Hirdetés
Hirdetés

Egy még mindig nagyszerű formában lévő énekesnő grandiózus show-ja – Mylène Farmer brüsszeli koncertjén jártunk

Több mint két órányi grandiózus show, lélegzetelállító díszletekkel, lélegzetelállító fényeffektusokkal, csodálatos animációkkal az óriási képernyőkön és egy csúcsformában lévő énekesnővel. Ez várt minket július 22-én este Brüsszelben, a Baldvin király (egykori Heysel) Stadionban. Az est főszereplője nem volt más, mint Mylène Farmer, akit szemmel láthatóan nagy boldogsággal töltött el, hogy ismét a színpadon állhatott. Jól érezte magát a rajongók gyűrűjében, és többször is meghatott szavakkal mondott köszönetet a lelkes közönségnek. Hogy valóban karrierzáró volt-e ez a stadionkoncert, azon a több mint 40 ezer néző valószínűleg csak a hazafelé úton kezdett el gondolkodni. Addig viszont mindenki kiélvezte a jelent, a pillanatot. Hiszen – ahogy Mylène is énekelte – „ez egy szép nap” volt.

Hirdetés

Ez volt a második alkalom, hogy Mylène Farmer a Baldvin király Stadionban lépett fel, miután 2009-ben ugyanitt tett pontot az akkori stadion-turnéjára. „A turné nagy fináléja” – írta lelkendezve a show-ról a La Libre Belgique nevű belga lap. Elmondhatjuk, hogy a kezdetektől fogva különleges kapcsolat fűzi össze Belgium/Flandria fővárosát és a vörös hajú francia énekesnőt. Ez talán annak is köszönhető, hogy Brüsszelt eddig egyszer sem kerülte el Mylène Farmer – leszámítva a speciális, csak Párizsban előadott koncertműsorokat –, sőt a művésznő első koncertfilmjét is itt forgatták 1989 őszén. Stabil rajongóbázis várta őt ezúttal is a belga fővárosban.

„Mylène Farmer Welcome” hirdette az óriás kijelző a stadion nézőterén, amíg pedig az est főszereplőjét vártuk, egy többek között Depeche Mode-ot, A-hát, Visage-t, Kim Wilde-ot, Eurythmicset, Desirelles-t (naná!), és persze jó pár Mylène Farmer-számot is felvonultató DJ-szett szórakoztatta a közönséget. A hangulat egyre csak fokozódott – mexikói hullámzás is volt, ahogy illik –, mígnem valamikor negyed 10 körül végre a színpadon is megmozdult valami – egyelőre csak az óriáskivetítőn, melyet addig egy „Nevermore” feliratú lepel rejtett el. Mylène Farmer egykori duett-partnerére, a nemrégiben elhunyt Jean-Louis Murat-ra emlékeztünk kettejük közös klipjével, ami a „Regrets” című számhoz készült. A fekete-fehér videót egyébként Budapesten, a Salgótarjáni utcai zsidó temetőben forgatták, 1991 februárjában.

„Tjú, tjú, tjú, tjú, tjú” – visszhangzott aztán sokáig a fülünkben Sigur Rós „Svefn-g-englar” című számának refrénje, amivel a pre-show DJ-szett zárult. Egy igazi atmoszférikus átvezetés volt ez a következő bő két óra szintén álomszerű műsorába, mely a vetítőfalon gyülekező madárfelhő szárnyain érkezett meg a stadionba. Aki volt már Mylène Farmer-koncerten, az tudja, hogy a teátrális kezdés milyen fontos eleme a produkcióinak. Ezúttal sem történt ez másként. Mintegy a Hitchcock-stílusú varjak (hollók) rajából kilépve, a színpad alól előbújva érkezett meg az énekesnő, és a 2011-es „Du temps” című tempós dallal kezdetét vette a show. „Élni akarok, magasra törni” – énekelte Mylène, és a következő két számot („Peut-être toi”, „Libertine”) egy óriásdarun a közönség fölé repítve adta elő. A stadion már ekkor eufórikusan tombolt.

Az észbontóan látványos kivetítés mellett a következő nagyszerű meglepetést a kiváló hangzás okozta – egy kisebb technikai akadozást leszámítva. Ennyi viszont kell is, hogy elhiggyük, e mögött a precíz produkció mögött is csak emberek állnak.

Mylène mellé közben felsorakozott a színpadon a tánckar, és láthatóvá váltak az Yvan Cassar vezénylete alatt hangszereiken szorgalmasan játszó zenészek is. Az „Optimistique-moi”, „À tout jamais”, „C’est une belle journée” hármas alaposan megmozgatott mindenkit a színpadon, és a nézőtéren egyaránt. Csak még egy gondolat a színpadképről, melyet egyfajta – jó értelemben vett – káosz jellemzett, és amely egy katedrális homlokzataiból, valamint egy hatalmas bejárati kapuból állt. A díszlet néhol Mylène Farmer 1989-es első koncertkörútjának temetőkertjére emlékeztette a nézőt.

Az ehhez a színpadképhez passzoló darkosabb hangulat a „Tristana”-val érkezett meg, melyet 1989 óta nem adott elő élőben a kultikus francia énekesnő. Az ínyencek – mint jómagam – elégedetten csettintettek. Ismét feltűnt egy hatalmas holló a színpadon – eme madár kultusza egyértelműen tetten érhető volt a koncert alatt végig –, ennek belsejéből énekelte Mylène Farmer az egyik első nagy slágerét.

Egy rövid instrumentális intermezzo után, ami újból teret adott a táncosoknak, jöttek az elérzékenyülés, a meghatottság percei. A lírai blokkot az AaRON legénységével közösen előadott „Rayon vert” című duett nyitotta. Egy rendkívül szimpatikus, és színvonalas popzenét játszó duóról van szó, akik ezt a számukat Mylène Farmer legutóbbi nagylemezére komponálták. Simon Buret és Olivier Coursier kettőse nem csak Franciaországban, de egész Európában népszerű, és most a nagy francia pop-ikon is meghatottan mondott nekik köszönetet ezért az éterien szép dalért.

A „Rêver” és a „L’autre” két megkerülhetetlen ballada Mylène Farmer diszkográfiájában, melyek előadása szinte minden koncerten megindítja az énekesnőt. Főleg, ha a közönség olyan lelkesen reagál az együtt éneklésre való invitálásra, ahogyan azt a brüsszeli publikum is tette. Ma egyébként is egyre aktuálisabbak a „Rêver” sorai, melyet egy emberként dúdolt a stadion, és csak remélni tudom, hogy az énekelt szavaknak is van ereje. Bárcsak ennyin múlna a világ sorsa…

… Azt álmodtam, hogy szerethetjük egymást

Ahogy enyhén fú a szél

Felemelkedik a lélek, az emberiség

Véres kabátja

Hogy köpnék a sírotokra

Nem igaz ez, nem jó

Azt álmodtam, hogy szerethetjük egymást…

Az aktuális Mylène Farmer-album egyik legerősebb szerzeménye, a „Que l’aube est belle” zárta a meghitt pillanatokat, majd újból a karok és a lábak erőteljes megmozgatására helyeződött a hangsúly. A „Sans contrefaçon” egy klasszikus popdal a 80-as évekből, melyen egyszerűen nem fog az idő vasfoga, míg az „Oui mais… Non” már a 2000-es évek szerzeménye Lady Gaga stílusában, amely azóta szintén koncertklasszikussá avanzsált. Ismét dübörgött a stadion, és egy felszabadultan mosolygó Mylène-t láthattunk az óriáskivetítőkön.

Egy szívbemarkolóan szép rajzfilmmel megtámogatott instrumentális darab („Ode à l’apesanteur”) vezetett át minket a koncert záró szakaszába. A „Que je devienne” egy már-már fekete misére emlékeztető színpadképet kapott, egy a színpad fölé hatalmasodó csuhás figurával, és a színen átvonuló fáklyás szerzetesekkel. Ez a köpenyes alak aztán magához emelte Mylène Farmert, aki a magasból kezdett bele az egyik nagy, inkább kicsit a rockos oldalát megvillantó slágerébe – jött az „XXL”. „XXL szerelmet akarunk…” – énekelte Mylène, és vele együtt skandálták ugyanezt a rajongók is.

Majd érkezett az a dal, amely 1996 óta megkerülhetetlen része a Mylène Farmer-koncerteknek, és amely még Neil Tennantot (Pet Shop Boys) is megihlette. Ebből az ihletből született az Electronic nevet viselő supergroup 1992-es emblematikus slágere, a „Disappointed”. Tíz évvel később egy belga énekesnő, Kate Ryan is megalkotta a maga dance-pop verzióját, mely anno első lett a Rádiós Top 40 listán. Sőt, hazánkban sokan vele azonosították a „Désenchantée” című számot.

A „kiábrándultak” himnuszának utolsó akkordjai talán még most is ott visszhangoznának a brüsszeli stadion falai között, ha mindez a közönségen múlna. Szűnni nem akaró ováció kísérte a kultikus sláger előadását, melyet Mylène így kommentált: „Ez a ti dalotok, én pedig szeretlek titeket. Énekeljetek hát!” És máris indult egy újabb a cappella kórus, majd egy következő, immáron már zenére. És aztán még egy kör együtt éneklés… Mert a jóból sosem elég!

De egyszer minden véget ér, így ez a koncert is elérkezett a fináléhoz. A show-t stílszerűen a „Rallumer les étoiles” („Élesszük fel a csillagokat”) című, Moby-val közös szerzemény zárta, melynek értelmezésével kapcsolatban így nyilatkozott a dal szövegét jegyző Mylène Farmer a Gala magazinnak, ez év márciusában:

Van egy kínai közmondás, amely azt mondja: Az életet az évekhez kell hozzáadni, nem az éveket az élethez. Ez egy mantra, amely arra emlékeztet bennünket, hogy csak a teljes élet adhat értelmet az idő múlásának. Az élet nem csak egy versenyfutás az idővel. Mindenekelőtt harc a saját fáradtságunk ellen. Nekem úgy tűnik, hogy a fáradtság sokkal inkább az idő elhasználódásának a jele, mint az évek száma.

Nem véletlenül áll Mylène Farmer még mindig a koncertszínpadon, és varázsolja el estéről-estére a rajongóit, akik között éppúgy van nyugdíjas korú, mint tizenéves. Hogy ez a diadalmenet az utolsó lesz-e a sorban, ezt így a cikk végén ugyanúgy nem tudom megválaszolni, mint ahogy a bevezetőben sem tudtam. Egy biztos, a koncertturné mottója („Nevermore”) égő feliratként újfent ott lobogott a koncert végén a színpadra visszahulló fekete drapérián, miután Mylène a varjak kavargó fekete felhőjébe burkolózva eltűnt a közönség szeme elől. „S szólt a Holló: „Sohamár!”

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,937KedvelőTetszik
3,063KövetőKövetés
3,680FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók