Sokaknak ez csak egy átlagos hétfő, de a Naked Szesz zenekarnak az ötödik állomása a „Naked Hétfő” dal- és klippremier maratonjában. 8 dal, 8 klip egészen április 28-ig, a második nagylemezük megjelenésééig.
Hogy miért éppen az ötödik kliphez készül premier a Lángolón az új lemez beharangozása gyanánt? Cikkünkből kiderül.
A NAKED SZESZ a Szegedi Egyetemi Színház zenekaraként indult 2015-ben. 2018-ban jelent meg első nagylemeze Létige címmel, 2019-ben pedig érkezik a második album. A hangzásvilág fő irányvonalát a magyar alternatív rock elemek képezik, de nem áll távol tőle az elektronika, a népzene, de olykor a grunge és a punk sem. Pályafutásuk során több hazai egyetemi színházi találkozón megfordultak, többek között Debrecenben és Veszprémben is, illetve folyamatosan koncerteznek szülővárosukban, Szegeden.
A Naked SZESZ zenekar 2019 január 26-án új felállással (Földi Bence, dobok; Fazekas Máté, basszusgitár; Varga Norbert, énekes, gitáros, frontember; Géczi Gergő, gitár, producer) megkezdte második nagylemezének felvételeit, mely a Pehelysúlyú Világ címet fogja viselni. A felvételek Szegeden, a Szentély Undergroundban készültek.
A 2018-as ’Létige’ lemez után a Pehelysúlyú Világot a műfaji diverzitás jellemzi, mely a változatos hangszerelésben, elektronikus elemek használatában nyilvánul meg. A korábbi lemezzel ellentétben most a megzenésített versek mellett a saját dalszövegek több szerepet kapnak, melyek nagyrészt Varga Norbert frontember tollából származnak.
A Naked Hétfő ötödik állomása nem csak azért különleges, mert egy Radnóti verset zenésít meg, hanem mert ez a banda első igazi image videoklipje, melyet a Szegeden méltán híres Elephant Studio-val karöltve készített.
A Naked Szesz 2. nagylemeze Pehelysúlyú Világ címmel április 28-án jelenik meg, egybekötve egy hatalmas premier bulival a szegedi Jate klubban, ahol a lemez fizikai formátumban is elérhető lesz. Addig is szemezgessetek az elmúlt hétfők klipjeiből és iratkozzatok fel, lájkoljátok őket, hogy ne maradjatok le a még hátra lévő dalokról sem.