Hirdetés
Hirdetés

Egy kevésbé robotizált Kraftwerk – Moderat-koncertkritika

animgif1.gif

Azt igazán nem mondanám, hogy a legbarátságosabb időpontban került sor a Moderat első budapesti koncertjére vasárnap este, de végül is az Apparat és a Modeselektor előadók társulásából született projekt úgysem a falak kirúgásáról és a hajnalig tartó mulatozásáról szól. Épp ezért viszont még akkor is nehéz elképzelni, hogy valahol a klasszikus német techno és a Radiohead közt félúton elhelyezkedő zenekar fellépése érdekes tud lenni egy teljes koncert erejéig, ha az eddigi két stúdiólemezből nagyon lazán kijön egy csodás setlist.

A Moderat szerencsére érezhetett valamit a kételyeimből, ezért mindent meg is tettek, hogy a gyakran még a feszült csendet is hangszerként használó zenével a lehető legjobban lekössék a közönséget. Egyérszt volt ugye vetítés, ami kivételesen nem annyit jelentett, mint a Winamp vizualiserétől alig különböző hátteret használó zenészeknél, hanem átgondolt és eltervezett eleme volt a műsornak. A három vászon előtt álló zenészeknek általában csak a sziluettjét lehetett látni, de amkor véletelnül arc is társult a koncerthez, akkor is egy kevésbé robotizált Kraftwerk benyomását keltette az egész.

A Kraftwerk-párhuzamot az is tovább erősíti, hogy bár is elektronikus zenéről van szó, élőben sokkal közelebb áll a végeredmény egy klasszikus progresszív rock koncerthez: vannak itt spontán maszturbálásnak tűnő hosszú dalok, elnyújtott építkezés és spontánnak tűnő változások a lemezverziókhoz képest. Különösebben nem volt arra szükség, hogy figyeljünk minden apró hangra, mert a lényeg úgyis az volt, hogy a néző belefeledkezzen az egészbe, elcsodálkozzon a vetítésen vagy csak gondolkozzon azon, hogy miért nem néz így ki minden koncert. A setlist összeállítása is elég nézőbarát lett: valószínűleg ők is érezték, hogy a lemezen nagyon jól működő egyre nyugodtabb hangulat tönkretenné a koncertet, ezért nagyon jól variálták a Rusty Nails szintű erőteljes slágereket a 10 perces Milkhez hasonló nagyon lassan kibontakozó agymenésekkel, ráadásul az egész nem tartott tovább másfél óránál, ami épp elég is.

Bár első hallásra nagyon fenyegető hangzásúnak tűnik a Moderat, nagyon sokat dob rajta Sascha Ring (Apparat) jelenléte, aki soulba hajló éneklésével és gyakran bemutatott gitározásával nagyon könnyűvé és simogatóvá tudja tenni a zenét. Annyira könnyűvé, hogy a Milennárisban tartott koncert közepére már meggyőződésemmé vált, hogy ennél jobb vasárnapi levezető nem is létezhet. Még akkor is, ha a koncertet záró Therapynak éjfél körül lett vége, és emiatt kicsit álmosan kellett mennem dolgozni.

animgif2.gif

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló