Hirdetés

Dalszövegek miatt indított eljárást a GVH a Google ellen

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a Google-lel szemben annak vizsgálatára, hogy a keresőjében dalcímekre megjelenő úgynevezett dalszövegkártya alkalmazásával versenyjogot sértő módon előnyben részesíti-e saját szolgáltatását.

A GVH közleménye szerint a gondot az okozza, hogy mikor valaki rákeres egy dalszövegre, akkor a versenytársakat hátrányba juttatva a saját, külön dalszövegekre dedikált kártyáját hozza fel legelső, kiemelt találatként. Ez persze a felhasználóknak általában könnyebbséget jelenthet, de érthető módon nem annyira lelkesednek a hasonló érdekeltségű más cégek. A hivatalos indoklás szerint ráadásul mobiltelefonos keresés során kitakarja a keresőmotor által sorrendbe állított további találatokat, és a Youtube-ot is népszerűsíti.

Az eljárás, vagyis annak a kivizsgálása, hogy a Google valóban versenyjogot sértett-e, hat hónapig tart, amit kétszer, egyenként szintén hat hónappal meghosszabbíthat.

Nem ez az első eset, hogy a Gazdasági Versenyhivatal eljárást indít nagy techvállalat ellen, 2019 végén 1,2 milliárd forintos bírságot szabott ki a Facebookra, 2018 nyarán pedig  kötelezettségek teljesítését írta elő a Google számára. Jelenleg pedig a Google mellett  vizsgálja a Rakuten-csoportba tartozó Viber, illetve a ByteDance által üzemeltetett TikTok tevékenységét is.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

Tesztek

Audiópartnerünk