Hirdetés
Hirdetés

Dave Mustaine vs. norvég újságíró

Dave Mustaine esete egy norvég újságíróval bizonyítja, hogy nem csak Magyarországon vannak önérzetes, sértődős zenészek, akik egy-egy negatív kritika, vagy számukra nem megfelelő hangvételű cikk után képesek veréssel, esetleg bírósággal fenyegetőzni. Történt ugyanis, hogy a Megadeth hivatalos fórumán Mustaine kikelt magából, mert egy norvég tévében olyan interjú ment le, ami az ő metallicás időszakára fókuszál. Konkrétan azt is leírta, hogy ha még egyszer találkozik a férfival, akkor az tuti a kórházban köt ki.

Mindezen az újságíró, Kristin Winsents csak jót röhögött, és kijelentette, hogy ha a zenész még arra sem emlékszik, hogy ő nem férfi, akkor arra pláne nem, hogy milyen körülmények között zajlott az interjú. Ki volt ugyanis kötve, hogy a Mustaine metallicás múltját nem szabad firtatni, Winsents pedig ezt nem is hozta fel. Viszont a gitáros-énekes igen, és így elkezdtek erről beszélgetni.

Az, hogy csak ilyen lazán reagált az újságíró, még jobban felbosszantotta Mustaine-t, és akkor már egy egész litániát beírt a fórumra, tele fröcsögéssel ("Undorodom tőled!") meg egyéb hasonló dolgokkal. Sajnálta a norvég embereket, hogy köztük él Winsents, leírta, hogy direkt hivatkozott rá férfiként amolyan megalázásképpen, hogy mostantól nem fog ő írni semmiről azt garantálja, hogy a hosszú interjút úgy vágta meg, hogy az csak a Metallicáról szólt stb. stb. stb.

Kb. 50 perccel a fenti kirohanás után újból írt Mustaine a fórumra, akkor már kissé más hangnemben. Kijelentette, hogy felébredt, és az egész helyzetet rosszul kezelte. Bántotta az interjú és ezért ragadtatta el magát ennyire, de hibát követett el. Örül, hogy Winsents csak nevetett az egészen: "Kirstin, soha nem leszünk barátok, de köszönöm, hogy nem vetted ezt az egészet komolyan." – mondta a gitáros.

Itt az interjú, ami miatt Mustaine megsértődött:

Advertisement
38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló