Hirdetés

Egyszer Majd… – Rendhagyó punk-rock dal a New Friend Requesttől, Kovács Krisztián (Fish!) közreműködésével

nfrpromo01.jpg

A budapesti, modern metal vonalat képviselő NEW FRIEND REQUEST zenekar a második nagylemezéről hozott ki egy új klipes dalt, “Egyszer Majd…” címmel. A szám érdekessége, hogy Kovács Krisztián, a Fish! zenekar frontembere vendégeskedik benne, aki egyben a dalszövegért is felelős. Premier a folytatásban! 

A két zenekart januárban láthattuk együtt a Barba Negra Music Club színpadán, de ennél sokkal régebbre nyúlik vissza az ismeretség, amiről a NFR frontembere, Kerecsen László mesélt.

Krisztiánnal 15 éves haverság van köztünk, emellett pedig közvetlen munkakapcsolatba is kerültünk, hiszen az utóbbi 3-4 (ki számolja?) Fish! klipen is közösen dolgoztunk. Ezekből adódóan azt gondolom, az együttműködés “miértje” egyáltalán nem meglepő, az viszont annál inkább, hogy a tőlünk megszokott metalos vonaltól elrugaszkodva, egy ránk annyira nem jellemző számot hoztunk össze.

Ez a dal annyira kilógott hangulatában a lemez atmoszférájából, hogy egyszerűen nem tudtuk hova tenni, viszont annál sokkal értékesebb volt számunkra, hogy a fiókban végezze. Ezért arra jutottunk, hogy ha már különc, legyen még különcebb. Toljuk meg a punk-rock vonalat, amihez a kulcs egyértelműen Krisztián volt!

Az “Egyszer Majd…” énekfelvételeit Csongor Bálint (USEME, Subscribe) rögzítette és producerelte, csak úgy, mint a lemez összes dalának, ami ‘Lélekgyilkosság’ címmel hamarosan elérhető lesz az online zenemegosztókon! A végső tökös hangzásért pedig Simon István (NO SILENCE STUDIOS) felelt.

A járványhelyzet miatt a NEW FRIEND REQUEST is lemondani kényszerült a tavaszi lemezbemutató turnéját, ezáltal a lemez kézzelfogható formában való terjesztésén jelenleg is dolgozik a zenekar. Az biztos, hogy beszerezhető lesz webshop segítségével az új korong, a hozzá kapcsolódó merch termékekkel együtt!

A zenekar hivatalos oldalain folyamatosan nyomon tudjátok követni az aktualitásokat.

Hirdetés

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
874FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Programok

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk