Hirdetés
Hirdetés

Eddie Vedder már a színpadon is ekézi a Mötley Crüe-t, a Pearl Jam is visszaszólt

Nem az orosz-ukrán válság a durva, hanem ez. Az, hogy egy több évtizedig szunnyadó szembenállás most újra a felszínre tört. Az, hogy a grunge és a hajmetál háború is a nyakunkon van megint. Pedig azt hittük ilyen már nem lesz. Aztán jött Eddie Vedder, akiről nem emlékszünk, hogy valaha szólt volna rosszat más zenekarra, de így, 57 évesen úgy gondolta, hogy ideje beleszállni a Mötley Crüe-be.

A Pearl Jam a történelem egyik legunalmasabb zenekara

Nem tudjuk miért most mesélte el, hogy ő megvetette a Mötley Crüe-t és a hajmetált, lehet egyfajta kapuzárási pánik uralkodott el rajta, hogy ilyet még nem csinált, de lehet az is, hogy felhajtást akart a szólóturnéjának. Meg persze az is lehet, hogy eddig nem beszélt valamiért erről, most meg rákérdeztek, és beszélt. Soha nem tudjuk meg.

Azt viszont megtudtuk, hogy miután Nikki Sixx Mötley Crüe-vezér visszaszólt neki, nem maradt csendben. Február hatodikán ugyanis fellépett Newarkban, ahol egy ponton bemutatta a szólózenekarának a tagjait, és mikor Chad Smith-hez ért, azt találta mondani, hogy:

“Az a dobfelszerelés. Ennek az ezüstszínű, gyönyörű gépnek, ami a motor… nem kell felemelkednie vagy forognia, hogy elvégezze a munkáját. Hadd mutassak rá erre.”

Biztosan volt a közönség között, aki nem értette ezt a szofisztikált beszólást, de mi értjük: Tommy Leenek, a Mötley Crüe dobosának a cucca nem csak hogy kiemelkedik és forog, de még a stadion tetején is menetelt a búcsúturnén. (Egyszer ott is maradt fejjel lefelé, de ez most mellékes.) Szóval ezt parodizálta most ki Vedder, akinek amúgy három nap múlva jelenik meg az új lemeze.

És ezek után maga a Pearl Jam sem maradt csendben:

Ők szeretik az unatkozó rajongóikat, írják, és egy rakás éneklő embert mutatnak a videón. Ez is Sixxnek szól, aki azt írta a Twitteren, hogy a Pearl Jam-rajongókat az unott arckifejezésükről lehet megismerni.

Megmondjuk őszintén, már az is meglepő volt, hogy Vedder beszólt, az meg pláne, hogy folytatja, de alig várjuk a következő fejezetet.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

37,333KedvelőTetszik
2,908KövetőKövetés
1,090FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk