A Kiégett Kabalák Szigete igenis létezik egy párhuzamos univerzumban. Itt időzik többek között a Skála Kópé, Müszi úr, Kósa L. Adolf, valamint a Szív TV és az MSat stábja is. Néha-néha azonban megnyílik egy féregjárat, és a sziget lakói tömegesen tódulnak át a 2010-es évekbe. Aki mindezt egy Világpanorámán edződött elme kitalációjának vélte volna, az a Celebrate the 80’s & the 90’s jóvoltából garantáltan átértékelte nézeteit. Egy hasonszőrű rendezvényt promotálására pedig ki bizonyult volna megfelelőbb személynek a tesztoszteronnal kitömött plüsskandúrnál, David Hasselhoffnál. Míg a 80-as években kistérségi tinilányok tucatjai imádkoztak a fogtündérhez azért, hogy a Hoff mellett ébredjenek, 2014 augusztusában – remélhetőleg – már ők is némi önfeledt nevetés reményében látogattak el a Hungaroringre. Azzal pedig maga a főisten sem vádolható, hogy híján lenne az öniróniának, ezen erény nélkül rettenetes nagy bajban is lenne.
Az már első percekben tisztán kiderült, hogy színművészeti egyetemet előbb fognak elnevezni róla, mint konzervatóriumot. Ha a büfében nem csillagászati áron adták volna a hot dogot, jobb híján a kettétört vislivel dugaszoltam volna el hallójárataimat, mikor belekezdett a Jump In My Carba. No, de ez az este sokkal inkább a tömény szürrealizmus, mint sem holmi fityfasz zenei élmény átéléséről szólt, így nem érheti szó a ház elejét. Egyébiránt a Hoff-performansz minden pillanata a forgatókönyv szerint zajlott: a vonagló NB1-es táncoscsajok és a kötelező látványelemek mellett hősünk tökéletesen szórakoztató formában prezentálta a tehetségtelenség alfáját és omegáját. Egyébiránt volt benne annyi emberség, hogy két belsőfül-gyulladás között hagyjon időt a regenerálódásra, így további slágereit (Crazy For You, Limbo Dance, Real Good Feeling) blokkokban adagolta. Ezek között pedig átengedte a terepet az Arató és a 90’s tinidiszkó kedvelt előadóinak.
A Twenty 4 Seven legalább annyira jelentőségteljes volt, mint jó húsz éve, a muhi csatából több részletet tudnék felidézni, mint az ő performanszukból. DJ Sash (tetszenek emlékezni, az Equador c. örökbecsű szellemi atyja) dancefloorblokkja korszerű volt, akár egy üzbég kívánságműsor díszlete, az egybegyűltek joggal tarthattak attól, hogy pöttyös labdákat dobálva belekezd a Lemezlovas dalába. Samantha Fox alapjaiban reformálta meg a MILF kifejezés jelentését, egyébiránt a Touch Me mellett elhangzó alapvetések (Nothing’s Gonna Stop Me Now, Only Wanna Be With You) közben a közönség többsége olyan tanácstalanul nézett maga elé, mint Szűz Mária a gyóntatószékben. Sabrina: lásd a Samantha Foxnál írottakat! (A Touch Me értelemszerűen Boys, Boys, Boysra módosul.) Haddaway az elmúlt két évtizedet vélhetően formaldehidben élte le, bár nagyobb sikere lett volna, ha a közkedvelt Vladislav mellett nem erőltet egyéb szerzeményeket. Ami igaz Haddawayre, az Turbo B-re hatványozottan nem: a méretes rasztákat leszámítva a Snap! rappere úgy festett, mint az ugandai diktátor, Idi Amin Dada 70 évesen. Azért a poptörténet legemlékezetesebb rímpárja („I’m serious as cancer, whenI say rhythm is a dancer”) alatt elmorzsoltam egy kósza könnycseppet.
A fesztivál fellépői közül a „Rommá 2014”-díj egyértelműen a Vengaboys két énekesnőjét illette meg, viszont a csapat főállású matróza túlságosan szuggesztív volt ahhoz, hogy a közönség kizárólag az ő produkciójukra koncentráljon. És igen, a négyesfogat újfent gondoskodott róla, hogy a Going To Ibiza két hét elteltével se menjen ki a fejünkből. A 2Unlimited rapperét, Rayt nem fenyegeti az a veszély, hogy a Térképészeti Intézet a közeljövőben elnöknek nevezi ki, hősünk szemrebbenés nélkül szólította a „Roménia” fedőnéven az egybegyűlteket. Ezt némileg kompenzálták azzal, hogy a fesztivál magasan legjobb partiját adták. Azaz adták volna, ha a jó David nem jön vissza, hogy búcsúzóul előadja azt a szerzeményt, mellyel porba dózerolta a berlini falat. És bár a Hooked On A Feeling fájó hiányát semmi nem tudta feledtetni, három kilométeres körzetben aligha volt olyan entitás, aki nem érezte magát tökéletesen a közel négy órában.
