Hirdetés
Hirdetés

Egy falat kenyér, egy csokor rózsa, és egy vörös törpetacskó – Diafilmes klip karácsonyra a Gyík zenekartól

cover_1.jpg

A Gyík zenekar idén nyáron jelentkezett három számot tartalmazó Alapmű című kislemezével, amelyhez már a harmadik klipet klipet készítették el a fiúk, ezúttal stílszerűen a III. tétel című dalhoz. Jellemző módon most sem érték be holmi átlagos megoldással, így lehetséges, hogy az új videó egy diafilm, melynek főszerepében egy törpetacskó tűnik fel. A kiskutyás klip és a karácsonyi időzítés utalhatna akár valami vállalhatatlan cukiskodásra is, de szerencsére a zenekar jó érzékkel tartotta magát távol ettől, ugyanakkor a dal nagyon gyorsan beleül a fülbe, az érdekes képekkel dolgozó szöveg pedig kifejezetten elgondolkodtató. A hajtás után magatokévá is tehetitek mindezt, hogy legyen mit dúdolgatni a töltött káposzta és a bejgli között. 

Lukovich András gitáros a következőket mondta el a videóról:

Az Alapmű EP zárószáma, a III. tétel is klipet kapott, így először a zenekar történetében van egy olyan kislemezünk, amelynek minden számához forgattunk videót. Arra gondoltunk, hogy ha már előzőleg az I. tételhez őszre csináltunk nyári klipet, akkor már úgy illik, hogy karácsonyra egy nem karácsonyi dallal jöjjünk ki. A III. tétel egy diafilm, aminek a főszereplője a vörös törpetacskóm, Zac Monster, a zenekar tagjai pedig csak mellékszereplőként tűnnek fel egy-egy pillanatra polgári foglalkozásuk közepette, hiszen amikor épp nem két kanállal esszük a rock’n’rollt, akkor olyan srácok vagyunk, akik szakácsok, vagy pulóvereket gyártanak, illetve sört csapolnak. A diafilm szuper képeit Hartl Nagy Tamás készítette, a csodás vágás pedig ismét Fellegi Dénes munkáját dicséri. Nem mi vagyunk az elsők, és remélhetőleg nem is az utolsók, akik tacskóval forgatnak klipet – boldog karácsonyt mindenkinek és világ tacskói egyesüljetek!

Mi ehhez többet nem is fűznénk hozzá, szóval nézzétek és hallgassátok a III. tételt! 

A poszt megjelenését a Cseh Tamás Program támogatta:

cstp_logo.jpg

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló