Az elmúlt években a Perfect Pill több EP-t is megjelentetett már, de a zenekar most úgy érezte, hogy itt az ideje egy nagylemeznek. Olyannak, ami mind zeneileg, mind a koncepcionálisan egységet alkot. Ezt a Maze című lemezt hallgathatják meg a Lángoló olvasói mindenki előtt alább, ahol még egy csomó információ is van az anyagról.
A bevált recepten most sem változtatott a csapat. Ismét Nóniusz Gábor producerrel dolgoztak, aki az első pillanattól fogva bábáskodott az anyag felett. Sok-sok előkészület után jutottak el odáig, hogy ez a hét szám kerüljön a lemezre, amit végül hosszú hónapok munkájával érleltek addig, hogy azt végre a közönségnek is bemutathassák.
Már korán felismertük azt, hogy a dalaink bár sok dologban különböznek, egy dologban mégis egy irányba mutatnak: mind az útkeresésről szólnak. Ennek allegóriája az a végtelen labirintus, amelyet a lemez előfutáraként – a címadó dalhoz – megjelent szövegvideóban is bemutattunk már a közönségnek. A szövegvideóban látható rajzokat Hukaya Simon készítette, aki egyúttal a lemez grafikai megvalósításáért is felelt. A lemezhez – a korábbi szövegvideóban bemutatott világot is továbbfejlesztve – egy olyan térbeli labirintust alkotott, amelynek bejárata a lemez első (Enter), míg kijárata a lemez utolsó dala (Exit Sign). Ez a labirintus formázza meg azt a végtelen bolyongást és útkeresést, amelyről a lemez dalai szólnak, a zenével együtt pedig bevezeti a hallgatót az általunk elképzelt világba is.
Itt a lemez, alatta pedig a dalokról külön is elmondják, hogy mit kell tudni:
01 – Enter
A labirintus bejárata. Régóta játsszuk már Perfect Pill koncertek nyitányaként, soha nem készült hozzá szöveg, csak egy kisebb kórus került rá a felvételek során. Tömeg, gyerekzsivaj, visszhangok – ez az utazás kezdete.
02 – Mission
Ehhez a dalhoz már klip is készült, szintén a lemez előfutáraként jelent meg. A klip koncepciója a dal koncepcióját is követi: a főhős egy ismeretlent követ.
03 – Nothing’s Unclear
Egyre többször érezzük úgy, hogy mintha már mi is beletörődtünk volna abba, ahová a világ halad. A főhős úgy érzi: talán nincs kiút, de érdemes felvenni a harcot a butulás és a pusztítás ellen.
04 – Maze
A címadó dal, ez a labirintus közepe. Önmarcangolás, útkeresés, a kései húszas generáció története. Van-e jövönk, s ha igen, hol?
05 – Remedy
Kell lennie reménynek is valahol.
06 – Wheel of Time
Szintén a Lángoló Gitárokon jelent meg tavaly tavasszal ez a dal, akkor még egy live session videóként. A főhős megrekedt két világ között: se a múltba, se a jövőbe nem megy tovább.
07 – Exit Sign
A dalt a 2015-ös párizsi mészárlás tragikus története ihlette. Ez a labirintus kijárata is egyben.
A zenekar március 23-án, pénteken este mutatja be új albumát a Trip hajó színpadán. A koncerten reményeink szerint a lemez már a koncerten is megvásárolható lesz CD-n!