Hirdetés

Dead Can Dance – Into the Labyrinth – Retrospektív

Pontosan egy hét múlva lép fel a Dead Can Dance a Papp László Budapest Sportarénában. Aki figyelemmel követte a koncerthez kapcsolódó Retrospektív sorozatunk cikkeit, annak feltűnhetett, hogy a zenekar talán legismertebb lemezéről nem írtunk még, és most itt az ideje, hogy lerójuk ezt a tartozást. A néhány napja meghirdetett játékunkra kedden éjfélig még küldhettek válaszokat.

Az 1993. szeptember 13.-án megjelent Into the Labyrinth sok szempontból a változások lemeze a Dead Can Dance történetében. Ez volt az első alkalom, amikor Lisa Gerrard és Brendan Perry egyedül, vendégzenészek közreműködése nélkül készítettek lemezt, egyben az első olyan albumuk, ami az Egyesült Államokban már – a 4AD és a Warner Music közötti terjesztési megállapodásnak köszönhetően – nagy kiadónál jelent meg. A munkamódszer is változott, hiszen ekkor Lisa Gerrard már ismét Ausztráliában élt férjével és lányával, míg Perry Írországban dolgozott a templomból stúdióvá alakított, sorozatunkban sokszor megemlített Quivvy Church birtokon. A felvételek idejére – körülbelül három hónapra – Gerrard Írországba utazott, itt véglegesítették és rögzítették mindkettejük szerzeményeit.

Ami pedig szintén változott, maga a zene, bár ez természetesen nem minden előzmény nélkül történt. A folyamat, melynek során a Dead Can Dance különböző kultúrák és korok zenei elemeit kezdte integrálni a saját világába, már az Aion idején megkezdődött, ugyanakkor az Into the Labyrinth dalaiban a három évvel azelőtti lemez anyagánál jóval erősebb az úgymond világzenei hangulat. Különösen igaz ez az olyan tételekre, mint az albumot nyitó Yulunga (Spirit Dance), a Towards the Within, vagy az olyan a capella felvételek, mint a Gerrard által egyedül énekelt Saldek, és az Emmeleia, melyben a zenekar mindkét tagja közreműködik.

A The Wind That Shakes the Barley egyenesen egy tradicionális ír ballada, Robert Dwyer Joyce költő és dalgyűjtő versének interpretációjával, de szinte minden dalban hallhatók elsősorban folkzenében használt hangszerek, hangulatok. Utóbbi egyébként nem az egyetlen alkalom a lemezen, ahol másoktól idéz a zenekar: a How Fortunate the Man With None című záródalban Bertolt Brecht „Die Ballade von den Prominenten” versének részletei hallhatók, de Perry két szerzeményébe – The Carnival is Over, Tell Me About the Forest (You Once Called Home) – a Joy Division egyes dalszövegeiből is átemelt részleteket.

Több érdekes ellentmondás is jellemzi az anyagot. Ahogy ez már a korábbi lemezeken megszokott, zenei és hangulati szempontból egyrészt jól elkülöníthetők a Lisa Gerrard és a Brendan Perry által énekelt dalok, másrészt viszont ezek szerves egészet alkotnak a teljes albumot tekintve. Ennek illusztrálására elég meghallgatnunk a The Carnival is Over – amely az Into the Labyrinth egyik leggyorsabban ható kvázi slágere – és az azzal egybeúsztatott Ariadne kettősét. A másik ilyen, hogy bár direkt módon sosem emlegetik a lemezt konceptalbumként, a lemez illetve több dal címe is utal Thészeusz és a Minótaurosz legendájára. Az Into the Labyrinth és az Ariadne elég egyértelműen kódolható, a Towards the Within bizonyos értelmezések szerint a labirintus allegóriája, The Spider’s Stratagem a hálójában zsákmányát váró pókhoz hasonlóan a labirintus mélyén rejtőzködő Minótauruszra utal, Emmeleia-nak pedig az ókori görög színházi darabok egyik táncbetétjét hívják. Akárhogy is, érdekes, a teljes lemezt végigkísérő háttérmotívum ez.

A kilencvenes években megszokott módon – a CD formátum széles körű elterjedésével akkortájt jött divatba a kifejezetten terjengős lemezek készítése – az Into the Labyrinth is közelíti játékidejével az egy órát, ugyanakkor a letisztult, néhol kifejezetten minimalista hangszerelés, a jól eltalált lemezszerkesztés, és végül, de nem utolsósorban a jobbnál jobb dalok miatt ez fel sem tűnik, ami biztos jele annak, hogy jó lemezt hallgatunk. És bár bizonyos szint felett – ismerjük a mondást a hatvanmilliárd légyről – nem elegáns, ha eladott példányszámokra hivatkozunk, az sem lehet véletlen, hogy ez lett minden idők legsikeresebb Dead Can Dance-albuma, melynek dalai minden lemezük közül a legnagyobb arányban képviseltetik magukat a most zajló, Europa 2022 turnén is.

Nyereményjátékunkra még kedden éjfélig jelentkezhettek. Ezúttal is két páros belépőt sorsolunk ki a Showtime Budapest jóvoltából a Lángoló azon olvasói között, akik szeretnének ott lenni a koncerten, helyesen válaszolnak néhány egyszerű kérdésre, és segítenek nekünk egy kicsit a rendezvény promóciójában. Ezúttal talán kicsit nehezebbek a kérdések, de kis utánajárással ezek is gond nélkül megválaszolhatók. Ezen kívül csak annyit kérünk, hogy osszátok meg ezt a cikket, vagy a kapcsolódó eseményt a Facebook-idővonalatokon, esetleg ajánljátok kommentben a koncertet bárkinek, akit szívesen magatokkal vinnétek! A játék május 3-án, kedden éjfélig tart, a nyerteseket e-mailben értesítjük. A sorsolás után a beérkezett e-maileket, és a kapcsolódó adatokat töröljük az adatbázisból.

További információk a koncerthez kapcsolódó internetes felületeken! A koncertre jegyek kaphatók az Eventim.hu oldalon és országszerte a Ticket Express jegyirodákban, valamint a zenekar hivatalos oldalán keresztül.

Szöveg: Kovács Attila
Fotók: Dead Can Dance Facebook

Hirdetés

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
1,000FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Programok

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk