Hirdetés
Hirdetés

Dokumentumfilm készült a Sepulturáról

sepultura-2015.jpg

Sepultura Endurance címmel lát napvilágot ősszel az a dokumentumfilm, mely a nemrég hazánkban járt Sepultura pályafutását mutatja be egészen a kezdetektől, ahogyan egy teljesen reménytelen, harmadik világbeli csapatból a nemzetközi metálszíntér meghatározó zenekara lettek. A film rengeteg ritkán látható archív felvételt tartalmaz majd, emellett olyan pályatársak nyilatkoznak benne, mint Lars Ulrich a Metallicából, Scott Ian, az Anthrax gitárosa, vagy épp Corey Taylor. Ahogy a beharangozó fogalmaz, ez egy definitív dokumentumfilm lesz a zenekar mítoszáról, harcairól és szívéről. Ha ők mondják, készséggel elhisszük, és valószínűleg tényleg érdekes anyag lesz: 1997 óta Andreas Kisser vezetésével – legalábbis Magyarországról nézve – erős ellenszélben küzdött a zenekar, hiszen mind a kritika, mint a közönség többször megkérdőjelezte létjogosultságukat, de úgy tűnik, a tavaly megjelent Machine Messiah albummal a közönség sok olyan tagját is eltalálták, akik korábban hangosan reklamálták Max Cavalera visszatérését.

Csókos Bandi és zenésztársai mostanában egyébként is sokat dokumentálnak – a legfrissebb felvétel épp egy hazai pályás koncert kulisszái mögé enged bepillantást, de van hasonló nemrégről Japánból is. Azt nem tudjuk, hogy ezek bekerülnek-e a filmbe, de az biztos, hogy érdemes őket végignézni, akár a legutóbbi lemezhez készült werkvideót is.

Advertisement
38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló