Hirdetés
Hirdetés

Díjazzuk, ha valaki kreatívan áll hozzá a feladathoz – Svajcsik Kristóffal beszélgetünk az #OrtegaDuettről

November utolsó napjáig, tehát még egy hétig jelentkezhettek az Ortega Guitars Magyarország által meghirdetett #OrtegaDuettre. Ha gitározol már egy ideje, a feladat nem okozhat gondot: a versenykiírásban megadott négy dal bármelyikét eljátszhatod – választhatsz egyet, de nevezhetsz akár minddel is, hiszen elég egy telefonnal felvett videót is feltöltened dalonként. A verseny a zenei élmény mellett – hiszen minden feladvány egy-egy izgalmas átdolgozás is egyben, olyan szereplőkkel, mint Odett, Herrer Sári (Kesh, Mary Popkids), Kama (Mary Popkids) és Füstös Bálint (Margaret Island) – kitűnő tanulási és megmérettetési lehetőség, ráadásul a fődíj sem akármi, hiszen egy Ortega RCE125SN-SBK elektro-klasszikus gitár lesz a nyertes jutalma. Az #OrtegaDuett háttéréről Svajcsik Kristóffal, a projekt állandó közreműködőjével, a Budai Gitáriskola oktatójával beszélgettünk, akit Odett zenekarából és a Mary Popkids soraiból is ismerhettek.

Egy akusztikus gitárra hangszerelt feldolgozás sokszor új oldaláról mutatja meg a dalt. Állandó közreműködőként mi volt számodra a legnagyobb feladat az OrtegaDuett felvételeinek elkészítésekor?

Olyan szempontból volt kicsit melós a dolog, hogy a legtöbb dal eredetileg teljes zenekarra íródott, ezeket át kellett hangszerelni. Ugyanakkor az is fontos szempont ilyenkor, hogy áthidaljuk a zenekari környezet hiányát, és ne váljon az egészből egy ilyen tábortüzes dolog, legyen benne valami kihívás azoknak, akik megtanulják, ne ragadjunk le ott, hogy leritmizájuk az akkordokat, aztán jajj, de jó. Ráadásul figyelnünk kellett arra, hogy olyan jelentkezők is meg tudják tanulni őket, akik nem gitároznak tizenöt éve, hanem csak – mondjuk – 3-4 éves tapasztalattal rendelkeznek.

Edukációs szempontból, ha jól sejtem az a célkitűzés, hogy akik nem rendelkeznek évtizedes rutinnal, egy ilyen verseny során sikerélményt, pozitív élményeket szerezhetnek, nyilván a szó szoros értelemben vett nyeremények mellett. 

Mindenképpen, hiszen egy ilyen verseny mindenkinek visszajelzés. Egy példa: több olyan tanítványom is mondta, hogy érdekelné a dolog, akik leginkább elektromos gitáron játszanak, tehát nem csak az a vonzó, hogy nyerhetnek adott esetben egy nylonhúros gitárt, de ott van a megmérettetés lehetősége, ami az ő szempontjukból érdekes. Jó volt látni ezt a fajta érdeklődést, és azt, milyen lelkesen láttak neki a felkészülésnek.

Sokféleképpen el lehet játszani ugyanazt a dalt, törekedhetünk a minél autentikusabb előadásra, és nyilván teljesen el is rugaszkodhatunk az eredeti változattól. Milyen szempontok alapján ítélitek meg a beküldött videókat?

Ez a legnehezebb kérdés! Nehéz összehasonlítani, hiszen nincsenek korhatárok, korcsoportok, szóval mi tegyünk akkor, amikor kapunk egy videót egy 45 éves versenyzőtől, aki gitározik húsz éve, és vele egy mezőnyben indul mondjuk valaki tizenévesen, úgy, hogy három éve játszik? Ilyen helyzetben nem mindig lehet objektív szempontok alapján összehasonlítani. Nyilván sok mindent figyelembe veszünk, és ezért is emeltük ki a játék ismertetőjében, hogy díjazzuk, ha valaki kreatívan áll hozzá a feladathoz. Tehát nem az a lényeg, hogy a versenyzők megtanulják hangról hangra azt, amit az oktatóvideóban hallanak, az igazából egy iránymutatás. Aki kitalál valamit, amit hozzátesz saját kútfőből az eredetihez, az az én szempontomból mindenképpen elsőbbséget élvez. Szerintem alapvetően nem az a cél a gitártanításnál sem, hogy a tanítványokkal valamit bemagoltassunk, sokkal fontosabb, hogy kreativitásra neveljük őket, hogy valamit kitaláljanak maguktól.

Igen komoly előkészítő munkát igényelhetett a projekt, hiszen a duettek mellett minden dalhoz van akkordtáblázattal kiegészített oktatóvideó, nyilván teljesen egységes dizájnnal. Azért ezt nem lehetett pár nap alatt összedobni. 

Nagyjából egy hónapig tartott az előkészítő munka, bár azért nem dolgoztunk rajta minden nap. Azt már az elején el kellett engednem, hogy mind négy előadót összeszervezzük egy napra, és egy füst alatt felvegyük a számokat, szóval mind a négy forgatás más időpontban zajlott, illetve mi még ugye külön dolgoztunk az oktatóvideókkal is. Körülbelül szeptember végétől indultak a felvételek, és október végére lettünk készen. A videók beküldési határideje pedig november 30.-a, tehát jövő hét hétfő.

Mit tegyél, ha részt akarsz venni a versenyen?

Lájkold az Ortega Guitars Magyarország Facebook és Instagram oldalait!

A bemutatott négy dalból tanulj meg legalább egyet gitáron, játszd el és tölts fel róla egy videót saját Facebook vagy Instagram oldaladra, majd jelöld meg a bejegyzést az #OrtegaDuett hashtaggel!

A szervezők 2020. november 30-ig várják a videókat. Fontos, hogy több videóval is nevezhetsz, növelve ezzel a nyerési esélyedet, de minden dalt csak egyszer tölthetsz fel!

Eredményhirdetés: 2020. december 1!

A dalokhoz tartozó oktatóanyagokat megtaláljátok az Ortega Guitars magyarország Instagram oldalán! Sok sikert mindenkinek!

Kérdeznélek pár más aktualitásról is. Hogy tud működni az általad vezetett gitársuli a járványhelyzet kellős közepén?   

Nagyon érdekes szituáció. A járvány első hulláma alatt volt egy komolyabb visszaesés, sokan nem akartak online tanulni, ezért egy időre abba is hagyták, szeptembertől viszont olyan dömping kezdődött, amilyet még nem láttam. Nagyon sokan érkeztek azzal, hogy a karantén alatt elkezdtek netről, videókról tanulni, és pár hónap után rájöttek, hogy ez így nem fog menni. Úgyhogy most sok a tanítvány, a szigorítások óta megint online folyik az oktatás, de szerencsére most már nyitottabbak erre az emberek. Sokan úgy vannak vele, hogy ez még mindig jobb, mintha maguktól próbálnák megfejteni a dolgokat. A fellépésekre sajnos sokkal nagyobb hatással vannak a korlátozások, én is érzem a lemondott bulikkal járó veszteségeket, de szerencsére a tanítás azért többé-kevésbé képes ezt pótolni.

A koncertek elmaradása talán egy dolognak kedvez, a műhelymunkának. Te több zenekarban is aktív vagy, ezen a fronton várható-e mostanában valami bármelyik formációval?

Odettel lesz egy online koncertünk, ami igazából nem is koncert lesz, hanem egyfajta live session. A Párizsi udvarban felveszünk négy számot élőben, ezek pedig az adventi időszakban lesznek közzétéve, minden héten egy. Ezen dolgozunk jelenleg, lesz benne egy vonósnégyes is a zenekaron kívül, nagyon izgalmasnak ígérkezik. A Mary Popkids pedig épp a harmadik lemezt csinálja gőzerővel.

Visszatérve még kicsit az OrtegaDuettre: ha netán valaki kételkedne magában, és ezért nem indulna el a versenyen, mit mondanál neki bátorításképpen?  

Mindenképpen azt mondom, hogy érdemes jelentkezni, bár nyilván, ha múlt héten fogtál először gitárt a kezedbe, akkor talán korai. Ha valaki gitározik már annyi ideje, hogy meg tudja tanulni ezeket a dalokat, de úgy érzi, hogy közönség elé még nem merne kiállni – és egy felvétel hasonló szituáció – akkor azt mondom, vágjon bele! Nyilván lehet hiba a videóban, de ugyanígy lehet hiba akár az élőbeszédben is, pedig azt már évtizedek óta csináljuk minden nap. A zenélésben is megtörténhet ez bármikor. Az a fontos, hogy a felvétel élő legyen! Egy előadás pedig simán lehet jó akkor is, ha egy-két pengetés nincs tökéletesen a helyén.

Mindenképpen olyan élmény lesz, ami után legalább elmondhatja a versenyző, hogy igen, valamit már csináltam, eljutottam A-ból B-be, felvettem egy számot így, ahogy el tudtam gitározni 2020-ban. Ez pedig simán lehet egy mérföldkő a tanulási folyamatban. Bár megígérni ezt 100 %-ra nem tudom, hiszen egyelőre nem lehet tudni, hányan jelentkeznek majd, a magam részéről igyekezni fogok visszajelzést adni mindenkinek a nyertes videó készítőjén kívül is. Egy ilyen helyzetben ugyanis sokszor csak a hibákra koncentrálunk utólag, és néha észre sem vesszük azt, ami meg jól sikerült.  Fontos, hogy lássuk azt, min tudunk még javítani, de fontos látni azt is, ami jó volt!

Kedvcsinálóként nézzetek meg néhány képet a verseny fődíjáról!

További információk az Ortega Guitars Magyarország Facebookján és Instagramján!

Interjú: Kovács Attila, nyitókép: Hegyi Júlia Lily

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,927KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,510FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók