Hirdetés

Egy világjárványnak is lehetnek jó oldalai

Meglehetősen nehéz jó dolgokat találni egy olyan világjárványban, amelybe a hivatalos adatok szerint több mint 93,5 millióan betegedtek meg, és több mint kétmillióan haltak bele. Persze lehet olyanokat mondani, hogy eleve jó hír, hogy mennyien gyógyultak meg, vagy hogy számtalan példa van arra, hogy az emberek összefogtak és segítettek egymásnak, a CES-en ennél azért egyszerűbben számszerűsíthető példákat is hallottunk. Sőt, valamilyen szürreális okból kifolyólag a CES-en próbált minden előadó úgy tenni, mintha nem is lenne az egész világjárvány olyan nagyon rossz.


A minisorozatunk első részében a zeneiparról volt szó, majd kitértünk a sportra, most megnézzük, hogy a felmérések szerint milyen pozitív hatással volt az emberek életére a járvány, végül megnézzük, mit hozhat a jövő.

Ha valami jó történt 2020-ban, az a cégeknek köszönhető

A pozitív szemlélet a világ egyik legnagyobb technológiai konferenciáján addig jutott, hogy az előadásokat hallgatva lassan úgy tűnt, mintha egy párhuzamos univerzumban lettünk volna az elmúlt egy évben, és az egész eddigi időszak középutas elemzése helyett, a csak a szépre emlékezem mottóval lavíroztak volna az előadók, hogy mindenképpen pozitív legyen a végkicsengés, legyen szó egy új termék fejlesztéséről vagy egy sima beszélgetésről. Az egész esemény végére úgy tűnt, mintha minden nagy cégnek, kisebb cégnek, szervezetnek az egyetlen célja az lett volna, hogy az emberiségnek segítsen.

Voltak persze, akik teljesen kézenfekvő dolgokat adtak elő úgy, hogy abból az derüljön ki, hogy ők egy érzékeny és segítőkész cég. Mint például azon a beszélgetésen, ahol DyShaun Muhammad, az Uber-Eats és az Uber Technologies globális marketingvezetője arról beszélt, hogy három számjegyű volt a növekedésük minden olyan piacon, ahol jelen vannak, majd méltatta, hogy a kommunikációs kampányukat arra húzták fel, hogy támogassa mindenki a helyi kisebb éttermeket.  Illetve meggyorsították a kifizetéseket az éttermek felé, aminek lássuk be világjárvány nélkül is elég fontosnak kellett volna lenni. Jó kérdés persze, hogy miért kellett ahhoz egy világjárvány, hogy figyelembe vegyék, hogy a kisebb éttermeknek minél előbb szüksége lehet arra a pénzre, amiből a fogásokat elkészítik, a dolgozókat fizetik, és az éttermet fenntartják, meg persze a vásárló is már a megrendelés pillanatában elutalta.

Katie Riccio Puris, a TikTok globális business marketing vezetője szerint nagyon jó volt látni, hogy családok együtt tiktokoztak, hogy megjelentek a főzővideók, és a személyes tartalmak, akár a fájdalmas történetek is az oldalon, miközben a márkák is rájöttek, hogy nekik nem hirdetést kell gyártani, hanem tiktok videót. Lou Paskalis, a Bank of America kommunikációs stratégiai és média befektetési részlegének vezetője közben azt hangoztatta, hogy az empátia az új erény, minél többet adsz, annál többet kapsz vissza, ami elsőre pont úgy hangzik, mintha  a bankok már nem csak a kölcsönökre, de az érzésekre is kamatot számítanának.

Világjárvány = pénz

A Mastercard és a Harris Poll ismertette a kutatásuk eredményeit, ami alapján tényleg úgy tűnik, hogy nem csak rossz dolgok történtek 2020-ban. A felmérések szerint ugyanis az amerikaiak 51 százaléka a pandémia miatt félre tudott tenni pénzt, hiszen ha nem mehetett sehova, akkor nem is tudott költeni. Vagyis minden második ember elkezdett pénzt gyűjteni, és a válaszok szerint a legtöbben szeretnék a megtakarításukat utazásra fordítani.

Az érintés nélküli fizetés népszerűsége az egeket verdesi, olyannyira, hogy elkezdték kerülni a készpénzhasználatot. 48 százalékuk soha többé nem akar készpénzhez érni, mert az koszos, tízből nyolc ember pedig többé nem akar aláírni semmit fizetéskor, mert nem szeretne hozzányúlni egy tollhoz.

Fotó: Naipo De / Unsplash

Az amerikaiak 73 százaléka szerint örökre megváltoztak a vásárlási szokásaik, például nagyon sok embernél vált be, hogy ritkábban mennek boltba, és jobban megtervezik, hogy mit vesznek, ezért ezt a jövőben is így szeretnék csinálni. Ahogyan az online vásárlás is nagyot növekedett, rengetegen pont a korlátozások miatt tanulták meg, hogyan is működik ez, cserébe viszont hamar rájöttek, hogy sokkal könnyebb az élet, ha a bevásárlást nem neki kell hazacipelni, hanem házhoz viszik.

Mára 52 százalék inkább a chat vagy telefonos ügyfélszolgálatot részesíti előnyben, mint a hagyományos, személyes ügyintézést, de azért még mindig szeretnék emberekkel, és nem botokkal megbeszélni a problémát. A kutatásuk szerint egy világjárvány alatt nyilván stresszelnek az emberek, de 82 százalék közben annak is örül, hogy végre szó esik a mentális egészségről.  42 százalék aktívabb, mióta otthon van, 31 százalék pedig rájött, hogy teljesen új karriert szeretne. Az nem derült ki, hogy erre saját magától jött rá, vagy úgy alakultak az életkörülményei, hogy kénytelen volt rájönni. Sokan újítják fel a lakást, de például a Fender ingyenes online gitárleckéi iránt is 500 százalékkal megnőtt a kereslet, vagyis az emberek egy jelentős százaléka használta arra a bezártságot, hogy ha nem is tanult meg valami újat, de szétnézett, milyen hobbit választhatna magának. Vagy éppen filmeket, sorozatokat nézett és zenét hallgatott, legalábbis a felmérésben azt állították, hogy előfizettek streaming szolgáltatók ajánlataira.

Kialakult a vakáció helyett a magyarul teljesen működőképtelen, de angolul is elég nyakatekert workation kifejezés, mikor az emberek attól függően, hogy éppen milyenek a korlátozások, elutaznak valahova, hogy onnan dolgozzanak, és ezt sokan élvezték is. És úgy tűnik, hogy rugalmasabbak lettek az emberek az ünneplések terén is, a megkérdezettek jelentős többsége azt mondta, hogy semmi problémája nincs azzal, ha egy esküvőt vagy egy születésnapi bulit későbbre kell halasztani, a lényeg az, hogy együtt lehessen a család.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,105KedvelőTetszik
3,073KövetőKövetés
4,990FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Tesztek