Májusban már hallhattatok ízelítőt az OM „FeldolgozOM” című EP-jéről: akkor a Depeche Mode Walking In My Shoes című klasszikusának átdolgozását tették közzé, most pedig itt a teljes anyag, amit a folytatásban meg is hallgathattok. Annak pedig, aki a háttérre is kíváncsi, jön egy rövid kérdezz-felelek a zenekar vezetőjével, Vijaya Gauranga dassal a ma megjelent anyaggal kapcsolatban.
Miért ezt a címet választottátok?
Szinte egyből beugrott ez a szójáték. Először félretettem, mert komolytalannak tűnt, aztán rájöttem, hogy van egy másik igen komoly jelentése: az életünkben rengeteg dolgot fel kell dolgoznunk. Persze ezen gyerek-kamasz-fiatal éveinkben nem sokat gondolkodunk, csak rohanunk tovább az egyik eseménytől a másikig, de később ez létfontosságú lesz az életünkben.
Ez rejt áthallásokat az EP szereplő dalokat illetően is?
Abszolút. El kell telnie gyakran némi időnek, hogy rájöjjünk, nem csak épp az aktuális kedvenc zenekarunk – manapság számunk – létezik, és minden más SZAR, hanem más műfajokban is alkotnak valami maradandót. Ezt elismerni, feldolgozni komoly dolog.
A feldolgozáslemezek motivációja sokszor az, hogy a zenekarok fújni akarnak egy kicsit, vagy még nem állnak készen egy új albumra. Nálatok is ez volt?
Á, dehogy. Most is folyamatosan születnek új zenei alapok, amik tényleg jók. A szövegek egy kicsit akadoznak, de azok is csordogálnak. Persze ciki lenne bevallani, hogy ha tényleg kiégtünk volna, mások is adnak mindenféle magyarázatot, de ez most nem így van, ehhez volt kedvünk, és ennyi.
Új inspirációk is jöttek ezzel az anyaggal?
Igen, mindenképp. Most a zeneszerzéssel elég egyedül vagyok, és frissítőleg hat mások dalszerkesztésébe belekóstolni. A Walking In My Shoes volt az egyik legnagyobb küzdelem, mert egyáltalán nem a sablonos verze-refrén-bridge szabályos kombinációja jellemzi, sokkal bonyolultabb. Ez egyébként szimpla hallgatóként fel sem tűnik, és egy pop-számtól nem is várná az ember.
Hogyan választottátok ki az EP-re felkerülő dalokat?
A Depeche Mode-számmal indult, Zoli hozta az ötletét. Eredetileg nem ezt, hanem az Enjoy The Silence-t akartuk megcsinálni, de azt már millióan feldolgozták, ezért elkezdtük áthallgatni a dalaikat, így kötöttünk ki a Walking In My Shoes-nál. Vele párhuzamosan készült el az Igazi Otthon, a régi Mantra -szám új verziója, majd az ötletelésnél jött fel a Would?, a Gyémánt, és az előző lemez egyik dalának, a Velem vagy szimfonikus remixe.
Volt olyan ötlet, amit elvetettetek?
Persze. Voltak vicces felvetések, volt, ami csak egyikünknek jött be, és olyan is, amit majd talán a jövőben csinálunk meg. A lényeg az volt, hogy erős, OM-os legyen a végeredmény.
A vendégek kiválasztása mennyire volt tudatos?
Az OM mostani állapotában Lőrincz Zoli és én vagyunk a stabil alap, de ha felmerül, hogy jó lenne bele valaki, vagy segítségre van szükség, akkor nem hezitálunk, hanem szólunk a régi barátoknak. Így volt ez a múltban és így lesz a jövőben is. Most is rengeteget tettek hozzá az eredményhez!
Mi lesz a folytatás? Mikorra várható új lemez?
Még csak 9 hónapja, hogy megjelent a „Töredék”, de nemrég kijött egy új szám Már megint címmel Csató Petivel, és most itt van 5 dal, ami szintén „új”, és a következő albumon rajta lesznek fizikailag is. Persze nekem is a friss, új számok a legizgalmasabbak, ígérem, hamarosan jönnek azok is. A teljes album elkészülésének az idejét nem látom előre, de szerencsére nem is kell kapkodnunk.
A Töredék című legutóbbi album elérhető az összes nagyobb streaming szolgáltatónál, megrendelhető a kiadó weboldalán. További információk az Om Facebookján!