Hirdetés
Hirdetés

dokumentő #06 // Koncert- és klubplakátok Vizi Ákos gyűjteményéből

Sorozatunkban főleg a ’80-as, ’90-es évek magyar újhullámos zenekarairól mutatunk be dokumentumokat, ezúttal a rendszerváltás körüli évek koncert- és klubplakátjai kerülnek sorra.

Vizi Ákos nevét leginkább onnan lehet ismerni, hogy ő az, aki néhány éve elkészítette Budapest egykori szórakozóhelyeinek és mozijainak térképét, amit a magyar könnyűzene szerteágató „családfáinak” felkutatása és megrajzolása követett. A Luxemburgban élő történelem szakos bölcsész, számítógépes grafikus egy interjúban már mesélt magáról és a térképek létrehozásának hátteréről, most a plakátgyűjteményén keresztül kalauzol el a ’90-es évek pezsgő budapesti éjszakai életébe.

Mikor és hogyan kezdtél plakátokat gyűjteni?

A plakátgyűjtő korszakom kezdete a ’80-as évek legvégére, a rendszerváltás izgalmas időszakára tehető. 14 éves koromban, 1987-ben költöztünk Budapestre, és viszonylag hamar beszippantott az új környezet. Nagy tempóban kezdtük el felfedezni a szórakozóhelyeket az osztálytársakkal, haverokkal és hétvégenként koncertekre, klubokba, házibulikba jártunk. Hirtelen nagyon sok helyre jutottam el: Petőfi Csarnok, BS, Népstadion, Kisstadion, Józsefvárosi Klub, Lyuk, Vörösmarty Művház, FMH, Goldmann Menza, Egyetemi Színpad, Rock Cafe, hosszú lenne mindet felsorolni, fent vannak a pár éve készült szórakozóhely térképeimen. Oda mentem, ahol jónak ígérkezett a program, a kedvenceink játszottak, vagy ahol a haverok megtalálhatóak voltak. Koncerthelyekből nem volt hiány, azonban olyan szórakozóhelyek, ahol az élő zenén kívül nekünk is tetsző számokat játszottak, nagyon kevés volt, és reggelig nyitva tartó állandó szórakozóhelyként pedig egyedül csak a Lyuk jött szóba 1990-ig.

Első koncerted?

Első koncertélményeim, sok más mellett a gimnáziumunkból (Madách) induló RumOrchestra együttes koncertjeihez kötődtek, akik 1989-ben Orchestra néven tolták tovább. Számos helyen láttam őket játszani, szimpla rockzenét játszottak, saját számokkal és feldolgozásokkal. 1990-től megszűntek és a tagok újabb bandákban folytatták. Az énekes, Katona Péter és a gitáros Locsmándi Bence a Mickey Mause-ban, Maurics András pedig a Karabélyban, majd a Flashben játszott tovább. Koncertplakátjaikat mindig beszereztem. Grafikailag nem voltak valami ütősek, de jól kiegészítették az egyre gyarapodó kollekciómat. Ezek aztán mind a szobám falaira kerültek mindenféle más zenekari poszterekkel, megőrzött jegyekkel együtt. 16 évesen, együttesekért rajongva, mindezek kincsnek számítottak az akkori nagy hiányban. Nem volt annyira magától értetődő, hogy csak úgy ripsz-ropsz hozzájutok egy nagyméretű jó poszterhez, bármilyen zenékhez, videókhoz, pólókhoz, információkhoz a kedvenceimről. Utána kellett járni a dolgoknak, és sokszor várni kellett, hogy összegyűljön elég pénz, vagy hogy megérkezzen egy-egy áhított lemez a Wave lemezboltba. Kijártam bolhapiacokra is, főleg az Ecserire, ahol külön újság és plakátárusok voltak. Nem sírom különösebben vissza azt az időt, de valahol ez a sok macera tette értékessé ezeket a dolgokat.

A Vizi Ákos által összeállított, egykori budapesti szórakozóhelyek térképének részlete. A teljes kép, a magyar zenekari családfák és a budapesti mozik térképei itt találhatóak.

Hogyan gyűjtöttél?

A koncertplakátok nagyrészét falakról, hirdetőoszlopról húztam le, legtöbbször azokat, amikre el is mentünk. Ha szerencsém volt, még épen, egyben lejöttek, de időnként csak szakadtan tudtam letépni. Nem gyűjtő fejjel gondoltam rájuk, nem is akartam mindent megszerezni, csak a szobafalaimat dekorálni, behozni valahogy oda is a kinti hangulatot. Sok posztert elajándékoztam vagy eltűntek időközben, nem vigyáztam rájuk különösképpen akkoriban. Ritkább esetben mi is segítettünk plakátolni és elraktam egy-egy darabot magamnak is. Ilyenek voltak az 1990-91-ben háromszor is megtartott Rock ’n’ Hard Place fesztivál plakátjai. Ezeket a Láng Művházban, illetve a Blue Box-ban rendezték meg. Emlékezetes esték voltak, nagyon sokan felléptek itt: Waszlavik Gazember László, Kispál és a Borz, Üllői úti Fuck, Hold, Bahnhof, NO, Rés, Kretens, Legát-gát, Orchestra, Sex Action és mások. Közeli haverok szervezték ezt a fesztivált, ugyanazok, akik nagyon jó zenei ízléssel az 50’s Club-ot is vitték 1989-1990-ben a Fővárosi Művelődési Házban, illetve egy ideig, kicsit arrébb, a BMK-ban. Ez egy kifejezetten tematikus zenei klub volt, szinte az egyetlen a városban a már létező Lyukon kívül, ahol hétről-hétre ún. Anti-Disco volt. Dark wave, industrial, punk zenékre lehetett ugrálni hétvégenként hasonszőrű figurákkal, plusz koncertek is voltak sokszor: Love, Független Adó, Anti és Apu. A művház maga kicsi volt a körteremmel és az előtérrel, max. pár százan jöttünk össze, főleg Cure-osok, gruftik, punkok, Depeche Mode-osok. Biztonsági őr nem volt, elég szabad körülmények között szórakoztunk. Voltak, akik lehozták házi kedvenceiket is, fehér egerek, patkányok bújtak elő a bő pulóverek vagy bőrdzsekik alól, szóval nem egy szokásos dizsi volt. Miután mindenki leitta és kitáncolta magát a füstgép okozta ködben, 11 körül bezárt a hely, és utána házibulikban vagy a Lyukban folytattuk az estét. Később, ugyanitt 1-2 alkalommal The Cult – Guns N’ Roses Club működött video vetítésekkel, Orchestra, Dance és egyéb koncertekkel. Az 50’s Club plakátok grafikái közös munkával, Wasil-Titi, Egi illetve Sztarahorszky ”Tűzoltó” Péter név alatt készültek, egy szín nyomással, és nyílván a legolcsóbb papírra nyomtatva, de fénymásolt darabok is voltak köztük. Kifejezetten bírom ezeket a plakátokat, totál visszatükrözik a 16-17 éves zenei ízlésemet.

A Vizi Ákos által összeállított, magyar underground zenekarok családfáinak egy részlete. A teljes kép, a többi zenekari családfa, a budapesti szórakozóhelyek és mozik térképei itt találhatóak.

A Lyuk-plakátokat a jellegzetes grafika miatt hamar ki lehet szúrni a gyűjteményben…

A Fekete Lyuk, vagy később: Lyuk, egy minden szempontból egyedülálló hely volt a városban 1988-tól. A hét szinte minden napján koncertekkel, vagy csak alter diszkóval (AZJ-Alternatív Zenei Játék), de legfőképp a reggelig nyitvatartással hamar népszerű lett az éjszakában. Így is csak egy szűk réteg járt le oda rendszeresen, pár ezer ember. Először lesétálva a lépcsőn 16 évesen elég meghökkentő volt, hogy ilyen is létezik Budapesten, aztán 1989-től kezdve már itt lógtunk a legtöbbet, mivel egyszerűen más éjszakai hely nem nagyon volt. Legfőképp a koncertek és a hasonszőrű társaság miatt mindig megérte lemenni, de szimplán vonzó volt a hely a maga lepukkantságával. A pince tökéletes hangulatú szórakozóhely volt az egymásba nyíló termekkel, üvöltő zenével, vágható füsttel, olcsó piával. Időnként fent, a Vörösmarty Művházban is voltak nagyobb bulik, mint az éves Lyukas napok, vagy a Hangrobbanás Fesztivál VHK-val, Barbaróval, de a U.K.Subs, vagy később Beastie Boys, Body Count is játszott ott. A jegyek ára alkalmaktól függött, húzó magyar nevekre, mint F.O.System, Rés, Sziámi, PUF egy százas körül volt, de koncertek után, vagy egy szimpla napon, hétköznap 30-50 Ft-ért is be lehetett menni.

A Lyuk-plakátok nagyon izgalmas, új színfoltok voltak a városban a mindentől élesen elütő, nagyrészt fekete-fehér, sokszor merész designnal. A fellépők fura nevei, de az erős vizuális megoldások is vonzották a tekintetet, messziről ki lehetett szúrni az utcán. A havi programplakátok hangulatra hasonlóak voltak a bandanevek sűrűn elrendezett felsorolásával, ezeket, ha jól tudom, a hely állandó grafikusai rakták össze, akik Molnár Z. És Botka T.(Golyó) néven szignálták a képeket, legalábbis az én plakátjaimat, de lehet többen is voltak. Egyes koncertekhez, eseményekhez önálló plakátok is készültek ütősebb grafikákkal. Állandó eleme volt a plakátoknak a Lehoczki Károly (Kontroll Csoport, Balkán FuTourist, RÉS, Új Nem, Kistehén) által készített Lyuk logó. Egyedül egy Topó Neurock plakátomon szerepel a hivatalos logo egy másikkal együtt, ami külön értékessé teszi számomra.

Nagyobb helyekre is mentetek?

A fenti helyek mellett rendszeresen jártunk a Petőfi Csarnokba is. Havonta rendezték meg a különböző tematikus zenei klubokat. Eleinte ska koncertekre mentünk le, Ladánybenére, Skanzelizére, aztán Depeche Mode és The Cure klubra váltottunk. Itt meg lehetett találni a legtöbb havert, jó zenék szóltak, állandóan telt házzal mentek, időnként élő zene is volt, viszont hasonlóan az 50-es Clubhoz, korán zártak, 11-kor. Az egyikben Dave Gahan és Martin Gore fejek, a másikban inkább Robert Smith figurák voltak többségben. A zenei rajongótáborok kinézetben is élesen különböztek egymástól ekkoriban. A klubokon kívül koncertekre jártunk ide állandóan. A sok magyar zenekar mellett szerencsénkre pont időben jöttek az akkori, vagy későbbi kedvenc külföldi bandáink is, akik részben először jártak Budapesten: New Model Army, The Sisters of Mercy, Rollins Band, Cassandra Complex, Einstürzende Neubauten, csak pár név a sok közül.

A PeCsában rendezték meg a Sötét Zenék Házát, a Hungaro Carrot Fesztivált és 1989-1990-ben a BOOM!! néven futó koncertsorozatot is. Az utóbbit szervező WEAST Kulturális Stúdió, amit Szász György (Cro-Magnoni Cola), Pánczél Gábor és György Péter irányított, elég nagy űrt tömött be akkoriban ezzel a programmal. Izgalmas külföldi együtteseket hoztak el, akik magyar zenekarokkal léptek fel. A Christian Death-F.O.System vagy The Young Gods-CMC erős párosítások voltak, de ugyanitt fellépett az AKTUS, Lacht El Bahhtar és még jópáran. A WEAST-nek volt köszönhető továbbá a U.K.Subs/Aurora a Vörösmarty Művházban és a Test Department/CMC is a Goldmann menzán 1990-ben. Az utóbbinak a plakátját Visnyei Ilona tervezte.

A belvárosban, az Almássy-téri Szabadidőközpont adott helyett a CLUB 2000 elnevezésű programsorozatnak 1987 februárjától. A művészeti vezetője eleinte Menyhárt Jenő volt, majd az év végére megváltozott a felállás és a Hevesi István vette át a vezetést az ELTE BTK és más szervezők bevonásával. Ekkortól CLUB MM lett a program neve és az akkori újabb fiatal alternatív zenekarokat hívtak meg fellépni: Pál Utcai Fiúk, Kispál és a Borz, F.O. System, Kézi Chopin és sokan mások léptek fel itt, de Sziámira is jöttünk. A Fekete Lyuk megnyitásáig az egyik legjobb koncerthelyszín volt, ’89 novemberében Henry Rollins is fellépett itt, az előzenekaruk a Kretens volt. A plakátokra egyből lecsaptam, főleg, hogy a gimnáziumom környékén volt a hely és mindig belefutottam. Nem tudom kik tervezték, a jegyek grafikáját viszont pár alkalommal El Kazovszkij készítette.

Kedvenc plakátjaid, grafikusaid?

A legtöbb plakát főképp a személyes élmények, illetve a bennük tükröződő korszellem, hangulat miatt fontos utólag számomra. Ha rájuk nézek, rengeteg emlék ugrik be, tudom mikor, hol voltam. Nem a grafikák minőségétől függ, hogy kedvelem őket, de igen, van jópár kedvenc alkotás is köztük, amikre egyszerűen jó ránézni, ma is körülöttem vannak és kint lógnak a falon, mint például a Lehoczki Károly által készített 1989 decemberi RÉS plakát, vagy  Gasner János Sziámi Ultrarock plakátja, nem sorolom fel mindet. Ezek amellett, hogy értékes kordokumentumai a rendszerváltás idején újra virágzó budapesti zenei életnek, nagyon ütős grafikai munkák is. Nyilván a többi klub és koncertplakát is erős lenyomata ennek az időszaknak, mára keresett gyűjtői darabok lettek. Mostanra régen megszűnt kultikus szórakozóhelyek (Lyuk, Bolse Vita, Blue Box…), és koncertek ritkaság számba menő emlékei.

Van-e valami közös az alter plakátokban, hogyan határoznád meg ezt a „zsánert”, ha meg lehet egyáltalán?

Nehéz egy kalap alá venni az összeset, mert nagyon sokszínű volt a felhozatal, helyektől és szervezőktől, együttesektől, grafikusoktól függően változott a plakátok minősége. Sokukban közös, hogy a készítők nyílván próbálták talán a legolcsóbban megoldani a plakátnyomtatást és ezért a legegyszerűbb papírokra nyomtattak általában egy szín nyomással. Ezen belül már élesen eltérő a grafikák minősége.

Te magad is grafikus vagy…

Nincs grafikusi végzettségem, főképp autodidakta módon képeztem magam a különböző szakmákban. A történelemmel való foglalkozás fontos része maradt az életemnek, de nem éreztem elégnek és valami másra vágytam, ami kötetlenebb és talán jobb megélhetést nyújtott akkor. Elkezdtem magam gyorsan átképezni a nulláról indulva, számítógépes grafikai programokat tanultam, és több munkakörben is dolgoztam: kiadványszerkesztőként, webdesignerként, flash animátorként. Szabadúszóként arra törekedtem, hogy egyrészt több lábon álljak, másrészt, hogy találkoztassam a különböző érdeklődési területeimet: weboldalt és animált térképeket csináltam történelmi kutatásokhoz vagy az utóbbi években a budapesti könnyűzenei színtér több évtizedes alakulását próbáltam vizuálisan megjeleníteni és évtizedes bontásban bemutatni a zenekarok formálódását, összetételét a beatkorszaktól kezdve. Hosszú kutatási fázis előzte meg a képek elkészítését, amíg összegyűlt a bemutatható anyag. A fentiekhez jött pluszba a 2000-es években új szakmaként és kedvelt időtöltésként a 3D modellezés és egyéb ehhez kapcsolódó területek. Modellezőként és riggerként pár éve animációs cégeknél dolgoztam több rajzfilmen is, illetve saját munkáimnál is hasznosítom ezt az ismeretemet. Jelenleg viszont minden korábbi szakmámtól élesen eltérően hivatali munkát végzek nemzetközi környezetben. Bármiféle grafikát csak a saját céljaimra készítek a maradék kevés szabadidőmben.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók