Tavaly januárban mutattuk be az Úrfi második klipjét, a komoly koncepcióval rendelkező Sáskákat. Azóta a jelenleg Száraz Bence és Bíró Péter alkotta csapat ha lassan is, de folyamatosan dolgozott. Hamarosan megjelenik például a Koszorúk című album, aminek most a nyitódalát, a Pszichót mutatjuk be, ismét videóval együtt. A dalban ének fronton Szeiler Bálint működött közre a Tündérveséből, a felvétel, keverés pedig Nóniusz Gábor munkája. Ahogy az előző kettő klip, úgy ez is Száraz munkája, a rendezést és az utómunkát is ő végezte. Alább néhány gondolat Száraztól, méglentebb a klip premierje. Élőben pedig március 9-én lehet őket elkapni a Kuplungban.
A Pszicho a beilleszkedéssel kapcsolatos tapasztalataimról szól. Gyakran hallani a környezetünkben, hogy „légy önmagad”, „valósítsd meg önmagad”, „legyél egyéniség”, de ez csak bizonyos kereteken belül működik. Valójában az egyedülálló karakterek a társadalom perifériájára szorulnak, hiszen a nevükben is benne van, egyedülállóak. Az ilyen esetekben érdemes ha az ember felvet olyan opciókat is magában, hogy lehet, ennek pusztán annyi oka van, hogy elviselhetetlen személy. Ha ez a helyzet áll fent, akkor az ember nyugodtan „ne legyen önmaga”, bátran csiszoljon magán, hiszen az sosem szégyen ha az ember hajlandó jobbfej lenni. Persze ez bizonyos lemondásokkal is jár, és vannak olyan személyek, akik olyan kényszeresen próbálnak belesimulni egy-egy adott közegbe, hogy olyan dolgokat adnak fel, amiknek a híján sérül az individuumuk.
Én ezt egy időben olyan erősen tapasztaltam magamon, annyiféle közeg magatartását vettem magamra, hogy egy szinten túl már nem tudtam megállapítani, hogy pontosan mik is a saját tulajdonságaim. Ez a szituáció roppant kettős, hiszen az egyik oldalon az ember végre részesül közösségi élményekben, viszont az örökös kontroll nagyon kimerítő, az egészséges önkép hiánya pedig hosszú távon komoly károkat tud okozni.Ezt ambivalenciát próbáltam alátámasztani a zenével és a videóval is. Alapból egy gyakran hallott, könnyen befogadható akkordmenetre építettem a dalt, a hangszerelésnél pedig törekedtem arra, hogy friss, „mainstream ízű” legyen. Ezek után elkezdtünk hibákat elrejteni a dalban, a refrén felénél eltűnik a dob, hamisan, ütemen kívül játszik néhány gitár, elfogy a szöveg egy sor végén… A dal végére az énekes is „lecserélődik”, pontosabban további alteregókkal bővül a kórus által.
A videón pedig ezért nem látható közvetlenül szinte egy arc sem. A mutatott figurák személyiség nélküliek, a környezet pedig steril és karaktertelen, bármivel behelyettesíthető.
A posztot a Cseh Tamás Program keretében az NKA támogatta: