Hirdetés
Hirdetés

Downtempo, ambient vagy experimental? Mindegyik egy kicsit – Premieren Kollarics Attila első félelektronikus élő albuma

A Pí Therapy és Totoro együttesek zenei szerzője, Kollarics Attila 2020 környékén kezdett saját kompozíciókat gyártani. A zenekarokban gitáros-énekesként funkcionál, de ebben a szólóprojektben több elemmel is kiegészült a hangzásvilág.

Hirdetés

A zeneszerkesztő szoftverek dögivel kínálják a különböző elektronikus hangszerek, effektek lehetőségeit, amelyek szépen beférkőztek a megszólalásba. Az első szóló dal, a Dömdödöm még teljesen akusztikus, de az utána következő Rain and Saudade és Empty Street című szerzemények már jobban elrugaszkodnak ettől a vonaltól. Ahogy utóbbi kettő, az albumon hallható két új dal is különböző hangmintákkal való kísérletezéseket is rejt. A víz különböző formáinak, halmazállapotainak hangja rendre visszatérő elem, de még az emberi beszéd ismétlődései, szőnyegként való használata is megjelenik.

„Alapvetően szerintem minden zene és ritmus. A hóropogás, a csatorna ütemes kopogása, a csönd vagy a hétköznapi emberi beszéd is. Végtelen kiaknázatlanság van ezeknek a hagyományos értelemben vett zenénkbe építésében. És mivel technikai oldalról most már végtelen a lehetőségek tárháza is, kemény dolog megtalálni az embernek a saját irányát az által, hogy a nagyvilág zajából kiválassza azokat, amikkel közölni akar.
Én egyelőre csak arra mertem vállalkozni, hogy 1-2 hangmintát és néhány hangszert kiválasztottam, amik tetszettek és számomra érdekesnek tűntek és ezekkel kezdtem kísérletezni. Az Empty Street és a Rain and Saudade eredetileg másik programban íródott és egyfajta remixként lett Abletonban szétszedve újraértelmezve miután elkezdtem azon agyalni, hogy oké ezekkel megvagyok, de élőben hogy tudnám őket előadni… A két másik szerzemény most először jelenik meg, de még komplexebben, végleges formájukban remélhetőleg ezek is meg fognak jelenni „original” verzióban is.”

A projekt érdekessége, hogy a zenei alapokra Kollarics ukulelével improvizál. A felvételek a pécsi Zsolnay Fényfesztiválkor készültek a koncert helyszínén, a Kioszkban. Ezzel együtt az első és az utolsó dal videójába néhány gyönyörű vizuál is belekerült. A képi felvételeket Geng Tamás, a hangfelvétel utólagos masteringjét Kirschner Péter készítette.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,105KedvelőTetszik
3,072KövetőKövetés
4,980FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók