Az idei Bush egyik vendége volt Charlie Phillips, aki amellett, hogy zenél és a Radiohead lemezeinek a stúdiómunkálataiban is részt vett, jogi diplomát is szerzett, hogy jobban megértse az egész szektor működését, majd dolgozott például az IFPI (International Federation of the Phonographic Industry) több mint nyolcezer lemezkiadót tömörítő szervezeténél is, tavaly pedig megalapította a saját tanácsadó cégét, a PTR Strategic-et.
Phillips az az ember, aki ugyanolyan lelkesedéssel tud mesélni a jogi kihívásokról, mint a technológiai lehetőségekről a zeneiparban, ezért a vele készült beszélgetésünket tematikusan ketté szedtük. Ebben a részben digitális piac kihívásairól beszélgettünk vele, hamarosan pedig a zene és a jövő kapcsolatát boncolgatjuk majd.
Régen az a mondás tartotta magát, hogy a zenész legjobb barátja a menedzser vagy egy jó hangmérnök. Ma úgy tűnik, mintha ez a mondás megváltozott volna arra, hogy a zenész legjobb barátja egy ügyvéd. Mennyire vannak tisztában a művészek, hogy honnan és mennyi pénzt kaphatnak?
Azt gondolom, hogy a művészek mostanra sokkal tájékozottabbak, mint 10-20 éve. Az információ világa valóban segít az előadóknak, dalszerzőknek, zenekaroknak. Az alkotók több tudással rendelkeznek arról, hogy mit is csinálnak, és úgy gondolom, hogy a potenciális közönséghez könnyű eljutni. Szinte végtelennek tűnnek a lehetőségek, hogy a zenéjüket eljuttassák a világ bármely szegletébe.
Ugyanakkor ott van az a tény is, hogy nevetséges pénzösszegeket kapnak a streaming szolgáltatóktól vagy a lemezkiadóktól. Létezik egy olyan jelenség, hogy nagyon kreatív embereknek még mindig át kell küzdeni magukat nehézségeken, de egy művész nem lehet több annál, hogy ő főállású művész. Egyetlen teljes munkaidős dolgot tudsz csinálni, hiszen egy napban csak 24 óra van, és hiába nagyon tájékozott egy kiváló művész, eljut arra a pontra, hogy szüksége van maga köré egy csapatra, akik megbirkóznak az időigényes feladatokkal. Nagyon nehéz megbízható, pontos és releváns információkat találni, és egyáltalán tudni, hogyan kezdjünk hozzá az egészhez. A jó szakmai tanácsadók nem csak a jogi kérdésben fontosak, ugyanannyira lényeges például az is, hogy legyen egy jó könyvelője. Valójában üzleti tanácsadói készségekre van szüksége a művészeknek, hogy valaki irányt mutasson számukra, ahelyett, hogy mindent maguknak kellene kitalálni.
Az “ingyenes” zenehallgatás is több mint 4 milliárd dollárt termel a lemezkiadóknak
Egyik oldalon az ipar most nagy bevételeket termel, de hogy ebből ügyvédek gazdagodjanak meg, annak a fizikai piac halála óta vége. Már nem elég, hogy kikönyöklöd, hogy jó kapcsolataid legyenek, mert a fontos, de kevés döntéshozó szerepét átvette a technológia, és az a platform, amely körül éppen a legnagyobb a nyüzsgés, és a legtöbben használják. Viszont a nagy technológia cégek szenvednek a szabályozások és a lobbiérdekek miatt, így azok az ügyvédek, akik nagy pénzt akarnak keresni, ott vannak, míg mi a zenei jogokra specializálódott ügyvédek azt szeretnénk, hogy azok a cégek, akik zenét szeretnének használni, jogszerűen tehessék ezt meg.
De közben jön a metaverzum, és sorra kerülnek elő olyan alkalmazások, amelyek az egész alapműködésüket a zenére építik, ehhez viszont kell a jogtiszta felhasználás, és ez gyakran rengeteg idő, ezért a platformok ki sem várják.
Ez így van, a technológiai cégeknek ismerniük kell a zenei jogok működését, és ehhez szükségük van ugyan jogi tanácsadókra, de az ő megbízójuk a technológiai platform. Ők azok a vérestorkú ügyvédek, akik értik a digitális világot, és azon dolgoznak, hogy ez a platform tisztában legyen a zenei jogok működésével, és ehhez igazíthassák a stratégiájukat, de ez egy teljesen másik álláspont, mint amit a művészek képviselnek. A technológiai cégeket az érdekli, hogyan használhatják úgy a zenét, hogy ne kelljen fizetni érte minden országban, és a művészek úgy érezzék, hogy ez ráadásul elképesztően jó nekik. Minden vállalkozás csökkenteni akarja azokat a költségeit, amelyek a
működéshez szükségesek. Ez azért is egy nagyon érdekes kérdés, mert a zene nem egyetlen dolog, gondolj csak bele mennyi féle jogdíja és jogosultja van egy dalnak. A zenei jogok feladata, hogy elismerjék azt a tényt, hogy valaki készített, alkotott valamit. Vannak a digitális platformok, amelyek a világ minden pontján elérhetőek, és hajlamosak vagyunk az ezzel kapcsolatos jogokra olyan egységesen gondolkodni mint a kereskedelmi vagy az emberi jogokról, mintha ezek is globális, alapvető elvek szerint érvényesülnének. De minden ország képes bizonyos mértékig különbözőképpen értelmezni a dolgokat, még az Európai Unióban is, ami egy jogharmonizált, egységes piacnak számít. És ebből kialakul egy olyan ellentmondás, aminek egyik oldalán az áll, hogy sokan szeretnének hozzáférni a digitális platformokhoz, az azokon elérhető zenékhez vagy filmekhez. A másik oldalán pedig az, hogy ezt a platformok versenyképes módon szeretnék kínálni, és nem akarják figyelembe venni, hogy az egyik országban kicsit más szabályok alapján kell fizetni mint a másikban.
Lehetséges ezen gyorsítani?
Ha belegondolsz, az egész nézőpont kérdése, hogy például egy szolgáltatás bizonyos országban azért nem elérhető, mert még nem kapták meg hozzá az engedélyeket vagy mert nem is akarják azokat odaadni? Valószínűleg még nem kapták meg, de ez önmagában még nem baj. A következő kérdés azonban az, hogy azért nem kapták még meg, mert olyan a struktúra, hogy nem tud elég gyorsan reagálni a keresletre?
És itt kell hátralépnünk egy nagyot, és végiggondolni azt, miszerint a közös jogkezelő szervezetek azért vannak, hogy maximalizálják a tagjaik bevételeinek értékét. De ezek nem az ő jogaik, ezek a tagok, vagyis a zenészek jogai, amelyek kezelésére engedélyt kaptak a jogtulajdonosoktól. Tehát ebben az értelemben a közös jogkezelők hibáztatása nem igazán a helyes út, mert csak azt teszik, amit a tagjaik mondanak nekik. Technikailag a jogtulajdonosoknak kell elég gyorsan felhatalmazni ezeket a szervezeteket, hogy használni lehessen a dalaikat. Vagyis ha az a kérdés, hogy a Youtube miért nem elérhető az országomban, akkor érteni kell, hogy ez a jogtulajdonosokon múlik igazából, hogy mennyire gyorsan tartják a lépést. Vannak, akik kivonják a jogaikat a közös jogkezelő alól, vannak, akik maradnak. És lehetséges, hogy a jogszabályokon is változtatni kell.
És van egy működőképes megközelítés a hangfelvételeknél, ahol a DPSs (Digital Service Provider) egy jól bejáratott rendszerben működnek. A felhasználás típusától függően meglehetősen bonyolulttá válhat, hogy pontosan hogyan is működik az engedélyezés, és a felhasználások hasonlítanak ugyan egymáshoz, de mégis van bennük valami különbség, ami miatt nem lehet ugyanazt a sémát alkalmazni, mint mondjuk egy rádiónál.
Itthon is ez látszik, hogy a hangfelvételek jogtulajdonosai esetében a digitális jogdíjak felosztását már régen sikerült megoldani, a szerzői rész viszont nehézségekbe ütközik, a magyarázat szerint a túl nagy adatmennyiség illetve bizonyos adatok hiánya miatt, miközben az látszik, hogy hangfelvétel-tulajdonos oldalról működik a dolog. Hogyan lehetne ezt összehangolni?
A szerzők a pénzüket szeretnék, és ez így is van rendjén. Kívülállóként azt látom, hogy korlátozott sikerrel tudták egyesíteni a szervezetek az erejüket. Nehéz, de nem lenne lehetetlen egy regionális adatfeldolgozási központot kialakítani, hogy mondjuk Magyarország, Szlovákia, Csehország, Szlovénia és Románia együtt tudja kezelni a TikToktól kapott adatokat. Ehelyett most mindenhol egy kicsit más az adatfeldolgozás. És a hanglemezkiadói oldalról jól látszik, hogy nem kell mindenkinek nagy saját rendszereket fejleszteni, hanem lehet csatlakozni valamelyik meglévőhöz, és az egész egyszerűbbé válik, mintha mindenki saját maga fejlesztene rendszereket, mert az kockázatos és bonyolult. Ott van a PPL vagy a Soundsys, vagy a BMAT amikhez lehet csatlakozni ahelyett, hogy minden ország saját felosztási rendszert fejlesztene. Itt is van fragmentáltság, vannak olyan kisebb jogtulajdonosok, akiknek nehéz, de a piac fejlődik. Lehet persze, hogy néhány dolgot a helyi szervezeteknek máshogy kell csinálni, vagy másmilyen adatokat is be kell kérni, ami nehézséget okozhat, azonban fokozatosan sor kerül az ilyen típusú adminisztratív adatfeldolgozási problémák egyszerűsítésére és jó eredményeket látunk.
Ha úgy tűnik, hogy minden környező országnak problémája van a digitális jogokkal, és ebben a kérdésben nem is a helyi szereplőkkel, hanem az Egyesült Államok, Svédországgal, az Egyesült Királysággal kell tárgyalni, nem érhetnének el regionálisan nagyobb sikereket ha összefognak, és így már szemmel látható méretű piacot képviselnek együtt?
Igen, megint csak a nagy amerikai tech szemszögéből kell nézni ezeket a dolgokat. Nem tesznek szívességet senkinek. De úgy gondolom, hogy néhány kisebb piac nagyon jó készségekkel rendelkezik, nagyon motivált emberei vannak. Lehet, hogy a technológia az a szektor, amelynek kevésbé intézményesített módjai vannak bizonyos dolgoknak. Meg kell találni egy közös problémát, amelyet a legjobban együtt lehet megoldani ahelyett, hogy mindenki másképp próbálná meg csinálni. Ennek módja meglehetősen bonyolult, de nem lehetetlen, mert vannak példák, amikkel már most is látjuk az eredményeket. Lehet, hogy helyi szinten az Artisjus egyedül nem elég ahhoz, hogy változásokat érjen el a nagy tech cégeknél, de mi van ha a szerzők elvárják tőle, hogy foglalkozzon ezzel a kérdéssel? Ahhoz, hogy ők is jól éljenek, az kell, hogy a szerzők is sokat keressenek, ugye? Ha azonban sok ország küzd ugyanazokkal a problémákkal, akkor érdemes összefogni és együtt küzdeni, mert különben a szerzők feltehetik a helyi közös jogkezelőknek, hogy miért nem törődnek ezzel?
