A Nuke-ból már ismert és számos más zenekarban, például a Strong Deformityben is szerepet vállaló Sipos András (a képen balról a második) saját kezébe vette az irányítást. Bővebben mesélt nekünk arról, hogy hogyan állt össze saját zenekara, a Dead Gray, milyen elképzelései vannak a jövőre nézve és hogyan dobták össze a debütáló, négydalos EP-jüket, amit november 6-án, tehát ma a Dürer Kertben mutatnak be először a közönségnek.
2012-ben zárult le a Nuke-os múltad, és azóta nagyon sok minden történt veled az elmúlt kilenc évben. Mi vezetett téged oda, hogy ezt a lemezt és ezt a zenekart most kellett összehozni?
2012-ben kezdtem megírni az első Dead Gray-dalt, azzal a felkiáltással, hogy ha nincs tovább Nuke, akkor majd megcsinálom én a kövi bandát. Nem kapkodtam el… majd utána jött egy lehetőség, hogy belépjek az egyik kedvenc gyerekkori együttesembe, a Strong Deformitybe, ami iszonyatosan izgalmas volt. Óriási lendülettel vágtam bele, hogy majd itt csinálunk valamit közösen, ami fasza és számomra az önkifejezés igényét kielégíti. Na ez utóbbi volt az, amit nem éreztem annyira a Strongban. Amivel nincsen baj, én kívánom a strongos srácoknak, hogy még tudjanak olyan anyagokat gyártani, mint a Syrup, amivel én nagyon megkedveltem őket 20 éve.
Szóval az önkifejezés fontos és az is, hogy azt csináljam, amit csinálnom kell, ez örök allegóriája az életemnek. És mivel szépen lassan rájöttem, hogy milyen jelentősége van az időnek, úgy érzem, hogy nekem is és a projektnek is meg kellett érnie arra, hogy nekivágjunk. Ezzel együtt a zene egyik legfontosabb oldala az, hogy kifejezzük magunkat, vagy csatornaként használjuk és levezessünk ezen keresztül érzéseket, processzáljunk. Ez számomra kiemelkedő jelentőségű, és én ezt olyan emberekkel szerettem volna megosztani, akikkel szakmailag és emberileg is összepasszolunk. Bánfalvi Sanyi volt az első, akit megkerestem ezzel a projekttel, mivel pár éve már zenélgettünk együtt a Vörös Attila-féle Ride for Dime Pantera tribute-eseményeken. Én ott találkoztam vele először, de nem ott ismertem meg, hanem a másik kedvenc magyar zenekaromban, a Neck Sprainben hallottam először, ahogy üti… szétmegyek, annyira adom! Zenei hősöm a dobok a mögött, és ezért kb. évekig halogattam, hogy megkeressem, aztán nagy nehezen összeszedtem a bátorságom 2015-16 körül, és megkérdeztem, hogy van-e kedve részt venni benne. És láss csodát, azt mondta, hogy nézzük csak meg ezt. Közben idénygitáros jelleggel megfordultam itt-ott még (a Red Swampban, The Royal Freakout-lemezen), és végül 2019 végére állt össze az anyagom, és 2020 elején álltunk neki felvenni a Pinewood stúdióban (ezúton is köszi, Köge, Ábris és Zsolti). A 2012 és 2021 között eltelt időben leginkább nekem kellett erre megérni és a projektnek pedig team-ügyileg kellett úgy összeállnia, hogy a lemez létrejöhessen. Én úgy vélem, hogy a kreatív célok többsége nem úgy zárul, hogy kész, hanem, hogy ennyi volt az idő rá és abba kell hagyni. Mivel ez egy örök lenyomata marad a mi zeneiségünknek és jelen állapotunknak, fontosnak tartom, hogy nyugodt szívvel lehessen elengedni. Örülök, hogy ez megvan!
Ez a négydalos EP is egy szólólemeznek indult?
Igen, szólólemeznek indult, aztán kiterjesztettem, mert azt még jobban szerettem volna, hogy újra legyen egy közösség, ami nekem volt ugye 1999 és 2012 között. Az annyira meghatározó számomra, hogy kérem még, a próbákat, a koncerteket meg a közös alkotást. Összességében azt szeretném, hogy fasza dolgokat csináljunk együtt, ami önazonos.
Amikor eldöntöttétek, hogy hárman lemezt fogtok csinálni, akkor az volt az eredeti elképzelés, hogy minden dalt más énekesnek szeretnétek adni, vagy adta magát, hogy minél sokszínűbb legyen a lemez?
A teljes lemezre vonatkozóan volt egy ideig elképzelés, hogy minden hangszeren legyen más, de végül a zenei egységre szavaztam több okból is. Leginkább azt akartam, hogy minden dalban a Sanyi doboljon, már úgy írtam a dalok dob alapjait (évekkel ezelőtt), hogy azt képzeltem, hogy ő üti. Tehát, telepakoltam triolával. Basszuson Zalán barátomat kértem fel, hogy kenje fel a szubokat, szintén az egység jegyében. A négy énekes pedig idő- és energiabeosztás miatt alakult így. Akik jók, azok nagyon elfoglaltak. Egy dalra talán lesz idejük és energiájuk, így lehetett kimaxolni a dolgot. Az éneklés egy sokkal perszonálisabb dolog, hogy ki milyen hangon szólal meg, vagy milyen szöveget ír, így mentek a dalok saját irányukba a vokálok miatt is. Ezeket az embereket, Farkas Balázst, Mári Petit, Áron Andrist és Székely Marcit nagyon szeretem, és régóta ismerem őket, így a választás egyértelmű volt számomra.
Említetted, hogy szeretnéd, ha a Dead Gray egy koncertező zenekar lenne a közeljövőben. Ezt egy fix énekessel képzelitek el?
Igen, egy énekest szeretnénk. Ameddig oda eljutunk, hogy lesz egy fix énekes, addig van lehetőség ebből a tehetséges emberekből álló halmazból – akik a lemezen is énekelnek – “válogatni”. Van, aki már mondta, hogy ha van egy-két buli 2022-ben, akkor nagyon szívesen megcsinálja az egészet, de majd az lenne a cél, hogy legyen valaki, aki ebbe beleáll és utána együtt tudjunk következő anyagokat létrehozni meg koncertezni.
A vendégelőadók aktívan részt vettek a zeneszerzési folyamatban is. Tartotok attól, hogy a későbbiekben, ha megtaláljátok azt a formációt, amivel tudtok majd koncertezni, akkor ennek a bemutatkozó EP-nek a sokszínűsége elveszik?
Ettől nem tartok, mivel ennek a négy számnak a létrejöttébe egy fix mennyiségű energia került bele. Ha egyvalakivel egy lemezt megcsinálunk a jövőben, azzal az egy emberrel mélyebbre tudunk ásni, az tudja majd azt a színességet, vagy a mi esetünkben monokróm szürkeséget meghozni. Nem gondolom azt, hogy hosszútávon fenntartható, hogy több énekes van egy zenekarban, és cserélődnek, mert az sok szempontból nehezen kivitelezhető, és nem is biztos, hogy meghozza azt a közös nevezőt, amit a zenekar szeretne képviselni hosszútávon. Indulásnak ez iszonyatosan király, de egy énekes lesz majd.
Tervben van még ehhez hasonló projekt, hogy vendégelőadókkal kiegészülve írjatok új dalokat?
Egyelőre nincs tervben, de ezekkel az emberekkel elég szoros kapcsolatot ápolunk, szóval bármikor felmerülhet, hogy jó, most ő beszáll egy refrénre, vagy egy dal végén ordibálni. Nekem nagyon tetszettek régen is ezek a vendégszereplések (például a Reborn című Damageplan-dalban Zakk Wylde vendégszólózik), mert azt szimbolizálták, hogy zenekarok között van összetartozás. Ezt mi is vinni akarjuk tovább. Egyelőre az volt a cél, hogy ez a lemez jöjjön ki, ennek a további promóciójával foglalkozunk most, legyen az első koncert november 6-án a Dürerben fasza, és utána tudjunk még játszani, és aztán szépen alakul tovább a dolog. Új anyag alapjai is már kialakulóban vannak, de mindent a maga idejében!
Honnan jött egyébként a a Dead Gray elnevezés?
Sok esetben tapasztalom, hogy az emberek akár irracionális érzelmi állapotban, felfokozva szélsőségesen, fekete-fehérben gondolkoznak. És akkor nincs átmenet. A mindennapi életünkben a tökéletes fekete meg a tökéletes fehér szélsőséges koncepciók. Ezek a színek igazából nem is léteznek, hanem inkább valamilyen árnyalatuk látható és az a szürke. Ott van valahol a valóság, szerintem. Azért halottszürke a mi színünk, mert van egy jelenség, amelyben az emberi halál beállta után az írisz elveszti a színét és kiszürkül a szem. Ez a fajta szürkeség, az elmúlás és ezeken keresztül az elengedés az, ami ennek a zenekarnak a zeneiségében és a szövegi tartalmában is jelen van. Úgy gondolom, hogy az elengedés az egy képesség, amit meg lehet és meg is kell tanulni, mivel előbb-utóbb mindenre érvényes lehet sajnos, beszélhetünk itt tárgyakról, érzésekről, gondolatokról, emberekről, lemezekről és végül talán saját magunkról is. Ezen témák jelentősége az üzenetünk, ezt foglalja össze a Dead Gray.
