Hirdetés
Hirdetés

Nem kapnak fizetést a londoni Olimpián fellépő zenekarok

london-olympic-logo.jpgA Corporate Watch értesülései szerint az idei londoni Olimpián fellépő zenekarok közül senki sem kap egy árva garast sem. A verseny szervezői szerint ugyanis az előadóknak nem pénzért illik fellépni, hanem a lehetőségért, hogy megmutathatják magukat a világnak egy ilyen fontos eseményen. Ez nem csak a nyitó illetve a záró ceremóniára érvényes, hanem minden koncertre, amelynek köze van a játékokhoz. Egy zenész azt is elmesélte az oldalnak, hogy számos nagyszínpados fellépést ajánlottak neki több hónapnyi tárgyalás után, amiért ők a szokásos árat ajánlották, mire az olimpiai szervezet azt mondta, hogy az irányelveikkel ellentétes bármilyen együttesnek is fizetni a megjelenésért. Egy másik illetékes pedig azt nyilatkozta, hogy olyan szerződést tettek eléjük, amely szerint önként jelentkeztek az eseményre így semmilyen járadék nem illeti őket. A fő probléma a pénz hiányával kapcsolatban az, hogy miközben a multinacionális beszállítók hatalmas összegű szerződéseket kaptak az Olimpiára, addig a szervezet a művészeken akar spórolni. Közben amúgy kiderült, hogy a Muse Survival című száma lesz az esemény hivatalos dala, amelyet a versenyzők bevonulásakor, az érmek átadásánál illetve a tévés közvetítések során is játszani játszani fognak.

Advertisement
39,162KedvelőTetszik
3,125KövetőKövetés
6,320FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló