Azok után, hogy úgy másfél hete bejelentették az EFOTT szervezői, hogy többek között Roni Size is érkezik a fesztiválra, most újabb neveket dobtak be, főleg a múltba révedni vágyók örömére. Érkezik ugyanis a fesztiválra az eddig bejelentetteken túl Dr. Alban és a Brooklyn Bounce is (utóbbiak láthatók a fenti képen). Mellettük pedig olyan hazai zenészekről is szó esik a sajtóanyagban, mint Deák Bill Gyula vagy a Pál Utcai Fiúk, merthogy ők is lesznek az idén Velencén megrendezésre kerülő fesztiválon, ez most már biztos.
Dr. Alban, a Sing Hallelujah, valamint az It’s My Life című remekművek előadója július 5-én lesz hallható majd a fesztiválon, míg a Progressive Attack, a Take A Ride és hasonló zenei doktori disszertációk elkövetői, a nevükkel ellentétben német Brooklyn Bounce az EFOTT zárónapján lépnek fel, a sajtóanyag szerint "vadító progresszív trance és techno dalaikkal".
Az évről évre más helyszínre költöző fesztiválon ott lesz az imént említettekhez képest némileg más minőséget képviselő Deák Bill Gyula is, aki a rendezvény csütörtöki napján ad koncertet zenekarával, és az alábbiakat nyilatkozta a fellépésével kapcsolatban:
"Megfordultam már pár EFOTT-on, mindig nagyon jó volt a hangulat a fellépéseimen. Remélem, idén is nagy buli lesz! Az biztos, hogy mi mindent megteszünk ezért a zenekarral, például hozunk valami újat is Velencére: az István, a királyból két dalt éneklek majd. Ezeket nemrégiben vettem fel a fesztiválos repertoáromba, EFOTT-on pedig még nem adtam elő őket." – mondta Deák Bill Gyula, aki mellett olyanok fellépnek az EFOTT-on, mint a Quimby, a Tankcsapda és a Pál Utcai Fiúk.