Hirdetés
Hirdetés

Death metal, strandpapucs, jócsaj – Jegyeket, bérleteket!

Obituary – Napalm Death – Dismember, 1992. június 29., Budapest, Petőfi Csarnok

A floridai death metal egyik alapzenekara, az Obituary már 1990 szeptemberében megfordult Pécsen, a Nevkóban (a Morgoth és a Demolition Hammer társaságában), de sajnos én csak október végén hallottam először a hamar klasszikussá vált Slowly We Rot című debütálásukat, és persze ez az album egyből annyira tetszett, hogy  vertem is a fejem a falba a sajnálatos fáziskésés miatt. Szerencsére másfél évvel később a Pecsában extra kárpótlásban részesültem, mivel oda Obiék a brit grind-sztárokkal, a Napalm Death-szel érkeztek (akik akkoriban inkább szintén death metalban utaztak).

A verőfényes nyári délután egyből celebspottinggal kezdődött, ugyanis ahogy beléptünk a szabadtéri színpad területére, máris egy seggig érő hajú, bőrdzsekis, latino arcberendezésű tagot pillantottunk meg, akiről hamar kiderült, hogy ő Jesse Pintado a Napalmból, éppen serényen döntötte a söröket, és osztogatott autogramokat. Belekezdett a svéd Dismember a Schwarzkopf által szponzorált hajszárításba, mi meg elfoglaltuk a legjobb helyet: a keverőpult mellettit, ahonnan nem csak a színpadot, de a nézőtéren álldogálókat is könnyen csekkolni tudtuk. Ennek meg is lett hamar az eredménye: közvetlenül előttünk egy apró, ám szintén térdig érő hajú figurában ismertük fel Mitch Harrist. A Napalm Death másik gitárosa egy elég jó csaj kezét fogva, térdnadrágban, strandpapucsban (!) ácsorogva nézte a Dismembert. Kár, hogy ennek a lazaságnak nem túl sok tanulni vágyó rocker lehetett a szemtanúja, hiszen egy metálrendezvényen ma is sokkal inkább a heréig érő fekete bakancs, mint sem a strandpapucs dívik.

Mivel nagyon gyorsan aláírást akartunk szerezni Mitch-től, ezért pánikszerűen kezdtünk valami írószerszám után kutatni. Meg is láttam egy jó kis filctollat a keverőpulton, amitől engem 5-6  méter és kordon választott el, így hát elkezdtem kétségbeesetten integetni a bézbólsapkás roadnak, aki bólogatva figyelte a színpadot közvetlenül a keverőpult mögött. Nagy nehezen észrevette, hogy neki hadonászok, mutatom neki a kezemmel, hogy egy toll az, ami kéne, visszamutat, hogy neki nincs tolla. A filctollra bökök, ami ott van a keverőn. Odahozza nekem vigyorogva, és ekkor látom, hogy ez bazmeg nem egy road, hanem maga John Tardy, az Obituary énekese, aki a többkilónyi hajzuhatagát begyömöszölte a sapka alá, ezért nem sikerült messziről felismerni! Egyből egy újabb aláírásom is lett a kölcsön filctoll mellé, amivel aztán a tömegben vegyülő Mitch Harrist és Frank Watkinst is elkaptuk, utóbbinak, az Obituary hegynyi basszusgitárosának nagyon profin ment a sörösüveg bal kézzel szájhoz illesztése, jobb kézzel meg az aláfirkantás, mindez persze egyidejűleg.

A Napalm Death és az Obituary a színpadon is óriások voltak, milyenek lettek volna, egy 16 éves fiú számára, a nagy, Magyarországon is átsöprő death metal-láz közepén.  

Advertisement
38,914KedvelőTetszik
3,040KövetőKövetés
3,340FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló