyalás előtt ejtették az ügyet. A death metal zenekar tagjai ezután visszatérhetnek Lengyelországba.

Waclaw Kieltykát, Michal Lysejkót, Rafal Piotrowskit és Hubert Wieceket még szeptember 8-án tartóztatták le a kaliforniai Santa Anában egy koncertjük után. Akkor egy nő azt állította, hogy a négy zenész elrabolta őt, majd egyenként brutálisan megerőszakolták a turnébusz mosdójában. A zenekar mindvégig határozottan tagadta a vádakat, az ügyészség pedig nem tudta egyértelműen bizonyítani, hogy a nő testén lévő zúzódások az erőszakból adódhattak. Legutóbb az akkor éppen a Decapitateddel turnézó amerikai Thy Art Is Murder gitárosa, Andy Marsh állította azt, hogy a nőt a koncerten látta durván pogózni a színpad előtti mosh pitben, amitől a zúzódásai keletkezhettek, és ezt mások is megerősítették. Más szemtanúk szerint a nő önszántából csatlakozott a zenekarhoz, majd onnan teljesen jókedvűen távozott. Az védők egyébként a nő egy korábbi ügyét akarták a tárgyaláson elhozni. 2014-ben ugyanis majdnem ugyanígy vádolta a barátját erőszakkal, később viszont kiderült, hogy hazudott.

Azt még nem tudni, hogy mi lesz a zenekarral, akik amúgy most év elején Budapesten is felléptek volna a Kreator előzenekraként.

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló