Hirdetés
Hirdetés

Édesanyák a rivaldafényben – Itt a Bohemian Betyars anyák napi klipje, egy interjúval karöltve

A tavaly megjelent Gubancos című nagylemezükről ismert Ne sírj anyám! dalhoz készített anyák napi klipet a Bohemian Betyars. A klip Freund Ádám rendezésével, Gyuricza Mátyás operatőri munkájával, Kántor Dávid vágómunkájával és Kakas Réka látványtervével készült el. Ennek kapcsán beszélgettünk Szűcs Leventével, a zenekar énekes-gitárosával, az interjú végén pedig meg lehet nézni a klipet is, amiben a zenekari tagokat anyukáik váltottak le a hangszerek mögött.

Hirdetés

A legutóbbi albumotokról a Gubancosról, a Ne sírj anyám!-hoz készült el a klipetek, ami abból a szempontból is érdekes, hogy a zenekari tagok anyukái szerepelnek benne, illetve, hogy ez egy összevont forgatás volt a rajongókkal. Kellett győzködni az anyukákat a szereplésre?

Szerencsére nem, amin meglepődtünk mi is. Amikor megbeszéltük, hogy anyukáink jönnek, és felhívjuk őket, akkor Dani, a dobosunk kezdte el, és ő úgy kereste meg az anyukáját, hogy „Anya, már az összes többi anya benne van, ne hagyjál már cserben! Tudod, hogy bármit megteszel a fiadért, na ezt most tedd meg légyszi!” Szóval egy laza manipulációval kezdte meg a sort és az anyukája mondta is, hogy „ó, hát, ha a többiek is benne vannak, akkor persze!” Igazából minden anyuka ezt kérdezte, hogy a többiek benne vannak-e biztosan, és mikor mondtuk, hogy persze, akkor ők is megnyugodtak. Inkább izgultak, viszont szerencsére olyan anyukáink vannak, akik a kisfiaikért bármit megtesznek mindig, még ilyen komfortzónán kívüli szerepet is bevállalnak.

Hogy telt a forgatás?

Április elseje körül jött ez az egész ötlet, és akkor kezdtük el szervezni, meghívni embereket, és Freund Ádámot, aki már több klipet is rendezett, szerencsére volt ideje, elvállalata. Tudtuk, hogy ez nagyon pörgős lesz, így nem volt időnk nagyon az anyukáinkat felkészíteni, viszont jó kezekben voltak Ádámnál. A forgatáson meg már úgy volt ott mindenki, hogy tudta, hogy ez egy tizenkét órás forgatás, kezdjük el, mert este hétre be kell fejezni, hiszen anyukáink reggel dolgoznak, mennek tanítani. Vasárnap volt a forgatás, úgyhogy abszolút hősiesek ebből a szempontból is, hogy reggel héttől este hétig forgattak, és még utána mentek haza, ki-ki hova, Szombathelyre meg Miskolcra. A forgatás meg végig egy nagy pörgés volt, viszont az, hogy ott voltak közben a statiszták, akik egyben a rajongóink, egy egészen családias légkört teremtett a koncertjelenethez, szóval szerintem mindenki élvezte. Azóta is halljuk anyukáinktól, hogy fel vannak még mindig töltve és tök jó, frissítő élmény volt ez nekik.

Amikor kijött a Gubancos lemezetek tavaly ősszel, akkor már tudtátok, hogy ehhez a dalhoz szeretnétek majd egy ilyen klipet forgatni?

Nem, egy hónappal ezelőtt agyalgattunk, meg dobáltunk be ötleteket, és ez hirtelen eszünkbe jutott. Abból indultunk ki, hogy kéne egy koncertjelenetes, pogós, tömegben állós klip ehhez a dalhoz. „Jó jó jó de akkor kijöhetne anyák napjára. Anyák napja! Úristen! Várjál! Akkor mi lenne, ha anyukáink szerepelnének?” Gyorsan átgondoltuk, Freund Ádám egybefogta meg belevarázsolt még pár dolgot. Úgyhogy ez egy hónap alatt teljesen lezajló ötlet és megvalósítás volt.

Ahogy elnéztem a kommenteket lenne még ilyen forgatásra igény a rajongóitok felől. Van kilátásban valami hasonló?

Valószínűleg nyáron forgatjuk a következő klipünket. Ötlettől függ, de legalább látjuk, hogy bízhatunk pár emberben a közönség felől. A következő ötletünket nem árulhatom el, de annyit igen, hogy egy már meglévő dalunkhoz szeretnénk ezt a klipet forgatni. Egyébként már új dalokkal is elkezdtünk foglalkozni, csak azok még nincsenek olyan stádiumban. Valószínűleg ősz végén, vagy tél elején fogunk csak új dalt megjelentetni, addig pedig még a szívünkhöz kedves dalok közül a Gubancos-lemezről szeretnénk még egy klipet, és akkor azzal a lemezzel elkészülünk, lezárhatjuk, mint képanyag.

Ezzel a lemezzel most mehettek először korlátozások nélkül turnézni, a Covid óta. Ti nagyon sok helyen megfordultok a világban, keresve az új fellépő helyeket is. Milyen érzés, hogy amíg itthon telt házas koncerteket adtak, mikor elmentek egy új helyre koncertezni olyan mintha kezdő zenekarként állnátok a színpadon?

Nagyon hiányzott már nekünk ez. Pont a múlthét volt olyan, amikor a klipet is forgattuk, hogy azon a héten volt öt koncertünk és még egy forgatás is. És olyan jó volt az, hogy foglalkoztatva vagyunk, mehetünk jobbról balra, minden nap egy új koncert, egy új élmény, és ez már azért hiányzott. Jó, hogy a zenekar kipihenhette magát, de most abszolút készen állunk arra, hogy menjünk külföldre, és ne csak itthon játszunk. Mert a korona alatt Magyarországon azért lehetett koncertezni, Európa szinten egy kivételes helyzet volt, hogy korlátozásokkal ugyan, de mehetett minden. Ősszel tervezünk menni újra Japánba játszani, kezd elindulni minden, ami volt régen, reméljük emlékeznek még ránk Koreában.

Említetted, hogy mintha kellett volna a zenekarnak ez a pihenő a Covid alatt. Ebből az időszakból el tudtatok tenni valamit, amin szeretnétek majd változtatni a jövőben, hogy ne fáradjatok el?

Én azt hittem, hogy ezalatt megtanultunk spórolni, de aztán nem biztos, hogy sikerül. Az ember mikor nagy nehézségekben van nagyon okosnak hiszi magát és megfogadja, hogy majd milyen lesz később, amikor visszatér minden a normál kerékvágásba. Én sokkal jobban becsülöm, és hálás vagyok azért, hogy zenélhetek, és ebből tarthatom fenn magam. Ha hónapról hónapra, akkor úgy. Én futárként dolgoztam a covid alatt, és annak is megvolt a szépsége, de sokkal nagyobb ajándék, ha az ember abból élhet meg, amit tényleg szeret és igazi lelki örömöt ad. Szerintem azért vagyunk motiváltabbak, mert mindenki érzi a zenekarban is ezt a hálát. Megtapasztalhattuk, hogy semmit sem lehet készpénznek venni, és mennyire jó, hogy nekünk van ez a lehetőségünk, hogy a zenekaron belül mennyi mindent megélhettünk, és ebből szeretnénk még. Mi együtt is laktunk a járvány előtt egészen hat évig, és az nagyon jól kiütközött, hogy hiába van karantén, meg járvány, mi mindig megoldottuk. Igényünk is volt rá, hogy együtt töltsünk el napokat és zenéljünk, sztorizgassunk meg jól érezzük magunkat. Csak azért, mert el kellett bújni a négy fal közé, mi szeretjük egymást és barátok is vagyunk. Ha nem is szakmai a dolog, hanem emberi, akkor is megtaláltuk egymást ezekben az elszigetelt időszakokban is.

Új tag is csatlakozott a zenekarotokba. Ennek zeneileg éreztétek szükségét?

Abszolút! Kellett egy ilyen változás emberileg a kémiánkba, ami hiányzott, vagy más volt, és úgy érezzük, hogy Domonkossal ez a vágyunk beteljesült. Egy olyan láncszem került a turnébuszba, akivel megvan ez a kémia, és teljesen be tudott illeszkedni a zenekarba meg a közegbe és nagyon szeretjük. Jó energiákat hozott fel a színpadra, a backstagebe meg mindenhova, úgyhogy nagyon örülünk, hogy így alakult.

A zenétekre is és a zenekari tevékenységetekre is jellemző, hogy a borúsabb időszakokból is megpróbáljátok kiemelni a szépet. A magánéletben is ilyen optimisták vagytok?

Igen, ezért ilyenek a dalaink is. Nem csak egy dalt könnyebb így befogadni, hanem az egész életet. Azt is megélhettem volna másként, hogy nekem biciklis futárkodnom kellett zenészként, és ez megalázó, mert én vagyok a puhatenyerű zenész, de abszolút úgy fogtam fel, hogy imádok biciklizni, sportolok, jövök-megyek, viszek embereknek ételt, és így sokkal jobb. Egyértelműen vannak nehézségek, meg lesznek is, de abban is meg lehet találni a szépet, vagy legalábbis valamilyen iróniát, hogy semmi sem teljesen vak fekete, vagy világító fehér. Ezekkel a nehézségekkel együtt él az ember mindig, nem csak korona alatt vannak kételyei az életével vagy bármivel kapcsolatban. De nem szabad elfelejteni emellett azt sem, hogy mi azért optimisták is tudunk lenni. Többféleképpen lehet ránézni, meg megélni ugyanazt a dolgot, és ez az emberen múlik legtöbbször.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,933KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók