Hirdetés

Egy gitárpedál műszaki rajza a kiszivárgott 5G chipes oltás

Az összeesküvés-elméletekre fogékony embereknek az utóbbi időszakban lubickolhatnak a sok sületlenségben, amik a közösségi oldalakon és titkos csoportokban terjednek. Az egyik legfrissebb ilyen az a „kiszivárgott” rajz, ami bebizonyítja, hogy a COVID-19 oltásokba milyen technológiával teszik bele az 5G chipet.

Most vonatkoztassunk el attól, hogy már eleve az alapgondolatnak nincs semmi értelme, és fókuszáljunk a mindent leleplező műszaki rajzra, ami egészen biztosan igaz, hiszen rá van írva, hogy Covid-19 5G chip diagram, meg az is, hogy titkos irat, szóval minden adott egy jó kis leleplezéshez.

Leszámítva azt, hogy ez igazából a Boss Metal Zone torzítópedál áramköri rajza.

Ennek ellenére az emberek tényként osztogatják, még akkor is, ha elképzelhető, hogy az egész csak egy viccnek indult. Aki minimális szinten ért az áramköri rajzokhoz, az egyből átlátja, hogy a rajzon feltüntetett áramkört meglehetősen nehéz lenne vakcinába rejteni, aki viszont az 5G technológiához is ért, az meghajolt a mérnökök nagysága előtt.

Megnyugtat a tudat, hogy az 5G erősítőkre és néhány diódára támaszkodik. Igazán old school. Semmi digitális meg mikroprocesszoros ostobaság. Mindkét karomba kérek egyet.

– írta az egyik kommentelő. Hogy minek kellene 5G chipet ültetni az emberekbe, az egyébként egy jó kérdés, az elméletben hívők szerint ezzel követhetnék az embereket, hogy éppen merre járnak, azt azonban a legtöbben elfelejtik, hogy még ha így is lenne, ahhoz egyáltalán nincs szükség 5G technológiára, hogy ezzel szemben mire jó az 5G, arról itt írtunk.

Érdemes 5G telefont kérni karácsonyra?

A hülyeség nem most kezdett terjedni

Hogy mennyire szeretnek az emberek magabiztosan nyilatkozni arról, hogy valami rossz, annak ellenére, hogy fogalmuk sincs, hogyan működik, az nem az utóbbi évek találmánya. 1890-ben például az elektromos vezetékektől féltek, és ugyanilyen félelem övezte a 3G sőt a 4G hálózatok telepítését is, annak ellenére, hogy a tudomány nem igazolta, hogy bármelyik ártana az egészségnek. A félelmet első sorban a sugárzás szó hívja elő, ami néhány embernél az egészségkárosítást jelenti, pedig ez nem igaz, és ehhez elég a napsugárra vagy a fénysugárra gondolni. Az 5G pedig elektromágneses sugárzás, abból is a nem ionizáló fajta, vagyis nem képes a DNS-szerkezet átalakítására, ráadásul az 5G frekvenciatartományait már korábban is használták a mobilkommunikációban és a műsorszórásban.

1950-ben a rádióhullámokat és radarokat okolták olyan tünetek miatt, mint a fáradtság, fejfájás, szédülés vagy alvászavar. A jelenség az elektromágneses túlérzékenység nevet kapta, igaz a tudomány egy ilyen esetet sem bizonyított, pedig nem volt túlságosan bonyolult a teszt: azoknak, akik saját állításuk szerint ebben szenvedtek, a vizsgálat során el kellett volna dönteni, hogy mikor éri őket elektromágneses sugárzás és mikor nem. Ez senkinek nem sikerült.

1979-ben jelent meg az a tanulmány, ami szerint a magasfeszültségű vezetékek rákos elváltozást okoznak. A tanulmány arra alapozta ezt a megállapítás, hogy ahol magasfeszültségű vezetékek vannak, ott több a rákos gyerek. Az összefüggést számos későbbi tanulmányban kutatták, de a mai napig nem találtak tudományosan igazolható összefüggést és bizonyítékot az állítás megerősítésére.

Az 1980-as években jött a mikrohullámú sütők elleni harc, aminek az alapja egy, a Szovjetunióban készült hamis tanulmány volt. Eszerint a mikrohullámok rákot okoznak, és ha ez nem lenne elég, még az ételek tápértékét is tönkre teszik. Azonban későbbi tanulmányok igazolták, hogy amennyiben nem romlott el a mikrohullámú sütő, és rendeltetés szerűen  használják, akkor hosszú távon sincs semmilyen egészségkárosító hatása.

Ami az elektromágneses sugárzás hosszútávú hatásait illeti, 2011-ben a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség egy kiadványában óriási figyelmeztetésekkel „esetleg rákkeltőnek” nevezte az elektromágneses sugárzást. Azt írták, hogy korlátozott bizonyítékokat találtak arra vonatkozóan, hogy a mobilok esetleg gliomát vagy hallóideg daganatot okozhatnak, de itt jegyeznénk meg, hogy hasonló következtetésekre jutottak a savanyúság és a kávé esetleges rákkeltő hatásairól is.

Hogy a félelem az új találmányoktól mennyire egyidősek az emberiséggel, azt jól bizonyítja, hogy a 16. században, az átlátszó üvegek megjelenésekor több olyan estet is feljegyeztek, miszerint az emberek azt hitték, hogy a testük is üveggé változott. Többek között VI Károly francia uralkodó is osztotta ezt a nézetett, és speciális, üvegtestet védő ruhákkal védte magát.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

Tesztek

Audiópartnerünk