Hirdetés

Egyszerűen csak metál – Meghallgattuk a Trivium legújabb lemezét

A Trivium zenéje azért fura, mert bár csatakos, himnikus, de egyben rendkívül okos és összetett is. Voltak már a karrierjük során kisebb elhajlások ettől, de az utolsó három lemez (beleértve a legújabbat is) teljesen ezen az irányon mozog. A szemüveges okosmetálos megfejtők kielemzik majd az In the Court of the Dragont is, de közben a felületesebb ösztönlények is bele tudnak kapaszkodni. Én azért elemzek kicsit, mert szemüveges is vagyok meg szeretek is elemezni.

A zenekar főnöke a The Sin and the Sentence lemezig egyértelműen Matt Heafy gitáros-énekes volt, és bár bizonyosan továbbra is vezéregyéniség és fő dalszerző, de a zenekar érezhetően zenekarként működik, nagyon-nagyon egyben van. Alex Bent dobos érkezésével mintha megszületett volna az az egység, amelyikben mindenkinek szerepe van, és egyre nagyobb tere is. Bent ugyanazt csinálja, mint az előző két lemezen: úgy ritmizálja a zenét, hogy valójában folyamatosan újabb és újabb témát üt a gitárok alá, emiatt a valódi metálos szögelést Heafy és Corey Beaulieu gitáros végzi. Ehhez a hármashoz ráadásul hozzánőtt Paolo Gregoletto is, aki úgy basszusgitározik, ahogy Cliff Burton tette volna, ha nem hal meg buszbalesetben. Többségében a zene mélységét szolgálja, de nagyon sokszor dallamokat hoz, sőt akad basszusszóló is, ahol szintén adja magát a Metallica-párhuzam, hiszen úgy szól, mint az Orion. Szóval létezik egy zenekari erő, ahol a két gitáros az ész, a dobos és a basszusgitáros meg inkább az ösztön.

Nem csoda hát, ha a Trivium új aranykorát éli, kis túlzással hibátlan metállemezeket csinál. Alstílust nem is lehet megnevezni, mert annyi összetevője van (thrash, death, black, metalcore), hogy ennyi az összegzés: metál. Annak minden csínját-bínját ismerik és azt jó ízléssel használják is. Most például a Pantera száraz groove-jai is előjöttek, de a címadóban egy negyedperces konkrét riff is mintha onnan jött volna. Ami még jellemző a Triviumra manapság, az a változatosság. Folyamatosan változik a zene képe, és minden bonyolultsága ellenére teljesen magától értetődően gördül a lemez előre, nincs hangulati, technikai, minőségi akadály, buktató. Itt tényleg csak annyi lehet a gond, ha valakinek eleve nem vág az ízlésébe a zene.

A Trivium tökéletes gépezetként működik, és ez nem azt jelenti, hogy lelketlen lenne. A szőrszálhasogatás kategória, hogy a zenekar már-már túl jófiús, és ez a zenén is átüt. Az üzenet itt nem a rombolás, hanem az építés, a zene nem elveszi az energiát, hanem adja. Nem mintha a metál a rombolásról szólna, de tud olyan is lenni. A Trivium a stílust nem reformálja meg, egyszerűen csak jó hallgatni, amit csinál. A lemezborító pedig zseniális.

Hirdetés

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
874FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Programok

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk