Legyünk őszinték, első hallásra kevesen őrülnek meg attól, hogy a Devil Master és a Lamp of Murmuur nevű amerikai zenekarok érkeznek május 21-én a budapesti Robotba, de kicsit közelebbről nézve gyorsan kiderül, hogy jó eséllyel az év egyik legtöbb színtérponttal járó black bulijáról van szó.
Azt nehéz eldönteni, melyik is a főzenekar, és valószínűleg ízlés kérdése: a főleg pince hangzású (értsd: Darkthrone) (és persze egyszemélyesként indult) Lamp of Murmuur idei lemezén már jóval komplexebb hangképet hoz (értsd: Immortal), de továbbra is annyira hagyományos értelemben vett true az egész, hogy nagyon kritizálni maximum azt lehet, hogy az M. művésznévre hallgató alapító nem norvég. Az idén megjelent Saturnian Bloodstorm már most biztosan az idei év egyik legjobb lemeze, és isteni (és persze nagyon kevés embert érdeklő) vitára is alkalmas téma, hogy a korai vagy az újkori Lamp of Murmuur-e a jobb.
A Devil Master egy hullámmal hátrébb lép ebben a black metal dologban, valahova a Bathory (vagy akár Venom) környékre: szemérmetlen bulizás okkult hangulatban, magát egy percig sem túl komolyan véve. Az egész attól jó, hogy néha nem lehet eldönteni, kicsit kineveti-e az egykor nevetségesen komolyan vett stílust, vagy csak tudatosan az egész gyökereihez tér vissza azokba az időkbe, amikor még nem kellett magad minimum vagdosni a színpadon ahhoz, hogy hatásosnak tűnj. Mindenesetre a dalok jók, ami ugye soha nem hátrány egy koncerten.
Mindez tehát a Robotban május május utolsó előtti vasárnapjának estéjén.