Hirdetés
Hirdetés

Egy rakás magyar előadó is lesz a Szigeten

A Sziget Fesztivál idén is a zenei és kulturális sokszínűség jegyében várja a látogatókat augusztus 7. és 13. között. A világ minden tájáról érkező előadók mellett a hazai zenészek is kiemelt figyelmet kapnak.

Hirdetés

A Nagyszínpadon egyedülálló produkciók várják a közönséget. Azahriah példéul, aki nemrég koncert-történelmet írt a Puskás Arénában, most a Sziget közönségének ad egy különleges show-t. Beton.Hofi a világhírű Rajkó Zenekarral közösen lép színpadra, egyedi hangszerelésben szólaltatva meg dalait. A Margaret Island tizedik születésnapját ünnepli a fesztiválon, és egy összművészeti produkcióval készül, amelyben a Szegedi Kortárs Balett táncosai is közreműködnek.

A Revolut Színpadon lesz látható a Platon Karataev vagy az Analog Balaton, a Bolt Arénában lépnek fel – mások mellett – a Next Level partysorozat alapítói, Dublic és B’Andre valamint a Be Massive brand-et képviselő Metha is. A Colosseum pedig több, mint húsz hazai fellépőnek ad helyt a különböző napokon és idősávokban, érdemes a Sziget weboldalán elkalandozni.

A dropYard a Sziget hip-hop és rap színpada, ahol a nagy nemzetközi merítés mellett szépszámmal mutatkoznak be a műfaj hazai képviselői is. A teljesség igénye nélkül csak néhány név: itt lesz majd Pogány Induló és Ótvar Pestis, 6363, Sisi, Bongor vagy Lil Frakk. The Buzz lett az Európa Színpad új neve, ami nem véletlen, hiszen a kezdetektől az volt a cél, hogy az itt fellépő zenekarok körül legyen egy kis buzz. A sorban pedig a hazaiak: Co Lee, Elefánt, Freakin’ Disco, The Anahit, iamyank, Jazzbois. A Sziget Beach az a helyszín, ahova el lehet vonulni a nagy nyüzsgésből, ha valaki egy kis nyugalomra, pihenésre vágyik, itt a több, mint harminc hazai közt fellép majd Barabás Lőrinc Solo, Superflake, Zsüd, Naga & Beta és olyan Dj csapatok, mint a Hulable, az Eclipse Bali, a Budapest Calling, a Syndanz, a Treehouse crew és a Sandbox. A Global Village egy sziget a zenei óceánban, ahol a fesztiválozók különböző kultúrák hangzásvilágát fedezhetik fel a tradicionális zenétől az elektro-world-ig, magyar részről – többek mellett – a Besh o Drom, a Bohemian Betyars, a Duckshell, a Romano Drom vagy ZitheRandom közreműködésével.

A Petőfi Színpadon olyanok lesznek, mint: Esti Kornél, Ivan & The Parazol, Abigél, Anna and the Barbies, Sziámi, a metál vonalon pedig a LAZARVS és a Devil’s Trade. Idén is a Sziget árnyas északi csúcsát tölti meg programokkal a LightStage, a nemzetközi fellépők mellett természetesen hazaiakkal is, mint a Voice győztes Szakács Erika vagy a The Curious Kind.

A zenei programok mellett a Sziget a nem zenei műfajokban is gazdag kínálattal várja a látogatókat. A Színház és Tánc helyszínen tánc- és színházi előadásokat láthatunk, a sétáló utcaszínházak között pedig a Brass On The Road és az Óriás Buborék Show szórakoztatja a közönséget. A Cirque du Sziget sátorban a Baross Imre Artistaképző növendékei mutatják be legújabb produkciójukat. A Magic Mirror programjában többek között mïus koncertje, a Triton bulija és a The Pamperers workshopjai várják az érdeklődőket.

A részletes program és a jegyvásárlási lehetőségek a fesztivál weboldalán érhetők el.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,164KedvelőTetszik
3,128KövetőKövetés
6,570FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók