Hirdetés

Egy vékony kis toll a Samsung Note lényege, mégsem tudja senki utánuk csinálni

A Samsung a Note-szériájával egy olyan kategóriát hozott létre, amire ha egyszer rákap valaki, akkor a rajongójává válik. A titka egyébként a több funkciós toll, ami már akkor meggyőzte a felhasználókat, mikor még mindössze annyit tudott, hogy írni lehet vele a képernyőre. Azóta a legtöbb Note-felhasználónak eszébe sem jut, ne az újabb verzióra, hanem egy másik modellre váltson. Egyébként nekik szólunk, hogy a toll átkerült a telefon másik oldalára, és kell egy kis idő, amíg hozzászokik az ember, hogy a készülék aljának melyik oldalát kell nyomogatni. 

Alapvetően ha bárkit megkérdeznénk, hogy hatalmas hiányát érzi-e annak, hogy nem tudja tollal bökdösni a telefonja kijelzőjét, akkor valószínűleg azt mondaná, hogy nem. Ennek ellenére elég könnyen rá lehet szokni, mikor kiderül, hogy mennyivel egyszerűbb így az élet. A Note 20 azonban messze túlmutat azon, hogy ez egy telefon tollal, mert az már csak egy mellékszáll, hogy egyébként telefonálásra is képes. Gyakorlatilag egy kézreálló munkaeszköz olyan teherbírással, amit minden multimédiás tevékenységre lehet használni, még munkára is, és ez sokkal izgalmasabb, mint ahogyan nyitóképünkön a szerkesztőségi macska reagált a Note 20 Ultrára. 

Otthoni gép, munkahelyi gép, tablet és telefon egyszerre

A Note-szériák inkább nevezhetőek munkaeszközöknek, mint hagyományos telefonnak. Általában ebbe pakolja bele a Samsung azokat az újításait évről-évre, amik mind azt demonstrálják, milyen az, amikor egy telefon többet tud mint a belépő vagy akár középkategóriás laptopok többsége. Nem igazán lehet olyat mondani, amit ne lehetne megoldani egy Note 20 telefonnal egy laptoppal szemben, cserébe viszont értelemszerűen sokkal könnyebb a mindennapi élet vele. Jól elbánik a játékokkal, egyszerű és kézreálló a mindennapi használata legyen szó a jegyzetelésről a meetingeken, vagy az Excel táblákba írkálásról, aztán pedig kényelmes rajta a filmnézés is. A tavasszal bemutatott S20-szériához képest nagy előrelépés, hogy a 120 Hz képernyőfrissítés alkalmazkodik a használathoz, azaz akkor kapcsol be, amikor tényleg szükség van rá, és ezért meglehetősen hálás a felhasználó szemén kívül az akkumulátor is. 

De mitől lesz tökéletes a munkára? 

A titok nyitja a Dex munkakörnyezet, ez a Samsung saját fejlesztése, és a lényege, hogy egy HDMI-USB-C vezetékkel ki lehet lőni az egészet egy monitorra, és a telefon máris úgy viselkedik, mint egy számítógép. Mivel tényleg nagyon erős, ezért baromi jól bírja is, a telefonon található összes app pillanatokon belül megjelenik a monitoron is. Itt eldöntheti az ember, hogy ezt arra használja, hogy a Candy Crusht nagyobban játssza, vagy hogy dolgozzon rajta. Nyilvánvalóan nagyon specifikus programok esetén nem az igazi, de ha valakinek a munkanapjai a céges levelezés, a táblázatok, a szövegszerkesztés és az internet körül zajlanak, vagy olyan programokat használ, amik webes felületről is elérhetőek, akkor meg is van az az eszköz, amin mindent munkához szükséges dolgot tárolhat. Főleg, hogy ott a Knox titkosítás, ami a legkomolyabb elvárásoknak is megfelel. Aki pedig gyakran tart prezentációkat is, annak még tökéletesebb, ugyanis a tollal egyrészt lehet léptetni a diák között, másrészt lehet rajzolni a kijelzőre, ami értelemszerűen valós időben megjelenik a kivetített képen is. 

Samsung Galaxy Note 20
A Galaxy Note 20 és a az Ultra változat a színben is passzoló tollakkal.

Hogy ez a készülék ennyire jó munkához, az egyben tökéletesen megjelöli a célközönséget is, vagyis ennek a készüléknek az összes előnyét leginkább azok tudják kihasználni, akik tényleg helyettesítenék vele a laptopukat, és csak akkor nem nyomogatják, mikor alszanak. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a tollas megoldásba ne szerethetne bele bárki. Mióta tényleg minimális késlekedés nélkül megjelenik a képernyőn az, amit a tollal ír a felhasználó, ráadásul hangban, érzésben és megjelenésben is tökéletesen adja vissza akár a ceruza, akár a töltőtoll vagy a zsírkréta érzetét, a Note készülékek tökéletesek lehetnek azoknak is, akik egyszerűen csak szeretik a kézírást, szeretnek rajzolgatni, és papírra jegyzetelni. Felismeri a kézírást, és karakterekké alakítja, ami már csak azért is érdekes, mert személyes példámból kiindulva, sokszor én magam sem tudom, hogy mit írhattam le egy papírra, ennek ellenére a Note egy kis gyakorlás után a teszt végére magabiztosan bogozta ki a firkálmányaimat, amin én lepődtem meg a legjobban. De arra is képes, hogy hangfelvétel visszahallgatása közben szöveggé alakítsa a beszédet, ami nem csak az újságíróknak, de azoknak is megkönnyíti a munkáját, akik például egy előadásból vagy egy megbeszélésből szeretnének memót írni. 

A jegyzetelés a kisebb méretű Note 20-on még jobban kézreáll, arról nem is beszélve, hogy ha a Note 10-széria hagyományait őrive a Note 20.ból is várható egy Lite változat, akkor az árban is jóval kedvezőbb lehet. 

Samsung Galaxy Note 20
A Galaxy Note 20 és a Galaxy Note 20 ultra telefonok.

Egy dolog zavaró, a kidudorodó lencsék

Ha a legzavaróbb dolgot kellene kiemelni, akkor az  a Note 20 Ultra hátlapján a túlságosan kitüremkedő lencsék. Egy tok valószínűleg kicsit ellensúlyozza ezt az érzést, anélkül viszont nem az igazi a fogása, nem lehet normálisan letenni az asztalra, és amúgy szép telefon esetlen lesz. Pedig a sima Note 20 készüléken ez nem annyira zavaró, de a nagyobb változaton már akkor érezni, hogy valami nem áll kézre, mikor a kezébe veszi a telefont. 

A képkészítésére egyébként nem lehet panasz, a 108 megapixel mellett az 5X periszkópikus zoom is jól teljesít, a sima Note-ból ez utóbbi hiányzik, és 64 megapixelnél nem tud többet, nem mintha ez annyira szörnyű teljesítmény lenne. Elsőként ebbe a készülékbe került bele a profi videós mód, amit azóta néhány régebbi telefon is megkapott szerencsére, érdemes kipróbálni, mert ha profi videós nem is ettől lesz az ember, de azért izgalmas vele kísérletezgetni, vagyis tényleg nehéz mondani olyan élethelyzetet, amihez feltétlen kellene egy kütyü, és a Note 20 nem alkalmas rá.

Galaxy Note 20 ultra 5G Galaxy Note 20 5G Galaxy Note 20
Ár 484 990 forint 389 990 forint 354 990 forint
Kijelző mérete 6,9 hüvelyk 6,7 hüvelyk 6,7 hüvelyk
Hátlapi kamera 1 108 MP, f1.8 (széles) 12 MP f1.8 (széles) 12 MP f1.8 (széles)
Hátlapi kamera 2 12 MP, f3.0, 5X zoom 64 MP f2.0 3X hibrid zoom 64 MP f2.0 3X hibrid zoom
Hátlapi kamera 3 12 MP f2.2 (ultraszéles) 12 MP 2.2 (ultraszéles) 12 MP 2.2 (ultraszéles)
Memória 12 GB / 256 GB 8GB / 256 GB 8GB / 256 GB
Processzor Exynos 990 Exynos 990 Exynos 990
Akkumulátor 4500 mAh 4300 mAh 4300 mAh

 

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

Tesztek

Audiópartnerünk