Igazából fogalmam sincs, hányadán állok a Toollal manapság. Régen simán elmentem Katowicébe vagy Bécsbe egy-egy koncertjükért, és lehet, távolabb is mentem volna (Új-Zélandon belül több mint ezer kilométert kocsikáztam értük oda-vissza 2002-ben), de ma már eszembe sem jutna, hogy miattuk külföldre utazzak. Régen rengeteget hallgattam a lemezeiket, sőt, mikor megjelent, a legutóbbit is sokat pörgettem, de aztán kikopott a lejátszóból, és ha be is rakom, a feléig sem jutok el. És ez nem csak az újra igaz, hanem a korábbi lemezeikre is, még úgy is, hogy például az Aenimát minden idők legjobb rocklemezei között tartom számon. Az meg, hogy megvegyem ezt a nemrég kijött díszes vinyldobozt ötvenezerért, eszembe sem jutott, pedig hát lemezbuzi vagyok rendesen, csináltam én már irracionálisabb dolgokat is a nagy gyűjtögetésemben. Azt nem mondom, hogy, már nem kedvelem őket, hiszen a Lángoló szerkesztőségének többi (ex?) Tool-rajongójához képest az új albumot is sokszor meghallgattam, és viszonylag jóra is értékeltem, de egyáltalán nem köt már le annyira ez a jobb híján progrocknak titulálható zenekar, mint pár évtizeddel ezelőtt.
Az is érdekes, hogy a Lángoló szerkesztőségének (ex?) Tool-rajongói közül egyedül engem érdekelt csak egyáltalán ez a budapesti koncert, szóval lehet, nem csak én vagyok kiábrándulva. Viszont ettől a koncerttől sem tudtam, hogy mit várjak. Kíváncsi voltam rá, de például a Mayhem, (amúgy tökéletesre sikerült) fellépése előtt szabályosan be voltam sózva ehhez képest. Annak örültem, hogy ültett lett a buli, bár így már ugye nem is annyira buli ez, mint előadás. Azt hiszem, hogy Bécsben láttam őket legutóbb, amikor a Mastodon volt az előzenekaruk, és ott direkt jó volt az ülőhely, egy pillanatig sem panaszkodtam miatta. (Helyesbítés: megnéztem, nem Bécsben láttam őket legutóbb, hanem a Szigeten 2007-ben, de az egy rossz koncert volt, szóra sem érdemes.) Szóval örültem az ülőhelynek, egyáltalán nem idegen a dolog a Tool zenéjétől. Azon sem kezdtem el morgolódni már előre, hogy hat számot is játszanak a legutóbbi lemezről. Pont, hogy kíváncsi vagyok rá, hogy élőben ezek hogyan szólnak.
Szóval ilyen előzmények után elmentem a koncertre, ami életem legjobb Tool-koncertje lett. Persze simán benne van a pakliban, hogy az előzőeket is élveztem ennyire (kivéve szigetes), csak olyan régen voltak, hogy már nem emlékszem rá. De mindegy is, a lényeg, hogy remekül éreztem magam az első önálló magyar Tool-koncerten.
Hogy miért? Mert
- remek volt a hangzás. Igaz, az elején megijedtem, olyan halkan indult a koncert, de később azért a hátam mögött, minden gitárpengetésre hisztérikusan rikoltozó hölgyet is el tudta nyomni a hangerő.
- remek volt a látvány ezzel a hatalmas kivetítővel, bár én simán jobban, hosszabb ideig kihasználtam volna ezt a félkörívű, fotósok rémálma függönyt. A lézerrel meg mindig le lehet venni a közönséget a lábáról, most is így volt, pláne hogy volt konfetti is. Voltam már látványosabb buliban is persze, de ez amolyan tipikusan toolos, pont ide passzoló audiovizuális élmény volt, nem hiányzott belőle semmi.
- ugyan a koncert közepénél kicsit leült a buli, de még így is jó volt dalválasztás. Az új számok észrevétlenül simultak a régiek közé, és panaszkodhatnék, hogy én az Opiate-et is elviseltem volna, de a Sober sem volt rossz helyette egyáltalán, így nem panaszkodom.
- a hangilag csúcsformában lévő Maynard James Keenan énekes talán most volt a legaktívabb az általam látott összes Tool-koncert közül. Igaz, ez kimerült annyiban, hogy nem csak egy, hanem két pódiuma volt a dobfelszerelés két oldalán, és ezeken gimnasztikázta végig az egészet. Kivéve a ráadásban, a Culling Voices elején, amikor a zenekartól teljesen szokatlan módon ülve, intimebb közegben kezdték a dalt a színpad elején, ráadásul itt Danny Carey dobos is beszállt gitárral, hogy teljes legyen a tábortüzes hangulat.
Egyébként ez volt a turné utolsó állomása, így Keenan megköszönte a stábnak is a túrát amellett, hogy többször kimondta a Budapest szót s-sel, utóbbit annyira megnyomva, mintha tetszene neki. - nem lehetett telefonozni. Ez amúgy az utolsó szám alatt kapott értelmet, mert a zenekar megengedte, sőt kérte, hogy mindenki kezdjen el videózni, és így derült ki, hogy mennyire jó volt a koncert alatt a teljesen sötét nézőtér, ahol nem világítanak állandóan a készülékek. És persze egyáltalán nem rossz, ha az ember hagyja, hogy egy koncert beszippantsa, ahelyett, hogy szar felvételeket készít a telefonjával.
Szóval nem tudok én ebbe belekötni, hiába van éppen mélyponton a kapcsolatunk a Toollal. Még az is lehet, hogy a napokban több lemezt is meghallgatok majd az elejétől a végéig (esélyesebbek a múlt évezredben születettek). Az viszont nem változott, hogy én már nem utaznék külföldre egy Tool-koncert miatt, jöjjenek csak ők ide. Persze ez lehet, csak azért van, mert már öreg vagyok én az ilyen bohóságokhoz.
