A Skóciában már nagy népszerűségnek örvendő, nemzetközi szinten viszont még szinte ismeretlen Stagger Rats Budapesten rögzíti bemutatkozó albumát Owen Morris angol producerrel, aki az első három Oasis-lemez mellett olyan együttesek albumain dolgozott, mint például a Verve, Ash, vagy a Kaiser Chiefs. A mindössze másfél éve alakult zenekar tagjaival budapesti szállásukon beszélgettünk pár hete. Az interjú előtt azonban még elmondjuk, hogy a Stagger Rats április 2-án, szombaton fellép a Corvintetőn a Trousers és a Calico Island társaságában, a koncertek után pedig Tesco Disco lesz.
Első albumotokat Budapesten rögzítitek Owen Morrisszal, hogy tetszik a környezet? Jártatok már Magyarországon?
Daniel (gitár/ének): Decemberben már tettünk egy rövidebb látogatást itt, a Tőzsdepalotában játszottunk, ami egész jól sikerült, sokan voltak. Most újra itt vagyunk, néhány napja jöttünk, és maradunk is legalább még egy hónapig, mivel itt rögzítjük az albumunkat. Egyenlőre még sajnos nem nagyon volt alkalmunk alaposan körülnézni Budapesten (reggeltől estig stúdiózunk), viszont amit eddig láttunk a városból az gyönyörű.
Kinek az ötlete volt, hogy épp Budapesten vegyétek fel az albumot?
Eallum Caster (orgona/ének): A WP Ents rendezvényszervező cégen keresztül jutottunk ide, és utána Owen is be lett vonva a dologba, aki örömmel fogadta az ötletet, hogy Budapesten vegyük fel a lemezt.
Hogy haladnak a felvételek?
D: Nagyon jól, minden simán ment eddig. A Pannónia stúdióban dolgozunk, átlagban napi egy dalt rögzítünk, és tizenhármat tervezünk az albumra. Jelenleg 8-9 dalnak már megvannak az alapjai. Május környékén nagy valószínűséggel kész lesz a komplett anyag, még nyár előtt meg szeretnénk jelentetni.
A keverés is Magyarországon fog zajlani?
E: A keverés Edinburghban lesz, Owen ott fogja csinálni egy kisebb stúdióban.
Állításotok szerint gypsy-death-funk zenét játszatok. A nem beavatottak számára ezt hogy tudnátok leírni, milyen fajta zene ez?
D: Igazság szerint ezt csak poénból mondtuk, hogy elkerüljük a beskatulyázást.
Biztos tartottatok tőle, hogy rátok is az “indie” címke kerül, ugye?
D: Igen, ettől az egész indie dologtól megpróbáljuk magunkat a lehető legtávolabb tartani. Persze megkaptuk már többször is, hiszen nehezebben beskatulyázható a zenénk; nem pop, nem metal, nem r’n’b, így sokak számára csak az indie marad. Főleg ha egy friss banda vagy.
Skóciában már elég ismertek vagytok, de mi a helyzet Nagy-Britannia többi részén? Hogy fogadnak benneteket például Angliában?
D: Egész jól, tavaly elég sokszor játszottunk Londonban, és szuper volt mindegyik koncert.
E: Skóciában a legerősebb a rajongói táborunk, de lehet, hogy mostanra már többen is hallottak rólunk az országban, mert szerepel egy dalunk (See Trough Spiders) a Pimp című, nemrég megjelent angol gengszterfilmben. Ennek ellenére én azt modanám, hogy Angliában még mindig relatíve ismeretlenek vagyunk.
Ráadásul erős skót akcentussal énekeltek.
D: Hát, igen. Sok ember számára (főleg akik nem nagyon értenek angolul) biztosan fura lehet, de az az igazság, hogy nem nagyon gondolkodunk ezen, egyszerűen így jön ki belőlünk. A Glasvegas például viszonylag nagy nemzetközi sikert ért már el, bár távolról sem a példaképeink.
Jack (basszusgitár, ének): Szerintem sokkal karakteresebb így.
D: Nagyon sok embert idegesít a skót akcentus, minket is cikiztek már ezzel eleget.
E: Nem tudom magunkat elképzelni, amint flancos angol kiejtéssel énekelünk, így érezzük jól, ahogy most csináljuk.
A zene a melótok is egyben, vagy azért dolgoztok is mellette?
D: Természetesen dolgozunk mindannyian a zenélés mellett, kell a túléléshez. Én például egy ruha boltban dolgozom Edinburghban.
Milyen a rajongótáborotok?
D: Belevaló, ivós, táncolni szerető, bulizós arcok. Edinburgh-ben az a jó, hogy nem csak a fiatal generáció jár koncertekre, hanem az idősebbek is. Sokszor előfordulnak 60 év körüliek is a koncerteken, ez nálunk megszokott.
De azért remélem a 20 év körüli lányoknak is örültök.
D: Ó, persze! De ők úgyis csak a jóképű Craig és Kai (dobos) miatt járnak a koncertjeinkre.
Milyen zenekarok, előadók hatottak rátok amikor elkezdtetek zenével foglalkozni? Kik a kedvenc együtteseitek?
D: Nálunk szinte minden zenekartagnak más a zenei ízlése. Én a Queens Of The Stone Age-et emelném ki, és Captain Beefheartot.
E: Billie Holiday. És Leadbelly mindenképp, már ami a régebbi előadókat illeti. Az újabbak közül mostanában a Knife-ot hallgattam sokat, és a Coco Rosie-t.
Kai (dob): Én a Coralt emelném ki
Craig (gitár, ének): Doors
J: Részemről Bob Dylan
Skóciából elég sok zenekar ért el nagyobb nemzetközi sikert a poptörténelem folyamán, van mostanában olyan zenekar, akiket szerettek és ajánlani tudnátok az olvasóknak?
D: Igen, van egy glasgowi banda, akiket nagyon szeretünk, az Imagineers. Remek zenekar, mindenkinek csak ajánlani tudjuk, akik még nem hallottak róluk.
Visszatérve a szülővárosotokra, Edinburgh-re, sok helyen lehet olvasni, hogy egy új zenei színtér van kialakulóban, amelynek ti az élbolyába tartoztok, mi a véleményetek erről?
D: Az tény, hogy nagyon sok különböző stílusú új banda létezik most Edinburgh-ben, de nem tudom, hogy érdemes-e még új zenei színtérről beszélni. Glasgowban például jelentős indie, punk szcénák vannak, főleg Cribs- és Libertines vonalon mozgó zenekarokkal, de az nem igazán a mi világunk.
J: Edinburgh-ben nagyon erős az összetartás az együttesek között, bármilyen stílusú zenét is játszanak, kölcsönösen segítünk egymáson. Ebben valószínűleg az is benne van, hogy a skót zene központja mindig is Glasgow volt, és most nagyon jó látni, hogy Edinburgh-ben is pezseg a zenei élet. Ez nagyon fontos számunkra.
